FFT Megjelenítő
Pécsi Tudományegyetem (PTE)
Tanulmányi Osztály
felveteli@gamma.ttk.pte.hu
7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
banner image
osztatlan tanári [10 félév [természettudomány-környezettan szakos tanár]] (O)
Képzési szint
osztatlan képzés
Munkarend
nappali
Telephely
Pécs
Nyelv
magyar
Képzési idő
10 félév
Képzési terület
pedagógusképzés
Finanszírozási forma
állami ösztöndíjjal támogatott
Állami támogatás összege
500 000 Ft/félév

Minimum pontot nem határozott meg a felsőoktatási intézmény.

A felsorolás azt tartalmazza, hogy az adott felsőoktatási intézmény melyik két érettségi vizsgatárgy százalékos eredményéből számolja ki az érettségi pontot, továbbá, hogy ezeket milyen szinten kell teljesíteni. Több felsorolt vizsgatárgy esetén a jelentkező számára kedvezőbb eredményből történik az érettségi pont számítása.
Az alábbiak közül kettőt kell választani:
történelem vagy magyar nyelv és irodalom vagy filozófia vagy digitális kultúra vagy természettudomány vagy matematika vagy kémia vagy informatika vagy földrajz vagy fizika vagy biológia vagy választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak(1) vagy választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak(2)
(1) választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: gépészeti alapismeretek; elektronikai alapismeretek; vegyipari alapismeretek; közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan); közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan); környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek; informatikai alapismeretek
(2) választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak: informatika ismeretek; villamosipar és elektronika ismeretek; közgazdaság ismeretek; környezetvédelmi ismeretek; környezetvédelem-vízgazdálkodás ismeretek; gépészet ismeretek; bányászat ismeretek; vízügyi ismeretek; vegyész ismeretek; vegyipari ismeretek; vegyipar ismeretek; közgazdasági ismeretek; informatikai ismeretek

