Néhány trükk a nyelvtanuláshoz
1 2 |
előre »
|
A felvételi eljárásban jelentős előnyhöz juthatsz igazolt nyelvtudással, és a diploma megszerzésének is feltétele a nyelvvizsga bizonyítvány megszerzése. Könnyíthetsz a nyelvtanulás folyamatán, ha ismersz néhány alapvető trükköt... Íme, néhány módszer, amivel akár játszva is tanulhatunk!
A nyelvek tanulásának legkevésbé kedvelt része, amikor az új szavakat kellene megjegyezni. Hányan kínlódtunk már azzal, hogy ezerszer elismételtük a szavakat, és aztán két nap múlva mégsem jutott eszünkbe semmi a szódolgozat írásakor! Pszichológiai vizsgálatok eredményei szerint drámai mértékben növelhető a szavakra való emlékezés képessége, ha a tanulást követő 24 órán belül megkíséreljük újból rögzíteni a szavakat memóriánkban. Még akkor is érdemes rátanulni a szavakra, ha úgy érezzük, felismernénk a szövegben a jelentésüket. Nem biztos ugyanis, hogy a rátanulás nélkül aktívan is tudnánk alkalmazni az előző nap kifejezéseit, ha új környezetben kellene elhelyeznünk.
A legcélravezetőbb módszerek közé tartozik, ha az új szavakkal azonnal megkísérelünk mondatokat alkotni. Gyakori ugyanis, hogy a diákok remekül összefoglalják a leckét, anélkül, hogy az új szavak bármelyikét beépítenék mondandójukba. Ha tehetik, a feleléskor is kerülik használatukat. Enélkül pedig nem horgonyzódnak le emlékezetükben a kifejezések.
Tanulni lehet játszva is. Ha az órák közti szünetben egy-egy új szó jelentését találós kérdésként dobjátok fel, pontot nyerhet a jó megfejtő. A nap, hét, tanév győztesét érdemes nyilvántartani, esetleg egy apró jutalommal bíztatni a folytatásra.
Ha vannak fiatal nyelvi lektorok az iskolában - többnyire külföldről érkezett diákok - akkor a szünetekben érdekes dolgokat lehet tanulni tőlük az adott ország mindennapjairól. És meg is kérdezhetitek, hogyan használják az aznapi szókincs egy-egy elemét...
A gyerekek saját anyanyelvüket is úgy tanulják, hogy a szavakat aprócska történetekbe illesztik. Miért nem gyártunk akkor mini-sztorikat magunknak, ha új kifejezésekkel találkozunk? Kontextusba helyezve könnyebb az emlékezés az egyébként nehezen megjegyezhető szavakra.
Vizuális szótanulás
A vizuális memóriával rendelkezők számára hasznos lehet, ha a szavakat elképzelik írott formában, egy különleges helyszínen. Például, amint egy sugárhajtású gép kondenzcsíkkal az égre írja a szót, jelentésével együtt.
Könnyebben megjegyezhető egy-egy szó, kifejezés akkor is, ha tanulás közben megpróbáljuk megkeresni a hozzá hasonló értelmű idegen nyelvű kifejezéseket, elhelyezzük a saját jelentési mezejében. Kifejezetten előnyös lehet, ha ismerünk néhány alternatív kifejezést, ha a szó maga nem jut eszünkbe. Ilyenkor egyszerűen feltűnés nélkül körülírhatjuk.
Leonardo da Vinci tükörírással készített jegyzeteket. A szokatlan írásforma nyelvtanulásnál is segítheti a mélyebb bevésést. Az extra erőfeszítés kiemelt figyelmet igényel, segíti a tanulást. Gyakorlottabbak írhatják fejjel lefele is a szavakat, vállalkozó kedvűek megpróbálkozhatnak bal kézzel (bal kezesek jobbal).
Régi, és gyakran ajánlott módszer a szókártya. A kartonlapocskák egyik felén az új, idegen nyelvű kifejezés - másik oldalán az anyanyelvi pár. Az adott nap kártyái mellett érdemes mindig átlapozni az elmúlt huszonnégy óra szótermését is! Amelyik kártya jelentését azonnal tudjuk, hátra sorolhatjuk a pakliban. Csak a többivel foglalkozzunk. Jelentős időt takaríthatunk meg tanulásban.
Új, idegen szavakat flip-chart tollal felvéshetünk számítógépünk monitorára is, egy olyan helyre, ahova gyakran kattintunk az egérrel. Minden kattintás előtt egyszer elmondva a szót automatikusan meg is tanuljuk a nap végére.
- 1. Nyelvtanulás másképp
- 2. Szavak, jelentések, társítás