felvi.hu


Diplomaosztó után, álláskeresés előtt

2022.08.09

A diplomával párhuzamosan a munka világába való belépőt is megszerezték nyáron a frissdiplomások, de hogy mit is kezdenek vele, hogyan kamatoztatják az egyetemen, főiskolán megszerzett tudásukat, rajtuk múlik. Többek között önbizalom, bátorság, szorgalom és elszántság kérdése, mit érünk el a keményfedeles papírunkkal, nagyon sok múlik a személyiségünkön és a hozzáállásunkon.


Önismeret, kitartás

Jó, ha tisztában vagyunk a belső erőforrásainkkal, képességeinkkel. Ezeknek a tudatosítása ugyanis, valamint a sikerélmények önbizalmat adnak, és erőt a kudarcokon való túllendüléshez, ám tisztában kell lennünk a fejlesztendő oldalunkkal is. A sikeres pályaválasztáshoz és karriertervezéshez nélkülözhetetlen az önismeret, a céltudatosság és a kitartás. A velünk született tehetséghez képest a szorgalmunk, kitartásunk sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a sikerhez, a szakemberek szerint kb. 70-80%-ban.

A döntés

A diploma önmagában nem elég a sikerhez. Alaposan át kell gondolnunk, milyen állásra jelentkezünk, mit szeretnénk csinálni, mivel szeretnénk a jövőben foglalkozni! Határozzuk meg, mi az, ami az érdeklődési körünkhöz tartozik, és mi az, ami egyáltalán nem nekünk való. Ehhez szükséges az információgyűjtés. Hallgassuk meg a számunkra fontos emberek véleményét is, de fontos, hogy saját, önálló döntésünk legyen, ha letesszük a voksunkat egy pálya mellett, hiszen mi fogunk ott dolgozni nap mint nap, mi viseljük a döntés felelősségét és következményeit, ezért a saját utunkat kell járnunk. Fontos, hogy ne engedjünk az aktuális divatszakmák, vagy a szülők, barátok felől érkező nyomásnak! Válasszuk azt az irányt, amit valójában szeretnénk.

Szívből válasszunk!

Akkor tudunk jól teljesíteni, ha szeretjük, amit csinálunk, és ekkor tudunk egyre jobbá is válni az adott területen. Ha valaki csak a magas fizetés miatt vállal el egy munkát, amely igazából nem is szimpatikus számára, akkor a nap nagy részét nem örömben tölti, hanem negatív érzésekkel, amely hosszú távon teljesítményromláshoz, negatív szemlélethez, esetleg lelki eredetű testi tünetekhez is vezethet. Azt is fontos tudatosítani magunkban, hogy sosem késő váltani! Ha elképzeljük magunkat évek múlva, akkor könnyebb tisztán látni, milyen életet szeretnénk magunknak, és hogy ehhez milyen célokat kell szem előtt tartani.

Pályázás

Számtalan rejtett állás is létezik, amelyeket meg sem hirdetnek. Az állások körülbelül 60%-át már betöltik ugyanis, mielőtt nyilvánosan kiírnák. Ahhoz, hogy minél több optimális lehetőséget megragadjunk, célszerű akkor is megpályázni egy állást, ha még meg sem hirdették, de például szimpatikus az adott munkahely, és szeretnénk, ha behívnának üresedés esetén. Érdemes közvetlenül a cégek honlapján fellelhető elérhetőségre írni, illetve személyesen bevinni az önéletrajzot, pozitív, személyes első benyomást tenni ezzel, és nyomatékosítani, hogy fontos nekünk az adott munka. Szóljunk az ismerősöknek, ha munkát keresünk, a kapcsolati háló – ha nem is azonnal, de – gyakran a segítségünkre lehet. Nem baj, ha nem felelünk meg száz százalékosan minden kiírt feltételnek, nyugodtan pályázzuk meg, és hangsúlyozzuk, miért vagyunk alkalmasak a pozícióra! Kérhetünk ajánlólevelet korábbi munka-, vagy gyakorlati helyünkön. Fontos, hogy a tudásunk, képességeink a rendelkezésünkre álljanak, ám mégsem elég, mivel ezeket meg is kell tudni mutatni, meg kell nyerni a munkáltatót.

Hogyan dolgozzuk fel a kudarcot?

A megalapozott döntés az első lépés a sikerhez vezető úton, de nagyon fontos a szorgalom is, hiszen ha valaki hosszabb időn keresztül nem jelentkezik sehova, az könnyen előidézheti a kudarc érzését. Elsőként gondoljuk át őszintén, hogy mindent megtettünk-e a siker érdekében, s ha nem, akkor korrigáljunk. Sokszor nehéz elfogadni, hogy léteznek rajtunk kívülálló tényezők is, de ha tisztában vagyunk az igazi célunkkal, akkor a kudarc még ösztönözhet is arra, hogy még több energiát fektessünk a cél elérésébe. Ráébreszthet ugyanis arra, mennyire szeretnénk bekerülni az adott munkahelyre, és lehet, hogy ez elegendő egy színvonalasabb jelentkezéshez, amelyet követően interjúra nyílik majd lehetőség.