A felsorolás azt tartalmazza, hogy a tanulmányi pont számításához a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika és egy idegen nyelv mellett 5. tantárgyként illetve vizsgatárgyként melyek vehetők figyelembe a felsőoktatási intézmény döntése alapján.
Középiskolai osztályzatok
etika, biológia, fizika, kémia, földrajz, ének-zene, vizuális kultúra, digitális kultúra, állampolgári ismeretek, természettudomány, dráma és színház, mozgóképkultúra és médiaismeret, társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek, filozófia, tánc és mozgás, magyar mint idegen nyelv, családi életre nevelés, jelenismeret, vállalkozzunk, munkapiac, etikus vállalkozói ismeretek, közgazdasági és pénzügyi alapismeretek, saktika (sakk-matematika), természettudomány művészeti szakközépiskolák számára, belügyi rendészeti ismeretek, iskolai labdarúgás, karate, honvédelmi alapismeretek, közigazgatási ismeretek, gazdasági és pénzügyi kultúra, tanulásmódszertan, fenntarthatóság, hittan (katolikus), hittan (református), hittan (evangélikus), Idegen nyelv (második vagy harmadik)(1), Hittan(2), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), kereskedelmi és marketing alapismeretek, egészségügyi alapismeretek, vegyészeti alapismeretek, vegyipari alapismeretek, vegyész technikus, egészségügy ismeretek, egészségügyi ismeretek, vegyészeti ismeretek, vegyész ismeretek, vegyipari ismeretek, vegyipar ismeretek, pedagógia ismeretek, pedagógiai ismeretek, oktatási alapismeretek, egészségügyi technika ismeretek, egészségügyi technikai ismeretek, szociális ismeretek, Célnyelvi civilizáció(3), honvédelem, nemzetiségi népismeret, testnevelés, Bármely, legalább 2 évig tanult szakmai tantárgy(4), Bármely, legalább 2 évig tanult művészeti tantárgy(5)
Érettségi átlag
Nemzetiségi nyelv és irodalom(6), Idegen nyelv - 2. vagy 3. nyelv(7), latin nyelv, fizika, kémia, biológia, földrajz, ének-zene, vizuális kultúra, testnevelés, filozófia, evangélikus hittan, katolikus hittan, református hittan, természettudomány, dráma, mozgóképkultúra és médiaismeret, Nemzetiségi népismeret (horvát, német, roma/cigány, román, szerb, szlovák, szlovén)(8), célnyelvi civilizáció, belügyi rendészeti ismeretek, gazdasági ismeretek, judaisztika, bibliaismeret - hit gyülekezete, honvédelmi alapismeretek, digitális kultúra, állampolgári ismeretek, közigazgatási ismeretek, fenntarthatóság, bibliaismeret – baptista hittan, rajz, informatika, katonai alapismeretek, emberismeret és etika, társadalomismeret, ember- és társadalomismeret, etika, utazás és turizmus, művészettörténet, népművészet, pszichológia, Nemzetiségi nyelv(9), ábrázoló és művészeti geometria, a magyar népzene alapjai, hangtani és akusztikai ismeretek, hangkultúra, a sajtó és nyilvánosság, anyanyelvi kommunikáció, buddhista vallás, csillagászat, diakónia-ápolástan, épületgépészet alapjai, euritmia, európai uniós ismeretek, folklórismeret, gépírás és információkezelés, ikonfestés elmélete és gyakorlata, környezettan, közlekedésépítő alapismeretek, művészetek története, mentálhigiéniai ismeretek, mikrobiológia, pünkösdista hittan, szociális gondoskodás diakóniai megközelítésben, tánc- és mozgásművészet, vendégfogadói ismeretek, zenei angol, zene angolul, angol irodalom, egészségügyi ismeretek, egészségügyi technikai ismeretek, szociális ismeretek, pedagógiai ismeretek, képző- és iparművészeti ismeretek, hang-, film- és színháztechnikai ismeretek, épületgépészeti ismeretek, kohászati ismeretek, távközlési ismeretek, informatikai ismeretek, vegyipari ismeretek, vegyész ismeretek, könnyűipari ismeretek, faipari ismeretek, környezetvédelmi ismeretek, közgazdasági ismeretek, kereskedelmi ismeretek, vendéglátóipari ismeretek, turisztikai ismeretek, optikai ismeretek, erdészeti és vadgazdálkodási ismeretek, mezőgazdasági ismeretek, kertészeti és parképítési ismeretek, földmérési ismeretek, élelmiszeripari ismeretek, sport ismeretek, rendészeti és közszolgálati ismeretek, közművelődési ismeretek, vízügyi ismeretek, honvédelmi ismeretek, bányaművelési ismeretek, gázipari és fluidumkitermelési ismeretek, gépgyártás-technológiai ismeretek, mechatronikai ismeretek, automatikai és elektronikai ismeretek, közlekedésautomatikai ismeretek, magas- és mélyépítési ismeretek, út-, vasút- és hídépítési ismeretek, nyomdaipari technikai ismeretek, kiadványszerkesztési ismeretek, autó- és repülőgép-szerelési ismeretek, vasútgépészeti ismeretek, hajózási technikai ismeretek, irodai ügyviteli ismeretek, idegennyelvű ügyviteli ismeretek, fodrászati ismeretek, kozmetikai ismeretek, mezőgazdasági és erdészeti gépésztechnikai ismeretek, élelmiszeripari gépésztechnikai ismeretek, közúti és légi közlekedési, szállítmányozási és logisztikai ismeretek, postaforgalmi ismeretek, vasútüzemi közlekedési, szállítmányozási és logisztikai ismeretek, egyházzenész-ismeretek, gyakorlatosszínész-ismeretek, jazz-zenész-ismeretek, klasszikuszenész-ismeretek, népzenész-ismeretek, szórakoztatózenész-ismeretek, táncos ismeretek, artista ismeretek, egészségügy ismeretek, szociális alapismeretek, pedagógia ismeretek, képző- és iparművészet ismeretek, hang-, film és színháztechnika ismeretek, épületgépészet ismeretek, kohászat ismeretek, távközlés ismeretek, informatika ismeretek, vegyipar ismeretek, könnyűipar ismeretek, faipar ismeretek, környezetvédelem-vízgazdálkodás ismeretek, közgazdaság ismeretek, kereskedelem ismeretek, vendéglátóipar ismeretek, turisztika ismeretek, optika ismeretek, erdészet és vadgazdálkodás ismeretek, mezőgazdaság ismeretek, kertészet és parképítés ismeretek, földmérés ismeretek, élelmiszeripar ismeretek, rendészet ismeretek, bányászat ismeretek, gépészet ismeretek, villamosipar és elektronika ismeretek, építőipar ismeretek, nyomdaipar ismeretek, közlekedésépítő ismeretek, közlekedés ismeretek, közlekedésgépész ismeretek, ügyvitel ismeretek, szépészet ismeretek, mezőgazdasági gépész ismeretek, oktatási alapismeretek, művelődési és kommunikációs alapismeretek, egészségügyi alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, informatikai alapismeretek, vegyipari alapismeretek, könnyűipari alapismeretek, faipari alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági-marketing alapismeretek, vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek, mezőgazdasági alapismeretek, élelmiszer-ipari alapismeretek, rendészeti alapismeretek, gépészeti alapismeretek, elektronikai alapismeretek, nyomdaipari alapismeretek, közlekedési alapismeretek, ügyviteli alapismeretek, egyházzenész ismeretek, gyakorlatos színész ismeretek, jazz-zenész ismeretek, klasszikus zenész ismeretek, népzenész ismeretek, szórakoztató zenész ismeretek, 4021501 (02154001) - Artista II. (Akrobata), 4021501 (02154004) - Artista II. (Légtornász), 4021501 (02154006) - Artista II. (Zsonglőr), 4021501 (02154003) - Artista II. (Egyensúlyozó), 4021501 (02154002) - Artista II. (Bohóc), 4021501 (02154005) - Artista II. (Társulati artista), 4021502 (02154013) - Egyházzenész II. (Kántor-énekvezető), 4021502 (02154015) - Egyházzenész II. (Kántor-kórusvezető), 4021502 (02154016) - Egyházzenész II. (Kántor-orgonista), 4021502 (02154014) - Egyházzenész II. (Kántor-gitáros), 4021403 (02144024) - Hangszerkészítő és -javító II. (Fafúvós), 4021403 (02144025) - Hangszerkészítő és -javító II. (Rézfúvós), 4021403 (02144026) - Hangszerkészítő és -javító II. (Vonós), 4021403 (02144027) - Hangszerkészítő és -javító II. (Pengetős), 4021403 (02144029) - Hangszerkészítő és -javító II. (Orgonaépítő), 4021403 (02144030) - Hangszerkészítő és -javító II. (Zongora), 4021403 (02144032) - Hangszerkészítő és -javító II. (Cimbalom), 4021504 (02154024) - Jazz-zenész II. (Jazz-énekes), 4021504 (02154022) - Jazz-zenész II. (Jazz-zenész (Fafúvós)), 4021504 (02154025) - Jazz-zenész II. (Jazz-zenész (Rézfúvós)), 4021504 (02154023) - Jazz-zenész II. (Jazz-zenész (Húros/vonós)), 4021504 (02154021) - Jazz-zenész II. (Jazz-zenész (Billentyűs)), 4021504 (02154026) - Jazz-zenész II. (Jazz-zenész (Ütős)), 4021301 (02134001) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Divatstílus- és jelmeztervező), 4021301 (02134002) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Festő), 4021301 (02134008) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Szobrász), 4021301 (02134003) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves), 4021301 (02134006) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus), 4021301 (02134005) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Művészeti és médiafotográfus), 4021301 (02134004) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Mozgókép és animációtervező), 4021301 (02134007) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Ötvös), 4021301 (02134009) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Textilműves), 4021301 (02134010) - Képző- és iparművészeti munkatárs (Üvegműves), 4021505 (02154035) - Klasszikus zenész II. (Hangkultúra), 4021505 (02154034) - Klasszikus zenész II. (Klasszikus zenész (Fafúvós)), 4021505 (02154038) - Klasszikus zenész II. (Klasszikus zenész (Rézfúvós)), 4021505 (02154036) - Klasszikus zenész II. (Klasszikus zenész (Húros-vonós)), 4021505 (02154033) - Klasszikus zenész II. (Klasszikus zenész (Billentyűs)), 4021505 (02154039) - Klasszikus zenész II. (Klasszikus zenész (Ütős)), 4021505 (02154037) - Klasszikus zenész II. (Magánénekes), 4021505 (02154040) - Klasszikus zenész II. (Zeneelmélet-szolfézs), 4021505 (02154041) - Klasszikus zenész II. (Zeneszerzés), 4041301 (04134001) - Közművelődési munkatárs, 3021401 (02143002) - Népi kézműves (Csipkekészítő), 3021401 (02143004) - Népi kézműves (Faműves, fajátékkészítő), 3021401 (02143008) - Népi kézműves (Fazekas), 3021401 (02143005) - Népi kézműves (Gyékény-,szalma- és csuhétárgykészítő), 3021401 (02143009) - Népi kézműves (Fonottbútor készítő), 3021401 (02143011) - Népi kézműves (Kézi és gépi himző), 3021401 (02143014) - Népi kézműves (Szőnyegszövő), 3021401 (02143015) - Népi kézműves (Takács), 3021401 (02143006) - Népi kézműves (Nemezkészítő), 3021401 (02143007) - Népi kézműves (Szíjgyártó-nyerges), 3021401 (02143003) - Népi kézműves (Mézeskalács díszítő), 3021401 (02143010) - Népi kézműves (Kékfestő), 3021401 (02143012) - Népi kézműves (Népi bőrműves), 3021401 (02143013) - Népi kézműves (Papucskészítő), 4021506 (02154054) - Népzenész II. (Népi énekes), 4021506 (02154052) - Népzenész II. (Népzenész (Fafúvós)), 4021506 (02154053) - Népzenész II. (Népzenész (Húros/vonós)), 4021506 (02154051) - Népzenész II. (Népzenész (Billentyűs)), 4021506 (02154055) - Népzenész II. (Népzenész (Ütős)), 4011901 (01194002) - Pedagógiai munkatárs (Pedagógiai asszisztens), 4011901 (01194001) - Pedagógiai munkatárs (Gyógypedagógiai asszisztens ), 4021507 (02154061) - Színész II. (Bábszínész), 4021507 (02154062) - Színész II. (Színházi- és filmszínész ), 4021507 (02154090) - Színész II. (Pantomimes ), 4021508 (02154067) - Szórakoztató zenész II. (Énekes szólista), 4021508 (02154068) - Szórakoztató zenész II. (Szórakoztató zenész (Fafúvós) ), 4021508 (02154070) - Szórakoztató zenész II. (Szórakoztató zenész (Rézfúvós) ), 4021508 (02154069) - Szórakoztató zenész II. (Szórakoztató zenész (Húros/vonós)), 4021508 (02154066) - Szórakoztató zenész II. (Szórakoztató zenész (Billentyűs) ), 4021508 (02154065) - Szórakoztató zenész II. (Szórakoztató zenész (Ütős)), 4021509 (02154077) - Táncos II. (Klasszikus balett-táncos), 4021509 (02154078) - Táncos II. (Kortárs-, modern táncos ), 4021509 (02154079) - Táncos II. (Néptáncos ), 4021509 (02154080) - Táncos II. (Színházi táncos ), 507240101 - Bányaipari technikus, 507240105 - Fluidumkitermelő technikus, 507150106 - Kohász- és öntésztechnikus(10), 509110201 - Fogtechnikus, 509140203 - Optikus, 509130301 - Általános ápoló, 509130302 - Egészségügyi asszisztens(11), 509140303 - Egészségügyi laboráns(12), 509130304 - Gyakorló ápoló, 509130313 - Csecsemő- és gyermekápoló, 509140305 - Klinikai laboratóriumi szakasszisztens(13), 509150306 - Ortopédiai műszerész, 509100307 - Perioperatív szakasszisztens(14), 509140308 - Radiográfiai szakasszisztens(15), 509230309 - Rehabilitációs terapeuta(16), 509140310 - Szövettani szakasszisztens(17), 509130311 - Mentőápoló, 507140401 - Automatikai technikus(18), 507140403 - Elektronikai technikus, 507130404 - Erősáramú elektrotechnikus, 507140405 - Ipari informatikai technikus, 507140406 - Közlekedés-automatikai technikus, 507210501 - Bor- és pezsgőgyártó technikus, 507210503 - Élelmiszer-ellenőrzési technikus, 507210504 - Élelmiszeripari gépésztechnikus, 507210506 - Erjedés- és üdítőital-ipari technikus, 507210509 - Húsipari technikus, 507210513 - Sütő- és cukrászipari technikus, 507210515 - Tartósítóipari technikus, 507210517 - Tejipari technikus, 507320606 - Hídépítő és -fenntartó technikus, 507320609 - Magasépítő technikus, 507320610 - Mélyépítő technikus, 507320616 - Útépítő, vasútépítő és -fenntartó technikus, 507320701 - Épületgépész technikus, 507220802 - Faipari technikus, 504110901 - Pénzügyi-számviteli ügyintéző, 504110902 - Vállalkozási ügyviteli ügyintéző, 507151005 - Gépész technikus(19), 507151006 - Gépgyártástechnológiai technikus, 507161010 - Légijármű-műszerész technikus, 507161011 - Légijármű-szerelő technikus, 507161013 - Vasútijármű-szerelő technikus, 510311101 - Fegyvergyártó szaktechnikus, 510311102 - Fegyverműszerész technikus, 510311103 - Fegyveroptikai szaktechnikus, 510311104 - Honvéd altiszt(20), 510311105 - Honvéd kadét(21), 506121201 - Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus, 506121202 - Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, 506131203 - Szoftverfejlesztő és -tesztelő, 507141204 - Távközlési technikus, 504171301 - Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus(22), 504161303 - Kereskedő és webáruházi technikus, 507121402 - Környezetvédelmi technikus(23), 510211404 - Vízügyi technikus(24), 510411501 - Hajózási technikus, 507161504 - Kocsivizsgáló technikus, 510411508 - Vasútforgalmi szolgálattevő technikus, 510411505 - Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus(25), 510411506 - Logisztikai technikus(26), 510411507 - Postai üzleti ügyintéző, 502121602 - Divat-, jelmez- és díszlettervező(27), 507231605 - Könnyűipari technikus(28), 502121607 - Dekoratőr, 502131608 - Fotográfus(29), 502131609 - Grafikus, 502111610 - Mozgókép- és animációkészítő, 502111611 - Nyomdaipari technikus(30), 502111613 - Hangtechnikus, 504131614 - Színház- és rendezvénytechnikus(31), 508211702 - Erdésztechnikus(32), 508101703 - Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus, 508121706 - Kertésztechnikus(33), 508101708 - Mezőgazdasági gépésztechnikus, 508111709 - Mezőgazdasági technikus(34), 501882501 - Oktatási szakasszisztens , 504131801 - Közszolgálati technikus(35), 510321803 - Rendőr tiszthelyettes(36), 507161901 - Alternatív járműhajtási technikus, 507161904 - Gépjármű-mechatronikai technikus(37), 507151907 - Ipari szerviztechnikus, 507141909 - Járműipari karbantartó technikus, 507141912 - Mechatronikai technikus, 510142001 - Fitness-wellness instruktor, 510142002 - Sportedző (a sportág megjelölésével) - sportszervező, 510122101 - Fodrász, 510122102 - Kéz- és lábápoló technikus(38), 510122103 - Kozmetikus technikus, 509222202 - Kisgyermek-gondozó, -nevelő, 509232204 - Szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens, 509232205 - Szociális és mentálhigiénés szakgondozó, 509232206 - Szociális és rehabilitációs szakgondozó, 510132302 - Cukrász szaktechnikus, 510132306 - Szakács szaktechnikus, 510152307 - Turisztikai technikus(39), 510132308 - Vendégtéri szaktechnikus, 507222402 - Gumiipari technikus, 507222405 - Műanyag-feldolgozó technikus, 507222407 - Papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikus(40), 507112408 - Vegyész technikus(41)
(1) Idegen nyelv (második vagy harmadik): albán, angol, angol nyelv, arab, azeri nyelv, beás, bengáli nyelv, bolgár, cigány, cseh, dán, eszperantó, észt nyelv, finn, francia, héber, holland, horvát, horvát-szerb nyelv, japán, kínai, kirgiz nyelv, latin, lengyel, lovári, magyar mint idegen nyelv, német, német nyelv, norvég, ógörög, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, svéd nyelv, szerb, szlovák, szlovén, török, újgörög, ukrán, üzbég nyelv, görög, horvát-szerb
(2) Hittan: evangélikus hittan, görög katolikus hittan, hittan, hittan-református, hittan, emberismeret, katolikus hittan, pünkösdista hittan, református hittan, római katolikus hittan, hittan (katolikus), hittan (református), hittan (evangélikus)
(3) Célnyelvi civilizáció: célnyelvi civilizáció, angol célnyelvi civilizáció, célnyelvi civilizáció német, célnyelvi civilizáció német nyelvtan, francia célnyelvi civilizáció, német célnyelvi civilizáció, olasz célnyelvi civilizáció, orosz célnyelvi civilizáció, spanyol célnyelvi civilizáció, szlovák célnyelvi civilizáció
(4) Bármely, legalább 2 évig tanult szakmai tantárgy: legalább 2 évig tanult szakmai tantárgy
(5) Bármely, legalább 2 évig tanult művészeti tantárgy: legalább 2 évig tanult művészeti tantárgy
(6) Nemzetiségi nyelv és irodalom: szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom, szerb nemzetiségi nyelv és irodalom, román nemzetiségi nyelv és irodalom, horvát nemzetiségi nyelv és irodalom, ukrán nemzetiségi nyelv és irodalom, német nemzetiségi nyelv és irodalom
(7) Idegen nyelv - 2. vagy 3. nyelv: ruszin nyelv, szlovén nyelv, cseh nyelv, török nyelv, újgörög nyelv, eszperantó nyelv, portugál nyelv, bolgár nyelv, ukrán nyelv, szlovák nyelv, szerb nyelv, román nyelv, magyar mint idegen nyelv, lengyel nyelv, kínai nyelv, japán nyelv, horvát nyelv, holland nyelv, héber nyelv, finn nyelv, lovári nyelv, beás nyelv, arab nyelv, spanyol nyelv, orosz nyelv, olasz nyelv, német nyelv, francia nyelv, angol nyelv
(8) Nemzetiségi népismeret (horvát, német, roma/cigány, román, szerb, szlovák, szlovén): szlovén nemzetiségi népismeret, szlovák nemzetiségi népismeret, szerb nemzetiségi népismeret, román nemzetiségi népismeret, roma/cigány nemzetiségi népismeret, német nemzetiségi népismeret, horvát nemzetiségi népismeret
(9) Nemzetiségi nyelv: ukrán nemzetiségi nyelv, szlovén nemzetiségi nyelv, szlovák nemzetiségi nyelv, szerb nemzetiségi nyelv, román nemzetiségi nyelv, német nemzetiségi nyelv, horvát nemzetiségi nyelv, bolgár nemzetiségi nyelv
(10) Kohász- és öntésztechnikus: 507150106 - Kohász- és öntésztechnikus (Öntész), 507150106 - Kohász- és öntésztechnikus (Kohász)
(11) Egészségügyi asszisztens: 509130302 - Egészségügyi asszisztens (Radiográfiai asszisztens), 509130302 - Egészségügyi asszisztens (Perioperatív asszisztens), 509130302 - Egészségügyi asszisztens (Klinikai neurofiziológiai asszisztens), 509130302 - Egészségügyi asszisztens (Kardiológiai és angiológiai asszisztens), 509130302 - Egészségügyi asszisztens (gyógyszertári asszisztens), 509130302 - Egészségügyi asszisztens (fogászati asszisztens), 509130302 - Egészségügyi asszisztens (Endoszkópos asszisztens), 509130302 - Egészségügyi asszisztens (Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus)
(12) Egészségügyi laboráns: 509140303 - Egészségügyi laboráns (Szövettani asszisztens), 509140303 - Egészségügyi laboráns (Klinikai laboratóriumi asszisztens)
(13) Klinikai laboratóriumi szakasszisztens: 509140305 - Klinikai laboratóriumi szakasszisztens (Mikrobiológiai szakasszisztens), 509140305 - Klinikai laboratóriumi szakasszisztens (Kémiai laboratóriumi szakasszisztens), 509140305 - Klinikai laboratóriumi szakasszisztens (Hematológiai és transzfuziológiai szakasszisztens)
(14) Perioperatív szakasszisztens: 509100307 - Perioperatív szakasszisztens (Műtéti szakasszisztens), 509100307 - Perioperatív szakasszisztens (Aneszteziológiai szakasszisztens)
(15) Radiográfiai szakasszisztens: 509140308 - Radiográfiai szakasszisztens (Sugárterápiás szakasszisztens), 509140308 - Radiográfiai szakasszisztens (Intervenciós szakasszisztens), 509140308 - Radiográfiai szakasszisztens (Nukleáris medicina szakasszisztens), 509140308 - Radiográfiai szakasszisztens (CT/MR szakasszisztens)
(16) Rehabilitációs terapeuta: 509230309 - Rehabilitációs terapeuta (Gyógymasszőr), 509230309 - Rehabilitációs terapeuta (Fizioterápiás asszisztens)
(17) Szövettani szakasszisztens: 509140310 - Szövettani szakasszisztens (Immun-hisztokémiai, hisztokémiai és molekuláris biológiai szakasszisztens), 509140310 - Szövettani szakasszisztens (Citológiai szakasszisztens)
(18) Automatikai technikus: 507140401 - Automatikai technikus (Gyártástechnika), 507140401 - Automatikai technikus (Épület-automatizálás), 507140401 - Automatikai technikus (Energetika és petrolkémia), 507140401 - Automatikai technikus (Autóipar)
(19) Gépész technikus: 507151005 - Gépész technikus (Ipar Vegyipar), 507151005 - Gépész technikus (CAD-CAM)
(20) Honvéd altiszt: 510311104 - Honvéd altiszt (Szerelő, Páncélos- és gépjárműszerelő), 510311104 - Honvéd altiszt (Szerelő, Műszakigép-szerelő), 510311104 - Honvéd altiszt (Speciális felderítő, Rádióelektronikai felderítő), 510311104 - Honvéd altiszt (Speciális felderítő, Elektronikai hadviselés), 510311104 - Honvéd altiszt (Repülésbiztosító), 510311104 - Honvéd altiszt (Parancsnok, Légvédelmi rakéta és tüzér), 510311104 - Honvéd altiszt (Parancsnok, ABV védelmi Parancsnok), 510311104 - Honvéd altiszt (Műszerész, páncéltörő-rakéta műszerész), 510311104 - Honvéd altiszt (Műszerész, fegyver-műszerész), 510311104 - Honvéd altiszt (Légi vezetés), 510311104 - Honvéd altiszt (Katonai pénzügyi), 510311104 - Honvéd altiszt (Katonai informatikai rendszer-üzemeltető), 510311104 - Honvéd altiszt (Híradó), 510311104 - Honvéd altiszt (Állami légijármű szerelő), 510311104 - Honvéd altiszt (Állami légijármű műszerész)
(21) Honvéd kadét: 510311105 - Honvéd kadét (logisztikai technikus), 510311105 - Honvéd kadét (környezetvédelmi tehcnikus (környezetvédelem)), 510311105 - Honvéd kadét (informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető), 510311105 - Honvéd kadét (infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus), 510311105 - Honvéd kadét (honvédelmi igazgatási ügyintéző), 510311105 - Honvéd kadét (elektronikai technikus), 510311105 - Honvéd kadét (gépjármű mechatronikai technikus)
(22) Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus: 504171301 - Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus (Kereskedelmi logisztika), 504171301 - Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus (Gépjárműgyártás), 504171301 - Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus (Általános gyártás)
(23) Környezetvédelmi technikus: 507121402 - Környezetvédelmi technikus (Természetvédelem), 507121402 - Környezetvédelmi technikus (Környezetvédelem), 507121402 - Környezetvédelmi technikus (Igazgatás), 507121402 - Környezetvédelmi technikus (Hulladék-hasznosító, -feldolgozó)
(24) Vízügyi technikus: 510211404 - Vízügyi technikus (Vízgépészet), 510211404 - Vízügyi technikus (Települési vízgazdálkodó), 510211404 - Vízügyi technikus (Területi vízgazdálkodó)
(25) Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus: 510411505 - Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus (Légi), 510411505 - Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus (Vasúti), 510411505 - Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus (Közúti), 510411505 - Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus (Hajózási)
(26) Logisztikai technikus: 510411506 - Logisztikai technikus (Vasúti árufuvarozás), 510411506 - Logisztikai technikus (Logisztika és szállítmányozás)
(27) Divat-, jelmez- és díszlettervező: 502121602 - Divat-, jelmez- és díszlettervező (Jelmez- és díszlettervező), 502121602 - Divat-, jelmez- és díszlettervező (Divattervező)
(28) Könnyűipari technikus: 507231605 - Könnyűipari technikus (Textilipar), 507231605 - Könnyűipari technikus (Ruhaipar), 507231605 - Könnyűipari technikus (Ortopédiai cipész), 507231605 - Könnyűipari technikus (Cipőkészítő), 507231605 - Könnyűipari technikus (Bőrfeldolgozó-ipar)
(29) Fotográfus: 502131608 - Fotográfus (Művészeti fotográfus), 502131608 - Fotográfus (Kreatív fotográfus)
(30) Nyomdaipari technikus: 502111611 - Nyomdaipari technikus (Nyomtatvány-feldolgozó), 502111611 - Nyomdaipari technikus (Nyomdaipari gépmester), 502111611 - Nyomdaipari technikus (Nyomdaipari előkészítő)
(31) Színház- és rendezvénytechnikus: 504131614 - Színház- és rendezvénytechnikus (Színpad-technikus), 504131614 - Színház- és rendezvénytechnikus (Színpadi vizuáltechnikus), 504131614 - Színház- és rendezvénytechnikus (Színpadi világítás-technikus), 504131614 - Színház- és rendezvénytechnikus (Színpadi hangtechnikus), 504131614 - Színház- és rendezvénytechnikus (Porondtechnikus)
(32) Erdésztechnikus: 508211702 - Erdésztechnikus (Erdőgazdálkodás), 508211702 - Erdésztechnikus (Vadgazdálkodás)
(33) Kertésztechnikus: 508121706 - Kertésztechnikus (Zöldségtermesztő), 508121706 - Kertésztechnikus (Parképítő és -fenntartó), 508121706 - Kertésztechnikus (Gyümölcstermesztő), 508121706 - Kertésztechnikus (Gyógynövénytermesztő), 508121706 - Kertésztechnikus (Dísznövény-termesztő, virágkötő)
(34) Mezőgazdasági technikus: 508111709 - Mezőgazdasági technikus (Növénytermesztő), 508111709 - Mezőgazdasági technikus (Állattenyésztő)
(35) Közszolgálati technikus: 504131801 - Közszolgálati technikus (Rendészeti technikus), 504131801 - Közszolgálati technikus (közigazgatási ügyintéző)
(36) Rendőr tiszthelyettes: 510321803 - Rendőr tiszthelyettes (Közrendvédelmi), 510321803 - Rendőr tiszthelyettes (Közlekedési), 510321803 - Rendőr tiszthelyettes (Határrendészeti), 510321803 - Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi)
(37) Gépjármű-mechatronikai technikus: 507161904 - Gépjármű-mechatronikai technikus (Szerviz), 507161904 - Gépjármű-mechatronikai technikus (Motorkerékpár-és versenymotor-szerelés), 507161904 - Gépjármű-mechatronikai technikus (Gyártás)
(38) Kéz- és lábápoló technikus: 510122102 - Kéz- és lábápoló technikus (Speciális lábápoló), 510122102 - Kéz- és lábápoló technikus (Kézápoló és köröm-kozmetikus)
(39) Turisztikai technikus: 510152307 - Turisztikai technikus (Turisztikai szervező), 510152307 - Turisztikai technikus (Idegenvezető)
(40) Papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikus: 507222407 - Papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikus (Papírgyártó és-feldolgozó), 507222407 - Papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikus (Csomagolószer-gyártó)
(41) Vegyész technikus: 507112408 - Vegyész technikus (Termelési folyamatirányító), 507112408 - Vegyész technikus (Általános laboráns)

Az alábbi csoportokból szerezhető pontszám:
1. intézményi pont alcsoport
100 pont

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
ICDL/ECDL ismeretek
15 pont
Nem
ICDL/ECDL Advanced szintű ismeretek

Igazolás módja:

A digitális kompetenciák igazolására a fenti táblázat ICDL/ECDL Base, Standard, illetve Advanced szintű ismeretek igazolására csak a Neumann János Számítógéptudományi Társaság vagy más, ICDL/ECDL tanúsítvány kiállítására jogosult szervezet által kiállított ICDL/ECDL tanúsítvány fogadható el.

ICDL/ECDL ismeretek
5 pont
Nem
ICDL/ECDL Base szintű ismeretek

Igazolás módja:

A digitális kompetenciák igazolására a fenti táblázat ICDL/ECDL Base, Standard, illetve Advanced szintű ismeretek igazolására csak a Neumann János Számítógéptudományi Társaság vagy más, ICDL/ECDL tanúsítvány kiállítására jogosult szervezet által kiállított ICDL/ECDL tanúsítvány fogadható el.

ICDL/ECDL ismeretek
10 pont
Nem
ICDL/ECDL Standard szintű ismeretek

Igazolás módja:

A digitális kompetenciák igazolására a fenti táblázat ICDL/ECDL Base, Standard, illetve Advanced szintű ismeretek igazolására csak a Neumann János Számítógéptudományi Társaság vagy más, ICDL/ECDL tanúsítvány kiállítására jogosult szervezet által kiállított ICDL/ECDL tanúsítvány fogadható el.

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
Emelt szintű érettségi
50 pont
Igen
legalább 45%-os vizsgaeredmény

Igazolás módja:

Az emelt szintű érettségi igazolásának módja a feltöltött érettségi bizonyítvány, érettségi tanúsítvány illetve a közhiteles nyilvántartásban megjelenő érettségi eredmény. A közhiteles nyilvántartásokból származó információknak - mint például az érettségi eredmény - az ellenőrzése a jelentkező felelőssége. A Magyarországon 2006. január 1. előtt szerzett érettségi bizonyítványokat és külföldi érettségi bizonyítványokat egyaránt fel kell tölteni az e-felvételi rendszerébe. Feltöltés hiányában nem történhet a dokumentumból pontszámítás.

Középfokú szakképzettség VAGY OKJ képesítés VAGY Szakgimnáziumi képesítés
10 - 30 pont
Igen
KÖZÉPFOKÚ SZAKKÉPZETTSÉG csoport 1.
A jelentkező számára szakképesítésenként 10 pont adható, amennyiben adott szakképesítés nem képezte érettségi pontszámítás alapját. A figyelembe vehető szakképzettségek listája az alábbi linken található: https://www.felvi.hu/pub_bin/dload/FFT_24A/igazolasok/PTE_intezmenyi_pont_szakkepesites.pdf Szakképesítés jogcímen egy jelentkező legfeljebb 30 pontot szerezhet.

Igazolás módja:

A szakképesítés igazolására kizárólag a Magyarországon szerzett OKJ-bizonyítvány és az első ízben. 2021 májusában kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél és ugyanezen időponttól kezdődően szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvány fogadható el.

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
Fogyatékosság igazolása VAGY Gyermekgondozás igazolása VAGY Hátrányos helyzet igazolása
40 pont
Igen
Esélyegyenlőség csoport

Igazolás módja:

