felvi.hu


Diploma és állás - nem ugyanaz

2022.06.27

A munkavállalás során fontos a rugalmasság. A különféle diplomák nyújtotta tudás több munkakör, foglalkozás betöltésére is alkalmassá tehet. De honnan tudod, melyik az igazi, ha még csak pályakezdő vagy?


Az első munkahely megtalálása és a pályakezdés nem könnyű feladat. Aki már előre alapozott, gyakornoki programban vett részt vagy ismeretségeket épített a tanulmányai alatt, rendelkezhet képpel a munkahelyi elvárásokról. Mások lesznek azonban a követelmények, ha egy kis cégnél vagy egy multinál kezdjük a munkát, és eltérőek a feltételek, amikkel meg kell küzdenie egy specialistának vagy egy általános menedzseri pozícióra pályázó frissdiplomásnak. A különféle iparágak, feladatok a személyiséggel kapcsolatban eltérő követelményeket állítanak.

Sok csalódást és felesleges pályázatírást takaríthatunk meg, ha tudjuk, milyen lehetőségek közül választhatunk, és a legfontosabb: ismerjük önmagunkat. A sikeres pályakezdés legfontosabb feltétele ugyanis, hogy testhezálló feladatkört találjunk magunknak és olyan környezetben dolgozzunk, ahol ki tudjuk bontakoztatni a képességeinket.

Mit tudsz, és mit szeretnél?

A testhezálló foglalkozás kiválasztásában alapvető az önismeret. Csak akkor tudod belőni a szintet, milyen pozíciót célozz meg, ha tudod, mennyit áldozol a magánélet terhére a munkádra, ha ismered, mennyire motiválhat a szakmai ranglétrán való előrejutás, a karrier lehetősége, és ha pontosan tudod, mennyire vagy hajlandó bedobni magad leendő munkaadód céljai érdekében. Az ilyen és hasonló kérdésekre személyes válaszokat kell találnod ahhoz, hogy tényleg jó szívvel tudj dönteni különböző munkalehetőségek közül.

Kérdések, amikre válaszolnod kell

 

Ezeknek a kérdéseknek a listája tetszés szerint folytatható, segítségükkel saját döntési mátrixot állíthatsz össze, amikor a különböző állásajánlatok között böngészel

Multit vagy kis céget válassz?

A nagyvállalatok sajátossága, hogy eredményes működéséhez szigorúan előírja, kinek milyen feladata van. A jól kidolgozott munkahelyi hierarchia biztonságot nyújthat, azon kívül pedig célt is jelenthet - ha arra törekednél, hogy a vállalat minél befolyásosabb munkatársa váljon belőled. A specialisták számára ideális lehet, hogy a sok munkatárs saját felelősséggel, egy-egy kisebb terület ellátását vállalhatja. Kötelező ugyanakkor a jó kommunikációs képesség és a team-képesség az eredmények érdekében. A kapcsolattartás személyesen és számítógépes formában is jelentős kihívás lehet egy nagy cégnél. Különösen akkor, ha a felülről érkező jóváhagyásokra sokáig kell várni, mert a döntési mechanizmusok is nagyon bonyolultak lehetnek. Aki egy ilyen környezetben szeretne érvényesülni, jó ha számol azzal is, hogy kompromisszumkészségét és diplomáciai készségét egyaránt mesteri szintre kell fejleszteni a siker érdekében.

A kis cégeknél a sokoldalúság a legfontosabb ütőkártya. A kevés munkatársat foglalkoztató vállalkozásoknál mindig vannak váratlan feladatok, események, amiknek a megoldása kreativitást, bátorságot, nyitottságot feltételez. A kisvállalkozások akkor életképesek, ha a piaci kihívásokra is gyorsan válaszolnak, ezért a tettrekész pályakezdők jó gyakorlóterepét jelenthetik. Arra azonban érdemes gondolni az álláspályázat során, hogy a magántulajdonban levő kisvállalkozásoknál - különösen akkor, ha az alapító is napi szinten részt vesz a folyamatokban - szinte patriarchális tisztelettel kell viseltetni a céltulajdonossal szemben.

Ha a felsorolt kérdésekkel és további, egyéni szempontjaiddal, munkamódoddal sikerült tisztába jönnöd, szakmai céljaidat és a lehetséges területeket, cégeket, pozíciókat alaposan szemügyre vetted akkor lehetséges, hogy a felesleges kanyarokat levágd a szakmai pályafutásodból. Használd önismereti tesztjeinket is a pontos célkijelöléshez!