Mesterképzési szakra a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott végzettségekkel lehet felvételt nyerni, amelyek a Felvi.hu Szakleírások menüpontjában találhatók.
Az ELTE Felvételi szabályzata értelmében az a jelentkező, aki az adott szak felvételijének bármely részeredményében (a többletpontokat kivéve) 0 pontot ér el, vagyis valamelyik kötelező jogcímen nem szerez pontot, akkor az adott szakra nem nyerhet felvételt.
A többletpontra való jogosultságot az E-felvételiben többnyire dokumentum(ok) feltöltésével kell igazolni. Mivel többletpontot szerezni nem kötelező, ezért ezekkel kapcsolatban hiánypótlási felszólítást sem kap a jelentkező. Az E-felvételiben kell a felvételi eljárás végéig folyamatosan követnie az általa feltöltött dokumentum feldolgozottságát.
Oklevél minősítése (legfeljebb 30 pont): az alapképzési vagy ennek megfeleltethető oklevél minősítéséből számítandó a következők szerint:
- jeles (5) minősítésű oklevél = 30 pont,
- jó (4) minősítésű oklevél = 23 pont,
- közepes (3) minősítésű oklevél = 10 pont,
- elégséges (2) minősítésű oklevél = 0 pont.
A kötelezően beküldendő dokumentumok részben a felvételi vizsgák szervezéséhez, részben a bemeneti feltételek ellenőrzéséhez szükségesek.
A következő dokumentumokat 2025. május 25-ig a felveteli.dok@ppk.elte.hu e-mail címre kell megküldeni, ezek hiányában a jelentkezőt nem hívják be a felvételi vizsgára, nem nyerhet felvételt a képzésre:
A három dokumentum egyetlen fájlba egyesítve:
1. referenciamunka kivonata (max. 1 oldal),
2. referenciamunka (max. 15 szöveges oldal, bővebben lásd lent),
3. szakmai önéletrajz a motiváció megjelölésével (ennek végén sorolhatja fel a jelentkező az eddig elvégzett szakmai gyakorlatait, tanfolyamait, szakmai versenyeket, önkéntes munkákat stb., ezekről külön igazolást ne töltsenek fel).
A feltöltött fájl .pdf formátumú és a dokumentum elnevezése a felvételiző neve legyen a következő minta szerint: Kiss István.pdf
A referenciamunka lehet bármely olyan magyar vagy angol nyelvű írásbeli szakmai dolgozat, amely a jelentkező saját alkotása (műhelymunka, gyakorlati dolgozat, szemináriumi dolgozat, szakkollégiumi kutatási beszámoló, szakmai cikk, tanulmány stb.). A jelentkező készíthet a jelen felvételi céljából új, önálló dolgozatot, amely lehet egy korábbi munkájának továbbfejlesztett változata. A referenciamunka terjedelme maximum 15 szöveges oldal (ebbe nem tartozik bele a címlap, tartalomjegyzék, szakirodalmi lista, mellékletek stb.), formai megkötés nincs. Abban az esetben, ha a dolgozat megjelent, vagy formális oktatás keretében bemutatott anyag volt, akkor a beadott dolgozaton fel kell tüntetni, hogy az milyen keretben, milyen műfajban készült (pl. Szociálpszichológiai műhelymunka, vagy Affektív Pszichológiai gyakorlati dolgozat stb.), vagy a megjelenés helyét (pl. a Tudományperspektívában megjelent tanulmány). Társszerzős munkák esetén %-osan fel kell tüntetni, hogy mennyi a jelölt saját része a végső dolgozatban.
Felvételi vizsga (legfeljebb 60 pont):
- Egy helyben megkapott, angol nyelvű szakcikk megvitatása magyarul: elméleti háttér, kritikus módszertani elemzés, statisztikai eljárások, formanyelv értelmezése, angol szaknyelvi tájékozottság, eredmények elhelyezése a szakterületen (összesen legfeljebb 30 pont),
- A referenciamunka (elején az egyoldalas kivonattal) rövid, max. 3 perces, diasor nélküli szóbeli bemutatása: tudományos színvonal, elméleti és módszertani kérdésekre adott válaszok színvonala (összesen legfeljebb 20 pont),
- A bizottság véleménye (összbenyomás) a szakmai önéletrajz alapján. Az önéletrajzot az EuroPass minta szerint kell elkészíteni motiváció megjelölésével. Az önéletrajzban a jelentkező tegyen utalást azokra a tudományos és egyéb szakmai (pl. önkéntes) tevékenységekre, melyek képet adnak a szakmai felkészültségéről és tapasztalatáról. A felvételiző továbbá vázolja fel a szakmai jövőképét, érdeklődését, motivációját. A bizottság az önéletrajz mentén szakmai beszélgetést folytat és ez alapján alkot benyomást a felvételizőről (legfeljebb 10 pont).
A vizsga időpontjáról és helyszínéről az intézmény a behívható jelentkezőket e-mailben fogja értesíteni, várhatóan legalább két héttel a vizsga időpontja előtt.
Bővebb információkat a kari honlapon talál: https://ppk.elte.hu/felvetelizoknek/mesterkepzesek
Feltétel:
Fogyatékossággal élő az a jelentkező, aki mozgásszervi, érzékszervi (látás-, hallássérült) vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral, azaz súlyos tanulási (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, kevert tanulási zavar), figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzd. Többletpont tartós, krónikus betegségért és beilleszkedési, tanulási, magatartásszabályozási nehézségért (BTMN) nem adható.