A hátrányos helyzet igazolására kizárólag a jegyző, vagy az illetékes gyámhatóság igazolása vagy határozata fogadható el az Nftv.108. § (9)-(10) alapján a felvételi jelentkezés határidejének napjáig huszonötödik életévét be nem töltött személyek vonatkozásában. Ha az csak rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt állapít meg, a 1997.évi XXXI. törvény 67/A. §-a alapján önmagában hátrányos helyzet igazolására nem fogadható el. Az igazolást, határozatot akkor lehet elfogadni, ha az tartalmazza: a) a jelentkező nevét és természetes személyazonosító adatait, b) a jogosultság tényét, idejét, c) a kiállító megnevezését és az elrendelő igazolás/határozat számát, d) a kiállításra jogosult szakhatóság hiteles aláírását és pecsétjét. A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye kizárólag részletes szakértői véleménnyel igazolható. A szakértői véleménynek minden esetben tartalmaznia kell az Nftv. 108. § 6. pontja alapján meghatározott fogyatékosság megnevezését és/vagy a BNO-kódját. Ennek hiányában a dokumentum nem fogadható el. Ha a szakvélemény felülvizsgálatra vonatkozó utalást tartalmaz, a felülvizsgálaton készült szakértői véleményt (kiegészítést, módosítást) is be kell nyújtani. Ugyanakkor a kiegészítés, módosítás kizárólag a részletes szakértői véleménnyel együtt fogadható el Amennyiben a jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye már a középfokú tanulmányok ideje alatt is fennáll(t), a fogyatékosság, sajátos nevelési igény részletes szakértői véleménnyel igazolható. A szakértői véleményt a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet értelmében – szakértői bizottsági tevékenység keretében – a megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága (illetve azok megyei vagy országos szakértői bizottságként eljáró tagintézményei) készíti el a tanuló komplex vizsgálata alapján. (A pedagógiai szakszolgálatok jogelődjei közül a tanulási képességvizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok és az országos szakértői és rehabilitációs bizottságok állíthattak ki szakértői véleményt.) Az a hallgató (jelentkező), akinek fogyatékossága, sajátos nevelési igénye a középfokú tanulmányai befejezésekor nem állt fenn, a fogyatékosság megállapítását 2020. szeptember 1-jét követően az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálattól kérheti. A rehabilitációs szakigazgatási szervek jogelődjei (pl. fővárosi és megyei kormányhivatalok, NRSZH, OOSZI stb.) által kiállított és végleges (azaz felülvizsgálati időt nem tartalmazó) szakértői vélemények elfogadhatók, amennyiben tartalmazzák a fogyatékosság megnevezését. Ha a nem magyar állampolgárságú jelentkező magyarországi lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel nem rendelkezik, vagy ha rendelkezik külföldön kiállított szakértői véleménnyel, akkor a fogyatékosság a külföldön kiállított szakértői vélemény hiteles fordításával igazolható. Gyermekgondozásért járó intézményi pontra való jogosultságot magyarországi hatóság által kiállított dokumentummal kell igazolni az alábbiak szerint: a) csecsemőgondozási díj (CSED), örökbefogadói díj (ÖD), gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), gyermekgondozási díj (GYED) és gyermeknevelési támogatás (GYET) esetén a támogatást folyósító szerv (Magyar Államkincstár kirendeltségei, kormányhivatalok vagy – amennyiben a munkáltató társadalombiztosítási kifizetőhely - a munkáltató) által kiállított igazolással, hatósági bizonyítvánnyal vagy határozattal, b) gyermekek otthongondozási díja (GYOD) és gyermekre tekintettel megállapított ápolási díj esetén a támogatást megállapító szerv (Fővárosi/Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala) által kiállított hatósági bizonyítvánnyal vagy határozattal, c) fizetés nélküli szabadság esetén a fenti jogcímek valamelyikét megállapító határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolással, d) rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél hivatásos állományban lévők távolléti díjat vagy illetmény nélküli szabadságot megállapító munkáltatói határozat vagy parancs benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolással, e) hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik, munkáltatói határozat vagy parancs benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolással. Amennyiben a fenti jogcímek valamelyikét megállapító határozatot a felsőoktatási felvételi jelentkezési határidő előtt több, mint 90 nappal állították ki, akkor a munkáltató által kiállított fizetés nélküli szabadságra vagy illetmény nélküli szabadságra vonatkozó igazolás benyújtása szükséges. Rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként, az igazolásnak/határozatnak/parancsnak tartalmaznia kell, azt a tényt, hogy a jelentkező a Tájékoztató megjelenése és a dokumentumpótlási határidő közötti időszakban gyermekgondozás céljából részesül távolléti díjban vagy gyermekgondozás céljából van illetmény nélküli szabadságon. Hivatásos és szerződéses állományú katonaként az igazolásnak/határozatnak/parancsnak tartalmaznia kell, azt a tényt, hogy a jelentkező a Tájékoztató megjelenése és a dokumentumpótlási határidő közötti időszakban gyermekgondozás céljából tartózkodik szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon. A jelentkezési határidő előtt legfeljebb 90 nappal kiállított dokumentumnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia: a) a jelentkező nevét és személyazonosító adatait (születési hely és idő, anyja neve), b) azt a tényt, hogy a jelentkező a Tájékoztató megjelenése és a dokumentumpótlási határidő közötti időszakban gyermekgondozás céljából fizetés nélküli szabadságon van, vagy csecsemőgondozási díjban (CSED), örökbefogadói díjban (ÖD), gyermekgondozási díjban (GYED), gyermekgondozási segélyben (GYES), gyermeknevelési támogatásban (GYET), gyermekek otthongondozási díjában (GYOD) és gyermekre tekintettel megállapított ápolási díjban, távolléti díjban részesül, szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik.

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél
25 pont
Igen
ha a felvételi pontok számítása nem az érintett oklevélből történik és megegyezik a képzési terület

Igazolás módja:

Az igazolás módja a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél. A 2006. február 1-ét követően kiállított felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél tartalma megjelenik a felvételi rendszerében közhiteles nyilvántartásból, de feltöltésre kerülhet a jelentkező által is. A közhiteles nyilvántartásokból származó információknak - így a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélben szereplő információknak - az ellenőrzése a jelentkező felelőssége. A felsőfokú szakképzésben szerzett oklevél nem képezheti pontszámítás alapját.

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
PTE TTK által szervezett Kutatók Éjszakája rendezvény a Kar által szervezett programok
3 pont
Igen
részvétel, programonként

Igazolás módja:

Az igazolás módja a Természettudományi Kar beiskolázási ügyekért felelős szervezeti egysége (PTE TTK Marketing és Háttértámogatási Iroda) által kiállított igazolás. Az igazolás kötelező tartalmi elemei: a) a jelentkező egyértelmű azonosításához szükséges személyes adatok (pl. név, születési hely, születési idő, anyja neve), b) a rendezvény, szakmai program Szabályzatban szereplő hivatalos megnevezése, c) a rendezvény, szakmai program dátuma, d) a rendezvényt szervező szervezeti egység megjelölése, e) utalás arra, hogy az igazolást a felsőoktatási felvételi eljárásban való felhasználás céljára állították ki, f) a kiállítás dátuma, a kiállításra jogosult szervezeti egység bélyegzője. A kiállított igazolás a kötelező tartalmi elemek mellett egyéb információt is tartalmazhat, pl. információt arról, hogy az igazolás mely években használható fel a felsőoktatási felvételi eljárásban.

PTE TTK által szervezett nyílt nap, Educatio kiállítás, Kultúrfeszt Kar által szervezett programjai
3 pont
Igen
részvétel, programonként

Igazolás módja:

Az igazolás módja a Természettudományi Kar beiskolázási ügyekért felelős szervezeti egysége (PTE TTK Marketing és Háttértámogatási Iroda) által kiállított igazolás. Az igazolás kötelező tartalmi elemei: a) a jelentkező egyértelmű azonosításához szükséges személyes adatok (pl. név, születési hely, születési idő, anyja neve), b) a rendezvény, szakmai program Szabályzatban szereplő hivatalos megnevezése, c) a rendezvény, szakmai program dátuma, d) a rendezvényt szervező szervezeti egység megjelölése, e) utalás arra, hogy az igazolást a felsőoktatási felvételi eljárásban való felhasználás céljára állították ki, f) a kiállítás dátuma, a kiállításra jogosult szervezeti egység bélyegzője. A kiállított igazolás a kötelező tartalmi elemek mellett egyéb információt is tartalmazhat, pl. információt arról, hogy az igazolás mely években használható fel a felsőoktatási felvételi eljárásban.

PTE TTK által szervezett pályaválasztási előadások
3 pont
Igen
részvétel, előadásonként

PTE TTK MATEGO által szervezett programok
4 pont
Nem
az utolsó két évben történő aktív részvételért (összesen minimum 9 alkalom)

Igazolás módja:

Az igazolás módja a PTE MATEGEO által kiállított igazolás. Az igazolás kötelező tartalmi elemei: a) a jelentkező egyértelmű azonosításához szükséges személyes adatok (pl. név, születési hely, születési idő, anyja neve), b) a rendezvény, szakmai program Szabályzatban szereplő hivatalos megnevezése, c) a rendezvény, szakmai program dátuma, d) a rendezvényt szervező szervezeti egység megjelölése, e) utalás arra, hogy az igazolást a felsőoktatási felvételi eljárásban való felhasználás céljára állították ki, f) a kiállítás dátuma, a kiállításra jogosult szervezeti egység bélyegzője. A kiállított igazolás a kötelező tartalmi elemek mellett egyéb információt is tartalmazhat, pl. információt arról, hogy az igazolás mely években használható fel a felsőoktatási felvételi eljárásban.

