felvi.hu


Lelkileg is szedjük rendbe magunkat!

2020.05.05

Számtalan teendő vár ránk, amikor az első állásunkat igyekszünk megszerezni, vagy éppen amikor újra munkát keresünk. Azon túl, hogy küldözgetjük az önéletrajzunkat, és mozgósítjuk a kapcsolati hálónkat, fontos, hogy önmagunkkal is törődjünk. Csak akkor kelthetünk ugyanis jó benyomást egy interjún, ha rendben vagyunk, ha optimistán, nyitottan érkezünk. Ehhez azonban oda kell figyelnünk arra is, hogyan éljük meg lelkileg a munkakeresést. Összeállításunk abban segít, hogyan kerülhetünk jobb hangulatba, miként sugározhatjuk azt egy interjún, hogy mi vagyunk a legmegfelelőbb jelöltek az adott pozícióra.

„Átmeneti” munkát is vállalhatunk

Várjunk álmaink munkájára, vagy vállaljuk el az első lehetőséget, ami szembe jön? Általában nem ilyen egyszerű a helyzet, nem is adható jó válasz. Ám az, hogy mennyi ideig tudunk várni és keresgélni, alapvetően attól függ, mennyi megtakarítással rendelkezünk, meddig tudjuk nélkülözni a rendszeres bevételt. Ha még a szüleinkkel élünk, és nem kell albérletet fizetünk, ételekre és egyéb fix kiadásokra költenünk, viszonylag könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen megengedhetjük magunknak, hogy pihenjünk, vagy válogassunk. Azonban akiknek sürgősen bevételre van szükségük, érdemes elvállalniuk olyan feladatot is, amely lehet, hogy nem a legideálisabb, nem is épp szakmába vágó, mindenesetre adnak érte fizetést, ami átmeneti segítséget nyújt, közben pedig lehet tovább keresgélni, érdeklődni. Ilyen munkát csak akkor vállaljunk el, ha nem esik nehezünkre elvégezni, elképzelhető ugyanis, hogy többet ártunk vele, mint amennyit használunk. Egy telefonos ügynöki munka például számos negatív hatással járhat egy érzékenyebb személyiségű embernél. Érdemes elvállalni részmunkaidős állást is, mellette jut időnk ugyanis tanulásra és keresgélésre, nem beszélve arról, hogy megeshet, hogy hamarosan bővíteni tudják a munkakörünket.

Éljük meg a fájdalmat is!

Minden szakasznak fontos szerepe van, így például újbóli álláskeresés esetén a gyász időszakán is át kell esnünk, ám nem szabad túl sok időt töltenünk az önsajnálattal. Ha szomorúnak, csalódottnak érezzük magunkat egy munka elvesztése, vagy egy kudarccal zárult interjú után, fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: ez teljesen normális. Látnunk kell, hogy ez a folyamat is hasonló bármely más veszteséghez, így leginkább a gyászhoz hasonló élménnyel írható le. Akár hetekig is eltarthat ez az érzés, éppen ezért nem kell azonnal arra törekednünk, hogy visszakerüljünk a munka világába. Lehet, hogy nem is keltenénk jó benyomást az interjún, ha ilyen állapotban jelennénk meg. Adjunk magunknak időt, hogy megéljük ezeket a negatív érzelmeket is! Amikor pedig már kellően erősnek érezzük magunkat, vágjunk bele a keresgélésbe! Tanulhatunk is, amíg nem helyezkedünk el, vagy áldozhatunk időt olyan dolgokra, amelyekkel szívesen foglalkoztunk volna korábban, csak akkor épp nem tudtuk beilleszteni elfoglalt napjainkba.

Töltődjünk fel!

Ha nem találunk nekünk való munkát, akkor egy ideig foglalkozzunk csak magunkkal, gondoljuk át helyzetünket, lehetőségeinket! Ha tehetjük, utazzunk el néhány napra, vagy sportoljunk, lazítsunk, menjünk el moziba! Olvassunk, járjunk társaságba, gondoljuk át, mi mindennel tölthetnénk az időnket, ha nem kellene dolgoznunk! Ez azért is fontos, mert amikor kicsit hátrébb lépünk, és jobban rálátunk a helyzetünkre, egészen más megvilágításba kerülnek a dolgok, jobban észre tudjuk venni az előttünk álló lehetőségeket is.

Tegyük rendbe az egészségünket!

Sokan halogatják a különféle orvosi vizsgálatokat, szűréseket, mondván szabadságot kell kivenni miattuk. Amikor viszont munkát keresünk, különösebb gond és szervezés nélkül is elmehetünk a rendelőkbe, és kivizsgáltathatjuk magunkat. Figyeljünk oda jobban a táplálkozásra, és járjunk el sportolni is! Mivel a munka elvesztése és a keresgélés többnyire sok feszültséget okoz, lehetőség szerint tanuljunk meg különféle relaxációs technikákat is, hogy akár otthon, néhány perces elcsendesedéssel csökkenthessük stressz-szintünket. Ezek által nemcsak kiegyensúlyozottabbak leszünk, de az önbizalmunk is jelentősen megnövekedhet.

Gondoljuk át, mit is szeretnénk!

Írjuk le egy lapra, melyek a legfontosabb elvárásaink leendő munkahelyünkkel, pozíciónkkal, kollégáinkkal kapcsolatban. Soroljuk fel, hány órában, hol szeretnénk dolgozni, milyen előrejutási és anyagi lehetőségekre vágyunk, ezek fényében céltudatosabban tudunk ugyanis keresgélni. Járjunk utána, milyen fizetésre számíthatunk, hogy ne mondjunk nagyon „vad” számot, amikor az interjún előkerül ez a kérdés.

Kerüljük az önsajnálatot!

Ne elemezgessük, miért bocsájtottak el, ne szánjunk a kelleténél több időt a negatív gondolatokra! Ha gyakran meséljük el kudarcunkat barátainknak, rokonainknak, akkor előbb-utóbb az áldozat szerepében fogunk tetszelegni, és ez nemcsak azzal jár, hogy azonosulunk is ezzel a vesztes pozícióval, hanem arra is számíthatunk, hogy egyre kevesebben keresik majd a társaságunkat, mivel negatív hangulatot árasztunk. Ehelyett tekintsünk inkább a jövőbe, találkozzunk olyan emberekkel, akik a megoldásban is segíteni tudnak nekünk!

Lehet, hogy lejjebb kell adni az igényeinket

Akkor se keseredjünk el, ha átmenetileg alacsonyabb pozíciót töltünk majd be, mint amilyet szeretnénk, vagy mint amilyen munkakörben korábban dolgoztunk. Az is lehet, hogy alacsonyabb fizetésért dolgozunk majd, mint amire vágytunk. De gondoljunk úgy erre a helyzetre, hogy csak egy átmeneti állapot, és biztosan hamarosan találunk majd egy jobb, ígéretesebb lehetőséget! Ha töretlen lelkesedéssel, kapcsolati hálónkat mozgósítva dolgozunk az új állás megtalálásán, akkor előbb-utóbb biztosan célba is érünk. Akkor se feltétlenül mondjunk nemet, ha nem a diplománknak, hanem a középiskolai végzettségünknek megfelelő munkát kapunk, lehet, hogy könnyebben boldogulunk majd azzal a szakmánkkal, amit eredetileg szereztünk. De az is előfordulhat, hogy ez csak átmenetileg lesz így, és hosszabb távon belátjuk, bizony megérte egyetemre, főiskolára járni, s esetleg újra visszaülünk az iskolapadba.