Több kudarc arra is ráébreszthet valakit, hogy nem a megfelelő úton jár. Akarattal próbál elérni valamit, ami valójában nem is szívügye, amit nem is szeretne, így ímmel-ámmal tesz csak az ügy érdekében, de még nem meri bevallani magának, vagy nem mer a családi elvárásokkal szembe menni. Csak azt az embert érik kudarcok, aki próbálkozik! Siker pedig csak úgy érhető el, ha teszünk valamit a cél érdekében. Sokan gondolják úgy, hogy a kudarc arra tanít, hogy valamit másként kell tenni, vagy többet kell beleadni. Sőt, több kudarc sem jelenti azt, hogy valami egyáltalán nem sikerülhet. Ha újra meg újra bízunk magunkban, és a szeretteinktől is elfogadjuk a bíztatást, segítséget a keresésben, igyekszünk más területeken kisebb-nagyobb sikerélményekkel megtámogatni magunkat, időt szánni a feltöltődésre is, akkor könnyebben átvészelhetjük ezt az időszakot, végül pedig valóra válthatjuk álmainkat.

Váratlan helyzetek

Ha valaki elkönyveli magában, hogy hamarosan állása lesz, és nem számol a rajta kívülálló tényezőkkel, vagy nem tud veszíteni, akkor igen mélyen érintheti egy esetleges kudarc, vagy kudarcsorozat. Valaki úgy fogja fel a kudarcot, mint egy „nem véletlen” iránymutatást, amely azt jelenti, hogy nem az adott cégnél van a helye, és úgyis talál jobbat. Váratlan helyzet lehet, ha olyankor hívják telefonon az illetőt egy első telefonos interjúra, vagy személyes időpont egyeztetésére, amikor nem számít rá, és hebeg-habog, vagy a zajban nem hallja a hívó felet, illetve nem tudja, honnan hívták, nem emlékszik, hová küldte a pályázatát. Érdemes tehát felkészülni a megpályázott állásokból, és udvarias, kedves hangnemben akár türelmet kérni, akár visszahívást ígérni egy nem megfelelő szituációban.

Az interjúkon előfordul, hogy provokatív, vagy furcsa kérdéseket kap a pályázó, érdemes tehát arra is készülni, hogy ilyen helyzetben is megőrizze nyugalmát, és udvariasan reagáljon. Váratlan helyzet lehet az is, ha a család, vagy a barátok nem örülnek egy elért állásnak, megpróbálják lebeszélni róla a pályázót. Konfliktusforrás lehet a különböző nézőpont és a kritika, a másik nézőpontjának el nem fogadása, vagy a sürgetés, gyakori ellenőrzés, viszont az érdeklődés hiánya is.

Megváltozhat a megszokott „kis” életünk

Párkapcsolati szinten is hozhat változást az álláskeresés. Vízválasztó tapasztalat lehet, hogy a sikertelenségben mennyire tapasztal támogató, motiváló hozzáállást az álláskereső. Ha a személy megkap egy állást, új közegbe kerül, átalakulhat a napirendje, gondolkodásmódja, új ismeretségekre tesz szert, kevesebb ideje jut a párjára, vagy a kezdeti időben lefoglalja a gondolatait az új, izgalmas, megváltozott helyzet, és ezért kevesebb figyelmet szán a társára. Szerencsés esetben az új helyzetben a vártnál is nagyobb elismerést, érdeklődést, türelmet kap a másik féltől, és ez megerősíti a kapcsolatot.

Örüljünk más sikerének!

Kellemetlenül és váratlanul érintheti a pályázót, ha a barátai, csoporttársai hamarabb találnak állást, mint ő, ami azt az érzést idézheti elő benne, mintha szakadék lenne közöttük. Ilyenkor a legegyszerűbb persze visszavonulni, elkerülni azokat a helyzeteket, amikor szembesülnie kellene ezzel a kontraszttal. Ehelyett azonban érdemes inkább keresni mások társaságát, hiszen jobb kedvünk lesz, ha eljárunk otthonról, mint ha a négy fal között ücsörögnénk, ráadásul soha sem tudhatjuk, melyik ismerősünk számol be egy megüresedett pozícióról. Fontos, hogy ne irigykedve hallgassuk a többieket, hanem próbáljunk meg örülni a másik sikerének is.