Felkészülés vizsgára, avagy a hatékony tanulás
1 2 3 |
előre »
|
Új dolgokat megismerni izgalmas kihívás. Ki mondana nemet egy távoli kalandtúrára, vagy egy izgalmas élettani kísérlet kivitelezésére. Sajnos, ha mindezt középiskolai, egyetemi-főiskolás keretben kell csinálni, akkor a tanulás már nem tartozik a legkedveltebb foglalatosságok közé. Mit tehetünk, hogy hatékonyabban tanuljunk a számonkérésre?
Az első, és legfontosabb: az értelmetlen tanulás erőpocsékolás. A legbonyolultabb kémiai képletnek vagy egyenletnek is könnyebb nekifutni és megjegyezni, ha tudjuk, valamikor szükségünk lehet rá még a jövőben. Azt lenne jó tudatosítani tehát, hogy miért is tanulunk. Milyen célokat szeretnénk megvalósítani az életedben, és ebben milyen szerepet játszik az adott téma tanulása, az adott lecke.
A tapasztalatok szerint aki csak szülői nyomásra választ pályát, vagy a könnyen megközelíthető, várható érettségi eredménye alapján elérhető lehetőségek közül válogat(ott), sokkal kevesebb lelkesedéssel veti magát a munkába később is. Ha körvonalazódott tehát bennünk egy olyan tudományterület, foglalkozás vagy szakma, ami felé nyitottnak érezzük magunkat, akkor ez a tanulásban is ösztönző erőt jelenthet. Rányomja a bélyegét a memorizálás hatékonyságára is.
A helyes motivációnak pozitív hatása lehet abban is, hogy a megtanultakra ne csupán egy vizsga erejéig, hanem hosszabb távon emlékezzen az ember, márpedig a felsőfokú tanulmányokhoz biztos alapokra is szükség van.
A titok nyitja az időbeosztás
Nem mindegy, mikor és hogyan készülünk fel - az időnket érdemes beosztani. A kampányszerű tanulás nem olyan hatékony, mintha rendszeresen, nap mint nap, meghatározott ideig foglalkozunk a megtanulandó anyaggal. A tanulás során a szünetnek is óriási jelentősége van. Nem lehet a figyelmet órákon keresztül egyetlen dologra összpontosítani. Kutatások azt igazolták, hogy erre még negyvenöt percig sem vagyunk képesek! Egy idő után szellemileg mindenki kifárad, ezért csak addig szabad tanulni, amíg az ember úgy érzi, hogy fog az agya. Amint befejeztük a "napi penzumot", érdemes sétálni, sportolni, olyasmivel foglakozni, ami örömet szerez. Azt is érdemes tudni, hogy pihenés után az anyagból az szilárdul meg a legjobban, amit elsőként tanultunk meg, de azt is könnyebb lehet felidézni, ami a sorban az utolsó volt.
- 1. Felkészülés vizsgára, avagy a hatékony tanulás
- 2. Ha nagy a falat, daraboljuk fel
- 3. Gyakorlás és ismétlés