Figyelem! A képzésekre való jelentkezés az intézmény honlapjáról (https://or-zse.hu/) letölthető jelentkezési lapon történik. A jelentkezéseket a felveteli@or-zse.hu email címre kell megküldeni!
A képzés céljainak összefoglalása:
A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik jártasak a judaisztika tudományterületének mind vallási, mind pedig világi jellegű tartalmaiban. Megfelelő készséggel bírnak a héber nyelvben, és tág ismeretekkel és gyakorlattal rendelkeznek a zsidóság szöveges és tárgyi forrásainak interpretálásához. Tudásukat képesek a gyakorlatban is alkalmazni a zsidó közösségekben és intézményekben, valamint a zsidó örökség szempontjából releváns területeken. A képzés célja továbbá, hogy szilárd elméleti, módszertani és műveltségi alapokat biztosítson a judaisztikai tanulmányok mesterképzésben történő folytatásához és a kutatói pályához.
Felvételi jelentkezés:
A szakra való jelentkezéshez az egyetem egyedi jelentkezési lapját kitöltve, rövid önéletrajzot, motivációs levelet, igazolványképet, érettségi bizonyítványt, valamint – ha van – a felsőfokú oklevél és a nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolatát, továbbá a felvételi eljárási díj befizetésének az igazolását kell benyújtani. Az eredeti érettségi és nyelvvizsga-bizonyítványt a jelentkezőnek a felvételi elbeszélgetésen kell bemutatni, miután írásban nyilatkozott annak eredetiségéről. Az intézményi jelentkezési lap az egyetem honlapjáról (https://or-zse.hu/) tölthető le. Javasolt, de nem kötelező ajánlólevelet is mellékelni a felvételi anyaghoz. Jelentkezéseket kizárólag emailben fogadunk el a felveteli@or-zse.hu email címre küldve.
Felvételi pontszámítás:
A jelentkező teljesítményét száz pontos rendszerben értékeli a felvételi bizottság. A felvételi eljárásban a jelentkező pontszáma az alábbiak szerint tevődik össze:
hozott pontok: max. 40
Az érettségin a magyar, történelem, idegen nyelv (valamint esetleges további humán tárgyak, pl. judaisztika stb.) átlaga alapján számítva.
önéletrajz és motivációs levél: max. 10
A jelentkezőknek be kell adniuk egy magyar nyelven megírt önéletrajzot, valamint egy motivációs levelet, amelyben kitérnek arra, hogy miért szeretnének az OR-ZSE-n, és különösen a judaisztika alapszakon tanulni, illetve mi a fő érdeklődési területük.
szóbeli: max. 50
A szóbeli felvételi része egy beszélgetés egy könyvről, amelyet a jelentkező a szak által a jelentkezési időszak elején közzétett listáról szabadon választhat. A listán szereplő könyvek pl.:
Donin, Hayim Halevy: Zsidónak lenni... (Göncöl Kiadó, Budapest, 2004)
Hahn István: A zsidó nép története (Makkabi Kiadó, Budapest, 1995, 1998)
Lau, Israel Méir: A zsidó élet törvényei (MAZSIHISZ, Budapest, 1994, 2011)
Oláh János: Judaisztika (Gabbiano Print, Budapest, 2009, 2020)
lehetséges többletpontok: max. 10
emelt szintű érettségi: 4
nyelvvizsga / középfokú (B2) komplex: 4
nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 8
felsőfokú (alapképzés, mesterképzés, doktori) diploma: 10
Nem vehető fel a judaisztika BA szakra az a jelentkező, akinek a felvételi összpontszáma nem éri el legalább a 60 pontot.