Igazolás módja:
érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány másolata
Igazolás módja:
Magyarországon szerzett OKJ-bizonyítvány és az első ízben 2021 májusában kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél és ugyanezen időponttól kezdődően szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvány.
Igazolás módja:
A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye részletes, megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága vagy az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat által elkészített szakértői véleménnyel vagy a külföldön kiállított szakértői vélemény hiteles fordításával igazolható.
Igazolás módja:
A támogatást folyósító szerv által kiállított igazolás vagy határozat; ápolási díj esetén a támogatást megállapító szerv által kiállított hatósági bizonyítvány; fizetés nélküli szabadság esetén a jogcímet megállapító határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél hivatásos állományban lévők esetében a távolléti díjat megállapító munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik és ezen időszakban kiállított munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás.
Igazolás módja:
szervező által kiállított tanúsítvány
Igazolás módja:
DE TTK által kiadott igazolás
Igazolás módja:
Államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány, vagy azzal egyenértékű okirat másolata. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont.

Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte.

a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata

a versenyt szervező által igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező
A 2006. február 1. után szerzett magyar felsőfokú és felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevelek adatait a Hivatal elektronikus úton veszi át a felsőoktatás információs rendszeréből. Kivétel, azaz fel kell tölteni a tanítói oklevelet, ha idegennyelvi műveltségi területen végzett, illetve azokat az okleveleket, ahol a képzést idegen nyelven végezte a jelentkező és a záróvizsgát is idegen nyelven tette le.
Azon oklevelek esetében, amelyekben nem található minősítés, oklevélmelléklet vagy leckekönyv benyújtása is szükséges.
Alapképzéseknél felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, illetve főiskolai vagy egyetemi képzésben szerzett oklevél minősítése alapján számítható pont.
A biológia, biomérnöki, földrajz, földtudományi, környezettan és matematika alapképzési szakokra jelentkezőknél bármilyen képzési területen már megszerzett oklevél eredménye figyelembe vehető.
Az anyagmérnöki, biotechnológia, fizika, kémia, vegyészmérnöki és villamosmérnöki alapképzési szakokra jelentkezőknél a természettudományi, egészségtudományi, műszaki, agrár, informatika képzési területeken szerzett oklevél eredménye vehető figyelembe a felvételi pontszámok megállapítása során.
jeles minősítés esetén 400 pont
jó minősítés esetén 350 pont
közepes minősítés esetén 300 pont
elégséges minősítés esetén 0 pont

A biológia, biomérnöki, földrajz, földtudományi, környezettan és a matematika alapképzési szakokra jelentkezőknél bármilyen képzési területen már megszerzett oklevél eredménye figyelembe vehető.
Az anyagmérnöki, biotechnológia, fizika, kémia, vegyészmérnöki és villamosmérnöki alapképzési szakokra jelentkezőknél a természettudományi, egészségtudományi, műszaki, agrár, informatika képzési területeken szerzett oklevél eredménye vehető figyelembe a felvételi pontszámok megállapítása során.
summa cum laude minősítés esetén 400 pont
cum laude minősítés esetén 350 pont
rite minősítés esetén 300 pont
Alapképzéseknél felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, illetve főiskolai vagy egyetemi képzésben szerzett oklevél minősítése alapján számítható pont.
A biológia, biomérnök, földrajz, földtudomány, környezettan és matematika alapképzési szakokra jelentkezőknél bármilyen képzési területen már megszerzett oklevél eredményének középiskolai eredmények helyetti figyelembe vétele kezdeményezhető.
Az anyagmérnök , biotechnológia , fizika, kémia, vegyészmérnök és villamosmérnök szakokra jelentkezőknél a természettudományi, egészségtudományi, műszaki, agrár, informatika képzési területeken szerzett oklevél eredménye vehető figyelembe a felvételi pontszámok megállapítása során.
jól megfelelt minősítés esetén 400 pont
megfelelt minősítés esetén 300 pont
A 2006. február 1. után szerzett magyar felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevelek adatait a Hivatal elektronikus úton veszi át a felsőoktatás információs rendszeréből.
Azon oklevelek esetében, amelyekben nem található minősítés, oklevélmelléklet vagy leckekönyv benyújtása is szükséges.
Alapképzéseknél felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, illetve főiskolai vagy egyetemi képzésben szerzett oklevél minősítése alapján számítható pont.
A biológia, biomérnöki, földrajz, földtudományi, környezettan és matematika alapképzési szakokra jelentkezőknél bármilyen képzési területen már megszerzett oklevél eredménye figyelembe vehető.
Az anyagmérnöki, biotechnológia, fizika, kémia, vegyészmérnöki és villamosmérnöki alapképzési szakokra jelentkezőknél a természettudományi, egészségtudományi, műszaki, agrár, informatika képzési területeken szerzett oklevél eredménye vehető figyelembe a felvételi pontszámok megállapítása során.
jeles minősítés esetén 400 pont
jó minősítés esetén 350 pont
közepes minősítés esetén 300 pont
elégséges minősítés esetén 0 pont
Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar ösztöndíjai: