felvi.hu


Készülj lazán a szóbeli érettségire!

2017.05.25

A szóbeli érettségi minden középiskolás számára erőt próbáló feladatnak tűnik. Sokakat nyomaszt a vizsgák nagy tétje, ami akár a teljesítményük rovására is mehet. Írásunkban néhány ötlet, hogyan lehetsz eredményes a felkészülésben.

A vizsgadrukk általában abból ered, hogy úgy érezzük, nem tudunk mindent. Sajnos, ezzel az érzéssel meg kell barátkoznunk, ugyanis tanuláspszichológiai vizsgálatok eredményei szerint a megtanult anyag jelentős része (az anyag jellegétől függően akár 50 százalék is lehet) viszonylag hamar a felejtés áldozatává válik. Célszerű ezért inkább az ismeretek közötti összefüggések megteremtésének módszereire koncentrálni.

Magolás helyett: tanulj térképpel!

A szóbeli érettségi követelményeinek teljesítéséhez már nem elég a kidolgozott tételek hosszú szövegeinek többszöri olvasással való "magolása". Nem áll rendelkezésre annyi idő, hogy minden tárgyból ötször átolvasd a teljes anyagot, és gyakorlatilag képtelenség több száz oldalt szó szerint megjegyezni. Jelölj ki súlyponti kérdéseket kell kijelölni az áttekintendő anyagban, amelyeket aztán egy hierarchikus vázlat formájában - csak kulcsszavakkal jelölve - célszerű rögzíteni egy nagyobb méretű papíron. A továbbiakban színes cetlikkel, post-itekkel az egyes témákhoz kapcsolódóan gyűjtsd össze a már ismert fogalmakat.

A témához illően, eltérő színű lapocskákra vezetheted fel a fogalmakat, ha szükséges, egy rövid definícióval együtt. Csak annyit, ami ráfér az adott post-itre! A cetliket ragaszd fel a nagy lapra, és máris kész a tanulási térkép. Amit látsz, saját tudásod, amit már tudsz a témáról. Ha ezután kezded feldolgozni, átismételni a teljes anyagot, már nem kell a feltüntetett részeket alaposabban átrágni, elég arra koncentrálni, hogy hol vannak nagyon fehér foltok a térképen.

Ha van időd, készíts saját jegyzetet

Az emlékezeti térkép elkészítését követheti, kiegészítheti részletesebb jegyzet összeállítása is. A saját elképzeléseid, saját előzetes tudásod alapján célszerű jegyzetelned. Itt is alkalmazhatod az előbb említett módszert, hogy előzetesen átnézed az anyagrész tartalmát és kiemeled a kulcskérdéseket, majd úgy olvasod át az anyagot, hogy megkeresed rájuk a válaszokat.

Hasznos trükk a szóbelire készülve hangosan felmondani a „leckét", az elkészített térképedet ilyenkor is használhatod, ezúttal a tudásod ellenőrzésére. További kisegítő módszerekhez folyamodhatsz, ha vannak olyan részek, amelyeket szó szerint kell tudnod: pl. kezdőbetűkből mozaikszavakat alkothatsz, kulcsszavakból mintamondatokat gyárthatsz.

Úgy is tanulhatsz, ha nem erőlteted

"Térképünket célszerű úgy elhelyezni, hogy napközben többször is rá tudjunk pillantani, akkor is, ha éppen nem tanulni akarunk. Mondjuk az ágyunk fölé a falra, vagy az ajtó belső oldalára. Bármennyire hihetetlenül hangzik, így is megjegyezzük a tartalmát" - hangsúlyozza Kiss István pályaorientációs szakpszichológus.

"Tájékozódhatunk a térkép segítségével: melyik részen, mi mellett, milyen távolságban helyeztük el a kulcsfogalmat, mi tartozott hozzá. Ezek a kulcsingerek a vizsgahelyzetben is segítik a felidézést. Ha a térkép elkészítése után még sok időnk maradt a vizsgáig, akkor foglalkozhatunk a részletekkel. Hozzáolvashatunk a kérdéshez, a térképet folyamatosan bővíthetjük, tudásunkat mélyíthetjük. Ha kevés volt az időnk, akkor is sikerült valamennyire beleásni magunkat a kérdéses anyagba."

Akkor tanulj többet, amikor képes vagy rá

Tanulni akkor és úgy célszerű, amikor az a legjobban megy. Valószínűleg mindenki megtapasztalta már, hogy a nap bizonyos órái teljesen alkalmatlanok arra, hogy elmélyedjenek egy-egy elméleti kérdésben. Ezeket az órákat más tevékenység számára célszerű fenntartani. Határozd meg azokat az időszakokat, amikor kényelmesen, lazán át tudod engedni magad az információ befogadásának. Egy-egy tanulási blokk általában ne haladja meg a másfél órát, utána pedig érdemes hosszabb-rövidebb szünet tartani. Nem bűn a rövid lazítás (szemlehunyva szundítani egy negyed órácskát - de nem többet, mint egy fél órát a kedvenc fotelünkben, vagy az ágyunkon, inni egy teát vagy kávét stb.), hanem ellenkezőleg, felfrissülsz és jobban megy majd a tanulás a következő blokkban.

Időszűkében is hasznos lehet egy kis szünet

Szüneteket akkor is célszerű beiktatni, ha végzetesen kevésnek tűnik a hátralévő idő és úgy érzed, kizárt, hogy a tanulnivalód végére érj. Vannak persze olyanok is, akik egyhuzamban dolgoznak, és csak egy-egy teljes anyagrész végén hajlandóak lassítani. Az ő számukra nyilván az a munkamód a megfelelő. A tapasztalatok szerint célszerű a vizsga előtti utolsó éjszakát (ha lehetséges a megelőző nappal együtt) lazításra fenntartani. Látszólag ezzel időt vesztegetünk az információk elsajátításában, de fontos energiát gyűjthetünk a felidézésre, és kevesebb információ birtokában is élénkebben tudunk koncentrálni a vizsgahelyzetre.

Kellékek, amikre általában nem gondolunk...

A pszichológiai szakirodalom már régóta ismeri az állapotfüggő tanulás, hangulatfüggő felidézés jelenségét, vagyis hogy bizonyos helyzetekben bizonyos információk tanulása és emlékek felidézése könnyebb. Ezért a vizsgára készülve célszerű megteremteni azokat a feltételeket, amelyek várhatóan ott fogadnak majd. "Általában ülve vizsgázunk, egy kényelmetlenül szoros ruhában, kedvenc tollunkkal kezünkben, óránkra pillantgatva stb. Gyűjtsük magunk köré ezeket, mindegyik felidézési támpontként szolgálhat az érettségi során" - állítja a pszichológus. "Az is segíthet, ha a vizsga során megpróbáljuk felidézni azt a helyzetet, amikor a kihúzott tétellel foglalkoztunk. Az érzés előhozza az emlékeket, információkat."

A szóbeli érettségi jó előkészítéséhez hozzátartozik az egészséges étkezés, sok pihenés és megfelelő testmozgás. Az étkezés elhanyagolása, mozgásszegény életmód jelentősen növeli a feszültségszintet, hozzáadódik a vizsgadrukk és lámpaláz jelentette feszültséghez. Ezt még tovább fokozza a koffein (kávé, tea és energiaitalok), a nikotin (noha egyesek pont a feszültségük levezetésére gyújtanak rá), valamint az alvás megvonása. A magas feszültségszint gátolhatja az új információk elsajátítását, és ezzel ördögi kört indítasz el, mert úgy érzed, egyre kevesebbet tudsz felidézni abból, amit kemény munkával tanultál...