felvi.hu


Harmadik éve a felsőoktatásban. És aztán?

2020.03.03

A hallgatók egy részének szeme előtt az új lehetőségek, izgalmas kihívások és a felemelkedés, karrier lehetősége lebeg, amikor kiválaszt egy-egy intézményt, képzési formát. Aztán a félévek során egyszer csak azon veszi észre magát, hogy keresgéli a kibúvókat, azokat a tanárokat és kurzusokat választja, ahol gyorsan, akadálymentesen kipipálhatja a követelményeket.

A cikk címében szereplő kérdést - ha nem is pontosan ebben a formában - tanulmányai során sok hallgató felteszi magának. Valamikor, a képzés félidejében fordul komolyra a dolog. Hogyan tovább?
A diákélet rendszerint minden kezdő hallgató számára izgalmasan telik egy darabig: kevés tanulással, sok lógással, éjszakai partikkal és lehetőleg délig tartó alvással fűszerezve. Így aztán ki lehetne bírni az idők végezetéig. De legalábbis a hatodik félévig, amikor a legtöbb felsőoktatási intézményben átfogó számonkérésre, szigorlatokra, záróvizsgákra kerül a sor. Ez az a pont - a tanulmányközépi válság ideje -, amikor a legtöbben a váltást fontolgatják, vagy egyszerűen abba akarják hagyni a tanulmányokat.

Statisztikai adatok szerint a harmadik évre már kicsit megfakulnak az álmok, amikkel a jelentkezők a felsőoktatásba beléptek. Sokan érzik úgy, hogy nem látszik a cél, amit el szerettek volna érni, és gyakran a tanulmányi követelményben előírt feladatok sem mutatnak közvetlen összefüggést a megálmodott foglalkozással.

Miért szenvedjen például egy pszichológus-hallgató a matematikai statisztika finomságaival, mikor ő annak idején, amikor jelentkezett, az emberi lélek rejtelmeit akarta megismerni? Kultúrát, történelmet, irodalmat, kicsit biológiát szeretett volna még elmélyültebben vizsgálni, de véletlenül sem hányadosok, képletek és százalékok számításával gyötrődni? Azt persze csak a távoli jövő igazolhatja, hogy erre a tudásra valóban szüksége lesz, ha szeretné az emberi lélek titkainak vizsgálatában szerzett tapasztalatait közzé tenni, tudományos módszerekkel ellenőrizni. De ez még nagyon távolinak látszik a félidőben...

Mi történik ilyenkor?

A tanulmányközépi válság annak a jele, hogy felül kell vizsgálni a céljainkat, önmagunk számára újra meg kell indokolni választásunkat. A képzési idő első fele az esetek többségében elég ahhoz, hogy belekóstoljunk egy-egy szakterület, szakmacsoport elméleti tudásának alapkövetelményeibe. Ahhoz természetesen kevés, hogy hatékonyan, önállóan cselekedni tudjunk, és az érintettek nem kis csalódására még sok-sok további információ szükséges a szakmai identitás kidolgozásának hosszadalmas munkájában.

Hasznos lehet, ha ezen a ponton keressük a kapcsolatot a szakmát művelő "nagy öregekkel", már végzett diáktársakkal, gyakorlottabb szakemberekkel. Segítségükkel helyre lehet tenni - az egyébként zavarosnak tűnő - tananyag valódi súlyát. Tanácsokat kaphatunk, megfigyelhetjük, hogy milyen területeken lesz szükségünk kiegészítő stúdiumokra ahhoz, hogy eredményesek lehessünk a kiválasztott területen. A közvetlen tapasztalatok segítenek annak a kérdésnek a megválaszolásában is, hogy érdemes lenne-e módosítanunk az elképzeléseinket.

A tanulmányok második felében aztán, átrágva a tananyag kásahegyének jelentős részét, már jobban látszik a jövő, a nagybetűs "ÉLET". A hallgatók jelentős része ebben a szakaszban már inkább kifelé kacsintgat, a munkahelyek irányába. Azt tervezgeti, hogyan léphet a karrier-létra magasabb fokára, hogyan juthat biztos álláshoz, tervezhető jövőhöz. Elmúlik végre a fásultság, tétovázás: az önálló élet kezdésének vágya győz.