Pontszámítás külföldi eredményekből
2024.02.12Kapcsolódó tartalmak
Tanulmányi célú elismertetés után a külföldön szerzett bizonyítványok alapján is számíthatók érettségi és tanulmányi pontok.
A külföldön szerzett, illetve külföldi rendszerű érettségiből akkor számolható érettségi pont, ha az azt igazoló dokumentum elismerhető külföldi végzettségi iratnak, és ha a jelentkező rendelkezik legalább kettő elfogadható vagy megfeleltethető, az adott szakon a felsőoktatási intézmény által előírt megnevezésű és szintű érettségi vizsgatárggyal. Ennek az intézményi meghirdetések oldalain lehet utánanézni.
(Ezeket az Oktatási Hivatal főszabályként középszintű érettségi vizsgának fogadja el, azonban egyes külföldi vagy külföldi rendszerű középiskolák esetében bizonyos érettségi vizsgatárgyak beszámíthatók emelt szinten.)
Ha az utolsó év végi középiskolai tantárgyak között nem szerepel a szakhoz előírt érettségi vizsgatárgy, akkor is csak az utolsó évfolyam tantárgyai közül választható ki az érettségi eredményként figyelembe vehető tantárgy.
A külföldi középiskolai eredményekből pedig akkor számítható tanulmányi pont, ha a jelentkező rendelkezik a megfelelő év végi középiskolai dokumentummal és az előírt tárgyakból tanult utolsó két év végi eredménnyel.
Érettségi pontok
A végzettségi szint elismerése és a felvételi pontszámítás két különböző része a felvételi eljárásnak. A külföldi érettségi bizonyítvánnyal jelentkezőnek is ugyanúgy kell teljesítenie az egyes szakokhoz előírt jelentkezési feltételeket és a felvételi követelményeket (rendelkeznie kell az intézmények által előírt vizsgatárgyakkal, a megfelelő szinten), mint a magyarországi érettségivel rendelkezőknek. A felvételi pontszámításhoz érettségi bizonyítvánnyal kell igazolni a középfokú végzettséget és a választott szakhoz az intézmény által előírt érettségi vizsgatárgyakból kettőnek az eredményét.
Ha az érettségi bizonyítványból nem vehető figyelembe az adott szakra megfelelő megnevezésű vizsgatárgy vagy a jelentkező emelni szeretne az eredményen/szinten, úgy be kell jelentkeznie Magyarországon érettségi vizsgára.
Érettségi értékelések átszámítása
Az adott külföldi érettségi értékelés átszámítása során az elégséges szint alsó küszöbértékétől (39%) a maximum értékig (100%) nyújtják el a magyar százalékos értékelést. Az így átszámított százalékos eredmény adja a pontszámítás alapját. Az érettségi pontok száma emelt szinten beszámítható tárgyak esetén egyenlő az átszámított százalékos eredménnyel (tehát 100%-os átszámított eredmény = 100 érettségi pont), a középszinten beszámítható tárgyak átszámított százalékos eredményeinek esetében pedig 2/3 lesz a váltószám (így pl. 100%-os átszámított eredmény = 67 érettségi pont). (Részletesen l. ebben a táblázatban [pdf].)
Beszámítás középszinten
Középszintű érettségi vizsgának fogadják el a külföldi érettségi bizonyítványokból
- az azonos megnevezésű érettségi vizsgatárgyakat (pl. matematika, fizika, kémia, biológia) ugyanazon a néven;
- a már megfeleltetett eltérő megnevezésű érettségi vizsgatárgyakat (ennek itt lehet utánanézni).
A világtörténelem vagy az egyetemes történelem tantárgyak középszintű történelemként fogadhatók el. A külföldi nemzeti történelem vagy külföldi nemzeti földrajz nem vehető figyelembe magyarországi közismereti történelem, illetve földrajz érettségi vizsgatárgyként.
Beszámítás emelt szinten
A külföldi érettségi rendszerben tett emelt szintű vizsgát nem fogadják el automatikusan magyar rendszer szerinti emelt szintű érettséginek.
A szükséges emelt szintű érettségi vizsgatárgy teljesítésének lehetőségei:
- jelentkezés felsőoktatási felvételi szakmai vizsgára,
- jelentkezés magyarországi emelt szintű érettségi vizsgára (erről bővebb információ a www.oktatas.hu oldalon található, a Köznevelés/Érettségi menüpontban),
- vizsgatárgy bevizsgálása – erről itt lehet olvasni.
A korábbi bevizsgálási eljárások eredményeképpen emelt szintűként elismert külföldi vizsgatárgyak listája (országok szerint) itt található.
Tanulmányi pontok
A külföldi érettségi bizonyítvánnyal rendelkező jelentkezőnek akkor számítható tanulmányi pont, ha
- magyar nyelv és irodalomból (helyettesíthető a tanítás vagy az ország nyelve szerinti nyelv és irodalommal),
- matematikából,
- történelemből,
- egy választott idegen nyelvből
- és a felsőoktatási intézmény által meghatározott tárgyak közül legalább egy tárgyból
van tanult utolsó két év végi eredménye.
A jelentkező tanulmányi pontjait a középiskolai osztályzataiból, valamint az érettségi vizsgatárgyak százalékos eredményeinek átlagából kell meghatározni. Az eredmények figyelembevételéhez szükséges, hogy az előírás szerinti megnevezésű tantárgyak szerepeljenek a bizonyítványban.
A tanulmányi pont érettségi átlagának számításakor maximum öt érettségi tárgyat lehet figyelembe venni a külföldi érettségi bizonyítványból. Akkor számítható ki, ha a jelentkező az érettségi átlag számításához előírt tárgyakból legalább kettővel rendelkezik. (Ha például az előírt tárgyakból három található meg a külföldi érettségi bizonyítványban, akkor ebből a háromból számítják számára az érettségi átlagot.)
Bővebben a külföldi érettségi és középiskolai eredmények beszámításáról »
Még több cikk olvasható a témában a Pontszámítás rovatunkban » |