Hogyan kell igazolni:
Ha a fogyatékosság, sajátos nevelési igény a tankötelezettség (óvoda, általános iskola, középiskola) idején már fennállt, akkor a Pedagógiai Szakszolgálat, illetve jogelődjeik (Látásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Hallásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, fővárosi, vagy megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságok) szakvéleménye szükséges hozzá. Ha a fogyatékosság a tankötelezettség ideje után alakult ki, vagy korábban is fennállt, de a jelentkező nem rendelkezik a Pedagógiai Szakszolgálatok és jogelődjeik igazolásával, akkor 2020. szeptember 1. előtt a fővárosi, illetve a területileg illetékes megyei/járási Kormányhivatalok Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztályai (és jogelődjeik) szakvéleménye szükséges arról, hogy a jelentkező a felsőoktatásban fogyatékossággal élő személy; illetve 2020. szeptember 1. után az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat által kibocsátott szakértői véleménye szükséges.
Dokumentumfeltöltés az E-felvételin:
Dokumentumtípus: „fogyatékosságot igazoló dokumentum”, a feltöltött dokumentumot a jelentkezési helyhez kell kapcsolni. Fontos: a dokumentum elutasításra kerül, ha nem a megfelelő szerv állította ki.
Feltétel:
Többletpont akkor adható, ha a jelentkező a felvételi időszak legalább egy napján az alábbi jogcímek valamelyikén részesül gyermek után járó támogatásban: csecsemőgondozási díj (CSED), örökbefogadói díj (ÖD), gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), gyermekgondozási díj (GYED), gyermeknevelési támogatás (GYET), gyermekek otthongondozási díja (GYOD), gyermekre tekintettel megállapított ápolási díj. A felvételi időszak alatt a jelentkezési határidőtől a hiánypótlás határidejéig tartó időszakot kell érteni.
Hogyan kell igazolni:
A többletpontra való jogosultságot a támogatást folyósító szerv (Magyar Államkincstár kirendeltségei, kormányhivatalok) által kiállított igazolással, határozattal, hatósági bizonyítvánnyal lehet igazolni úgy, hogy abból a folyósítás ténye egyértelműen megállapítható legyen. Olyan dokumentum, amely a felvételi időszak előtt kelt és várható vagy előrelátható időtartamot jelöl meg, nem elfogadható. A felvételi időszak előtt kelt, támogatást megítélő határozatok esetén a jogcím hatósági bizonyítvánnyal igazolható.
Dokumentumfeltöltés az E-felvételin:
Dokumentumtípus: „gyermekgondozást igazoló dokumentum”, a feltöltött dokumentumot a jelentkezési helyhez kell kapcsolni.
Fontos: az igazolásból ki kell derülnie a jogcímnek és a pontos folyósítási időszaknak is.
Feltétel:
Az a jelentkező jogosult hátrányos helyzet jogcímen többletpontra, aki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény 67/A. §-a alapján hátrányos helyzetűnek minősül és a felvételi jelentkezés határidejének napjáig huszonötödik életévét még nem töltötte be. A hivatkozott törvény szerint az minősül hátrányos helyzetűnek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és ezen felül az alábbi körülmények közül legalább egy igaz rá:
- a szülő vagy gyám a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,
- a szülő vagy gyám a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor a megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy,
- a gyermeknek elégtelen a lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei (pl. félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek).
Hogyan kell igazolni:
A többletpont igazolására a jegyző vagy az illetékes gyámhatóság igazolása, illetve határozata fogadható el. Az igazolási jogcímnek a felvételi eljárás során, vagyis az eljárásban meghatározott jelentkezési és végső hiánypótlási határidő közötti valamely időtartamban kell fennállnia. Az igazolást/határozatot akkor lehet elfogadni, ha az tartalmazza: a jelentkező nevét és természetes személyazonosító adatait; a jogosultság tényét, idejét; a kiállító megnevezését és az elrendelő igazolás/határozat számát; a kiállításra jogosult szakhatóság hiteles aláírását és pecsétjét.
Dokumentumfeltöltés az E-felvételin:
Dokumentumtípus: „hátrányos helyzetet igazoló dokumentum”, a feltöltött dokumentumot a jelentkezési helyhez kell kapcsolni.
Fontos: a dokumentum elutasításra kerül, ha nem a megfelelő szerv állította ki.
Kizárólag az angol nyelvből tett C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga esetén jár 5 többletpont. Más nyelven tett nyelvvizsgáért nem jár többletpont.
A magyarországi pszichológia OTDK első három helyezettje kaphat 5 többletpontot. Különdíjért, TDK eredményért, illetve külföldi versenyen elért helyezésért nem jár többletpont.
A „Kardos Lajos pszichológia verseny” első három helyezettjének 5 többletpont jár.
A felvételi ütemezése, részletes követelményei, az egyes mesterképzési szakok tájékoztatói (bemeneti feltételek, külföldi végzettségek vizsgálata, beküldendő dokumentumok, pontszámítás, a felvételi eljárás legfontosabb határidői stb.) a Kar honlapján találhatók: https://ppk.elte.hu/felvetelizoknek/mesterkepzesek.
Külföldi végzettség továbbtanulási célú elismerése
Az űrlap a kari honlapon keresztül történő benyújtásának határideje 2025. március 31.
Ha tanulmányait külföldi intézményben végzi/végezte, az alábbi dokumentumokat szükséges feltöltenie (angol nyelven vagy magyar nyelvű hiteles fordításban):
- oklevél (amennyiben már rendelkezésre áll),
- hitelesített (az intézmény által lepecsételt) transcript,
- a beszámításnál figyelembe vehető kurzusok tantárgyi tematikái (amennyiben elérhető).