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
B2 államilag elismert, külön ÍRÁSBELI és külön SZÓBELI nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás együttes megléte esetén VAGY B2 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás
30 pont
Igen
angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz, portugál, görög, latin, ukrán, szlovák, szlovén, horvát, szerb, román nyelvből

Igazolás módja:

A nyelvvizsga/nyelvtudás igazolásának módja a közhiteles nyilvántartásban szereplő nyelvvizsga eredmény, a közhiteles nyilvántartásban megjelenő idegen nyelvi érettségi eredmény, az idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga bizonyítvány, valamint a nyelvvizsgával egyenértékű egyéb dokumentum (pl. honosított nyelvvizsga bizonyítvány, idegen nyelvi érettségi eredményt tartalmazó érettségi bizonyítvány, nyelvvizsgával egyenértékű felsőfokú oklevél, külföldön, vagy idegen nyelven, vagy nemzetiségi nyelvű, vagy két tanítási nyelvű intézményiben végzett középiskolai tanulmányokat igazoló érettségi bizonyítvány, külföldi tudományos fokozatot vagy külföldön szerzett szakképzettséget igazoló honosított okirat.) Amennyiben a külföldön kiállított nyelvvizsga bizonyítvány, egyéb okirat honosítása szükséges, a honosító okiratot a nyelvvizsga bizonyítvánnyal együtt kell feltölteni. Kérjük, az államilag elismert nyelvvizsgákról és a nemzetközi/egynyelvű nyelvvizsgák honosításának feltételeiről szíveskedjen az Oktatási Hivatal Köznevelési Akkreditációs és Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztályának honlapján tájékozódni (https://nyak.oh.gov.hu/doc/akk_nyelvek.asp és a https://nyak.oh.gov.hu/doc/honositas/honositas_nyelv.asp) A jelentkező egy nyelvből kizárólag egy jogcímen jogosult intézményi pontra, beleértve az idegen nyelvből tett emelt szintű érettségiért adott intézményi pontszámot is. A közhiteles nyilvántartásokból származó információknak - így a nyelvvizsga eredményeknek - az ellenőrzése a jelentkező felelőssége.

C1 államilag elismert, külön ÍRÁSBELI és külön SZÓBELI nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás együttes megléte esetén VAGY C1 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás
50 pont
Igen
angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz, portugál, görög, latin, ukrán, szlovák, szlovén, horvát, szerb, román nyelvből

Igazolás módja:

A nyelvvizsga/nyelvtudás igazolásának módja a közhiteles nyilvántartásban szereplő nyelvvizsga eredmény, a közhiteles nyilvántartásban megjelenő idegen nyelvi érettségi eredmény, az idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga bizonyítvány, valamint a nyelvvizsgával egyenértékű egyéb dokumentum (pl. honosított nyelvvizsga bizonyítvány, idegen nyelvi érettségi eredményt tartalmazó érettségi bizonyítvány, nyelvvizsgával egyenértékű felsőfokú oklevél, külföldön, vagy idegen nyelven, vagy nemzetiségi nyelvű, vagy két tanítási nyelvű intézményiben végzett középiskolai tanulmányokat igazoló érettségi bizonyítvány, külföldi tudományos fokozatot vagy külföldön szerzett szakképzettséget igazoló honosított okirat.) Amennyiben a külföldön kiállított nyelvvizsga bizonyítvány, egyéb okirat honosítása szükséges, a honosító okiratot a nyelvvizsga bizonyítvánnyal együtt kell feltölteni. Kérjük, az államilag elismert nyelvvizsgákról és a nemzetközi/egynyelvű nyelvvizsgák honosításának feltételeiről szíveskedjen az Oktatási Hivatal Köznevelési Akkreditációs és Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztályának honlapján tájékozódni (https://nyak.oh.gov.hu/doc/akk_nyelvek.asp és a https://nyak.oh.gov.hu/doc/honositas/honositas_nyelv.asp) A jelentkező egy nyelvből kizárólag egy jogcímen jogosult intézményi pontra, beleértve az idegen nyelvből tett emelt szintű érettségiért adott intézményi pontszámot is. A közhiteles nyilvántartásokból származó információknak - így a nyelvvizsga eredményeknek - az ellenőrzése a jelentkező felelőssége.

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
Korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért eredmény
20 pont
Igen
legalább 3. helyezés
Intézményi pontra kizárólag abban az esetben jogosult a jelentkező, amennyiben az arra jogosító eredményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban és legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte.

Igazolás módja:

A sporteredmény igazolására kizárólag a sportág/verseny vonatkozásában jogosult magyarországi szervezet által kiállított (bélyegzővel és aláírással ellátott) igazolás fogadható el. Az igazolásnak tartalmaznia kell: a) a jelentkező egyértelmű azonosításához szükséges személyes adatokat (pl. név, születési hely, születési idő, anyja neve), b) a sportág, amennyiben van, annak szakága megnevezését, c) a sporteredmény elérésének időpontját, d) az elért sporteredmény pontos megnevezését, a helyezés (részvétel) megjelenítésével, e) a korosztályt, amelyben a jelentkező az adott sporteredményt elérte, f) a verseny szintjének megnevezését, g) a kiállítás dátumát, a kiállításra jogosult szakszövetség hiteles aláírását és pecsétjét. Amennyiben az igazolás nem tartalmazza a fenti bekezdésben meghatározott adatokat, az az igazolás elutasítását vonja maga után.

Magyar Diáksport Szövetség által, vagy közreműködésével szervezett Diákolimpia országos döntőjében elért eredmény

Magyarországi országos sportági szakszövetség által szervezett és általa (korosztálytól függetlenül) a legmagasabb szintűként elismert ORSZÁGOS BAJNOKSÁGon elért eredmény
15 pont
Igen
legalább 3. helyezés
Intézményi pontra kizárólag abban az esetben jogosult a jelentkező, amennyiben az arra jogosító eredményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban és legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte.

Igazolás módja:

A sporteredmény igazolására kizárólag a sportág/verseny vonatkozásában jogosult magyarországi szervezet által kiállított (bélyegzővel és aláírással ellátott) igazolás fogadható el. Az igazolásnak tartalmaznia kell: a) a jelentkező egyértelmű azonosításához szükséges személyes adatokat (pl. név, születési hely, születési idő, anyja neve), b) a sportág, amennyiben van, annak szakága megnevezését, c) a sporteredmény elérésének időpontját, d) az elért sporteredmény pontos megnevezését, a helyezés (részvétel) megjelenítésével, e) a korosztályt, amelyben a jelentkező az adott sporteredményt elérte, f) a verseny szintjének megnevezését, g) a kiállítás dátumát, a kiállításra jogosult szakszövetség hiteles aláírását és pecsétjét. Amennyiben az igazolás nem tartalmazza a fenti bekezdésben meghatározott adatokat, az az igazolás elutasítását vonja maga után.

Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel - a 423 / 2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésében foglaltakat kivéve
50 pont
Igen

Igazolás módja:

A sporteredmény igazolására kizárólag a sportág/verseny vonatkozásában jogosult magyarországi szervezet által kiállított (bélyegzővel és aláírással ellátott) igazolás fogadható el. Az igazolásnak tartalmaznia kell: a) a jelentkező egyértelmű azonosításához szükséges személyes adatokat (pl. név, születési hely, születési idő, anyja neve), b) a sportág, amennyiben van, annak szakága megnevezését, c) a sporteredmény elérésének időpontját, d) az elért sporteredmény pontos megnevezését, a helyezés (részvétel) megjelenítésével, e) a korosztályt, amelyben a jelentkező az adott sporteredményt elérte, f) a verseny szintjének megnevezését, g) a kiállítás dátumát, a kiállításra jogosult szakszövetség hiteles aláírását és pecsétjét. Amennyiben az igazolás nem tartalmazza a fenti bekezdésben meghatározott adatokat, az az igazolás elutasítását vonja maga után.

Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert sportágban az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének igazolása alapján világbajnokságon, Európa-bajnokságon elért eredmény, ide nem értve a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetet
30 pont
Igen
legalább 3. helyezés
Intézményi pontra kizárólag abban az esetben jogosult a jelentkező, amennyiben az arra jogosító eredményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban és legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte.

Igazolás módja:

A sporteredmény igazolására kizárólag a sportág/verseny vonatkozásában jogosult magyarországi szervezet által kiállított (bélyegzővel és aláírással ellátott) igazolás fogadható el. Az igazolásnak tartalmaznia kell: a) a jelentkező egyértelmű azonosításához szükséges személyes adatokat (pl. név, születési hely, születési idő, anyja neve), b) a sportág, amennyiben van, annak szakága megnevezését, c) a sporteredmény elérésének időpontját, d) az elért sporteredmény pontos megnevezését, a helyezés (részvétel) megjelenítésével, e) a korosztályt, amelyben a jelentkező az adott sporteredményt elérte, f) a verseny szintjének megnevezését, g) a kiállítás dátumát, a kiállításra jogosult szakszövetség hiteles aláírását és pecsétjét. Amennyiben az igazolás nem tartalmazza a fenti bekezdésben meghatározott adatokat, az az igazolás elutasítását vonja maga után.

Jogcim
Pont
Többször adható
Feltétel/Szint
További feltételek
Igazolás módja
"Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedőn elért eredmény
100 pont
Igen
1. helyezés

Igazolás módja:

Az "Ifjú tudósok" tudományos középiskolai vetélkedőn elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó oklevél vagy a versenyt szervező Oktatási Hivatal által kiállított igazolás másolatával kell igazolni.

"Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedőn elért eredmény
50 pont
Igen
2. helyezés

3. helyezés

Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyen elért eredmény
100 pont
Igen
1-10. helyezés

Igazolás módja:

A SZÉTV versenyek jogutódja, az Ágazati és Ágazaton Kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén (ÁSZÉV) és az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által kiadott igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyen elért eredmény
50 pont
Igen
11-20. helyezés

21-30. helyezés

Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyen elért eredmény

Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért eredmény VAGY Országos Tudományos és Innovációs Olimpia versenyen elért eredmény
30 pont
Igen
legalább 3. helyezés

Igazolás módja:

Az Országos Ifjúsági és Tudományos Innovációs Versenyen elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó oklevél vagy a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség által kiállított igazolás másolatával kell igazolni.

Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) elért eredmény
20 pont
Igen
első díjasok

Igazolás módja:

A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) versenyein elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, a Kutató Diákok Országos Szövetsége által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) elért eredmény
30 pont
Igen
nagydíjasok

Igazolás módja:

A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) versenyein elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, a Kutató Diákok Országos Szövetsége által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

Nemzetközi Tudományos Diákolimpián elért eredmény
100 pont
Igen
1-3. helyezés

Igazolás módja:

A Nemzetközi Tudományos Diákolimpia versenyein elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, a szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

OKTV eredmény
100 pont
Igen
1-10. helyezés

Igazolás módja:

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, az Oktatási Hivatal által kiállított igazolás vagy az oklevél másolatával kell igazolni.

Országos művészeti tanulmányi versenyen elért eredmény
20 pont
Igen
1-3. helyezés, kizárólag egyéni versenyzőként

Igazolás módja:

A középiskolai művészeti szakképzést folytató szakgimnáziumok tanulói számára szervezett Országos Művészeti Tanulmányi Versenyen egyéni versenyzőként elért versenyeredményt az Oktatási Hivatal által kiállított igazolás másolatával kell igazolni. A nem egyéni versenyzőként szerzett eredmény nem fogadható el. Alapfokú művészeti iskolák tanulói számára meghirdetett verseny eredménye nem fogadható el.

OSZTV eredmény
30 pont
Igen
elért helyezése alapján a szakmai vizsga egésze (minden része) alól felmentést kapott jelentkező a szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén

Igazolás módja:

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért helyezést és a szakmai vizsga minden része alól való felmentést a verseny szervezője (pl. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Agrárkamara stb.) által kiadott igazolással kell igazolni.

OTDK eredmény
20 pont
Igen
1-3. helyezés

Igazolás módja:

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács koordinálásával kétévente szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, a rendező intézmény által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

OTDK eredmény
10 pont
Igen
különdíj

Szakmai Előkészítő Érettségi Tárgyak Versenyén
100 pont
Igen
1-10. helyezés

Igazolás módja:

A Szakmai Előkészítő Érettségi Tárgyak Versenyén (SZÉTV) elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság vagy jogelődje által kiadott igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

TDK eredmény
20 pont
Igen
1-3. helyezés

Igazolás módja:

a versenyeredményt tartalmazó, a rendező intézmény által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni

TDK eredmény
10 pont
Igen
különdíj

Igazolás módja:

A versenyeredményt tartalmazó, a rendező intézmény által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

V4-es Közgazdasági Diákolimpián elért eredmény
30 pont
Igen
nemzetközi döntőben elért 1-3. helyezés

Igazolás módja:

A Közgazdasági Diákolimpia nemzetközi döntőjén elért eredményt a versenyeredményt tartalmazó, a Magyar Közgazdasági Társaság által kiállított igazolás másolatával kell igazolni.

A szakon érettségi pont számításához figyelembe vehető szakmák és szakképesítések listája letölthető a Tájékoztató Pontszámítás / Szakképzettségből, szakképesítésből c. fejezetéből.

Felsőfokú oklevél alapján számított felvételi pontszám alapképzésen, osztatlan mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen
Figyelem

A 2006. február 1. után szerzett magyar felsőfokú és felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevelek adatait a Hivatal elektronikus úton veszi át a felsőoktatás információs rendszeréből. Kivétel, azaz fel kell tölteni a tanítói oklevelet, ha idegennyelvi műveltségi területen végzett, illetve azokat az okleveleket, ahol a képzést idegen nyelven végezte a jelentkező és a záróvizsgát is idegen nyelven tette le.

Azon oklevelek esetében, amelyekben nem található minősítés, oklevélmelléklet vagy leckekönyv benyújtása is szükséges.

  • Oklevél minősítés
  • jeles minősítés esetén 400 pont

  • jó minősítés esetén 360 pont

  • közepes minősítés esetén 320 pont

  • elégséges minősítés esetén 280 pont

Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél alapján számított felvételi pontszám alapképzésen, osztatlan mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen
Figyelem

A 2006. február 1. után szerzett magyar felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevelek adatait a Hivatal elektronikus úton veszi át a felsőoktatás információs rendszeréből.

Azon oklevelek esetében, amelyekben nem található minősítés, oklevélmelléklet vagy leckekönyv benyújtása is szükséges.

  • Oklevél minősítés
  • jeles minősítés esetén 400 pont

  • jó minősítés esetén 360 pont

  • közepes minősítés esetén 320 pont

  • elégséges minősítés esetén 280 pont

Amennyiben tanári képzésre jelentkezik, mindenképpen tanulmányozza át a Tájékoztató A tanárképzésről c. fejezetét és a minisztériumi Közleményt a tanárképzésről

Juttatásokkal és önköltségekkel kapcsolatos információk
  • A tanulmányi ösztöndíj: 42 000-258 500 forint/félév., minimum KKI határ: 3,05. 
  • Intézményi, szakmai, tudományos ösztöndíj: 41 650-416 500 forint/félév. 
  • Közéleti ösztöndíj: 4 000-833 000 forint/félév. 
  • Rendszeres szociális ösztöndíj: 41 650-612 100 forint/félév. 
  • Rendkívüli szociális ösztöndíj: 8 400-232 000 forint/alkalom. 
  • Weszely Ödön tanári ösztöndíj összege 100 000 forint/félév. 
  • PTE TTK Első Hely Ösztöndíj, Gólyaösztöndíj (a későbbi pályázati kiírás szerint).

A további ösztöndíjairól tájékozódhat a kar honlapján (https://www.ttk.pte.hu/hirek-esemenyek/palyazatok-osztondijak/hallgatoknak/). 

Képzési és kimeneti követelmények
A képzési és kimeneti követelményeket a Felvi.hu Szakleírások menüpontja tartalmazza.