Igazolás módja:
A szakképesítés igazolására kizárólag a Magyarországon szerzett OKJ-bizonyítvány és az első ízben 2021 májusában kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél és ugyanezen időponttól kezdődően szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvány fogadható el.
Igazolás módja:
Az esélyegyenlőség biztosítása érdekében az a jelentkező aki a felvételi eljárás során megadott dokumentumpótlási időszak végéig az alábbi kritériumoknak igazolhatóan megfelel, intézményi pontra jogosult: a) a hátrányos helyzetű jelentkező minden jelentkezési helyén 40 intézményi pontra, b) a fogyatékossággal élő jelentkező minden jelentkezési helyén 40 intézményi pontra, c) gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévő, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában, gyermekek otthoni ápolása miatti ápolási díjban, gyermekgondozási díjban, rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként távolléti díjban részesül, vagy hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik, és ezt ezen időszakban kiállított igazolással bizonyítja, minden jelentkezési helyén 40 intézményi pontra jogosult. A hátrányos helyzet igazolására kizárólag a jegyző vagy az illetékes gyámhatóság igazolása vagy határozata fogadható el. Ha az csak rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt állapít meg, a 1997.évi XXXI. törvény 67/A. §-a alapján önmagában hátrányos helyzet igazolására nem fogadható el. Az igazolást, határozatot akkor lehet elfogadni, ha az tartalmazza: a) a jelentkező nevét és természetes személyazonosító adatait, b) a jogosultság tényét, idejét, c) a kiállító megnevezését és az elrendelő igazolás/határozat számát, d) a kiállításra jogosult szakhatóság hiteles aláírását és pecsétjét. A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye kizárólag részletes szakértői véleménnyel igazolható. A szakértői véleménynek minden esetben tartalmaznia kell a fogyatékosság megnevezését és/vagy a BNO-kódját. Ennek hiányában a dokumentum nem fogadható el. Ha a szakvélemény felülvizsgálatra vonatkozó utalást tartalmaz, a felülvizsgálaton készült szakértői véleményt (kiegészítést, módosítást) is be kell nyújtani. Ugyanakkor a kiegészítés, módosítás kizárólag a részletes szakértői véleménnyel együtt fogadható el. Amennyiben a jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye már a középfokú tanulmányok ideje alatt is fennáll(t), a fogyatékosság, sajátos nevelési igény részletes szakértői véleménnyel igazolható. A szakértői véleményt a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet értelmében – szakértői bizottsági tevékenység keretében – a megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága (illetve azok megyei vagy országos szakértői bizottságként eljáró tagintézményei) készíti el a tanuló komplex vizsgálata alapján. (A pedagógiai szakszolgálatok jogelődjei közül a tanulási képességvizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok és az országos szakértői és rehabilitációs bizottságok állíthattak ki szakértői véleményt.) Az a jelentkező, akinek fogyatékossága, sajátos nevelési igénye a középfokú tanulmányai ideje alatt nem állt fenn, a fogyatékosság megállapítását 2020. szeptember 1-jét követően az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálattól kérheti. A rehabilitációs szakigazgatási szervek jogelődjei (pl. fővárosi és megyei kormányhivatalok, NRSZH, OOSZI stb.) által kiállított és végleges (azaz felülvizsgálati időt nem tartalmazó) szakértői vélemények elfogadhatók. Külföldön élő/tartózkodó jelentkező esetében, vagy ha a jelentkező nem rendelkezik Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat által kiállított szakvélemény fogadható el. Gyermekgondozásért járó intézményi pontra való jogosultságot magyarországi hatóság által kiállított dokumentummal kell igazolni az alábbiak szerint: a) csecsemőgondozási díj (CSED), örökbefogadói díj (ÖD), gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), gyermekgondozási díj (GYED) és gyermeknevelési támogatás (GYET) esetén a támogatást folyósító szerv (Magyar Államkincstár kirendeltségei, kormányhivatalok) által kiállított igazolással vagy határozattal, b) gyermekek otthongondozási díja (GYOD) és gyermekre tekintettel megállapított ápolási díj esetén a támogatást megállapító szerv (Fővárosi/Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala) által kiállított hatósági bizonyítvánnyal, c) fizetés nélküli szabadság esetén a fenti jogcímek valamelyikét megállapító határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolással, d) rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél hivatásos állományban lévők távolléti díjat megállapító munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolással, e) hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik és ezen időszakban kiállított munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolással. További részletek az igazolással kapcsolatban a PTE felvételi szabályzatában találhatóak.
Igazolás módja:
OKJ bizonyítvány, szakképzettséget igazoló oklevél, képesítő bizonyítvány
Igazolás módja:
PTE Műszaki és Informatikai Kar által kiadott "Tanúsítvány" alapján.
Igazolás módja:
Az intézményi pont megszerzésének feltétele a FEOR alcsoportot, valamint a vonatkozó munkaviszony időtartamát tartalmazó munkáltatói igazolás csatolása
Igazolás módja:
Az intézményi pont megszerzésének feltétele a FEOR alcsoportot, valamint a vonatkozó munkaviszony időtartamát tartalmazó munkáltatói igazolás csatolása
Igazolás módja:
Államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló okirattal
Igazolás módja:
Államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló okirattal
Igazolás módja:
Sporteredmény igazolója: Magyar Diáksport Szövetség
Igazolás módja:
Sporteredmény igazolója: az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetsége által kiadott igazolás
Igazolás módja:
Sporteredmény igazolója: az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetsége
Igazolás módja:
Sporteredmény igazolója: NPB által elismert sportág esetén: Magyar Paralimpiai Bizottság, vagy Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, a NOB által szervezett olimpiai játékokon való részvétel: az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetsége, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián való részvétel: Magyar Paralimpiai Bizottság, vagy Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel: Magyar Sakkszövetség
Igazolás módja:
Sporteredmény igazolója: az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetsége vagy a Magyar Paralimpiai Bizottság, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó oklevél vagy a versenyt szervező Oktatási Hivatal által kiállított igazolás másolatával kell igazolni.

a versenyeredményt tartalmazó, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által kiadott igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

versenyeredményt tartalmazó oklevél vagy a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség által kiállított igazolás másolatával kell igazolni.
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó Kutató Diákok Országos Szövetsége által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó Kutató Diákok Országos Szövetsége által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó, Oktatási Hivatal által kiállított igazolás vagy az oklevél másolatával kell igazolni.

A versenyeredményt tartalmazó, az Oktatási Hivatal által kiállított igazolás másolatával kell igazolni. A nem egyéni versenyzőként szerzett eredmény nem fogadható el. Alapfokú művészeti iskolák tanulói számára meghirdetett verseny eredménye nem fogadható el.
Igazolás módja:
A versenyeredményt tartalmazó, a verseny szervezője (pl. Magyar Kereskedelmi és Iparkmamara, Agrárkamara stb.) által kiadott igazolással kell igazolni.
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó, a rendező intézmény által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó, a rendező intézmény által kiállított igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni
Igazolás módja:
a versenyeredményt tartalmazó, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság vagy jogelődje által kiadott igazolás vagy oklevél másolatával kell igazolni.

A 2006. február 1. után szerzett magyar felsőfokú és felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevelek adatait a Hivatal elektronikus úton veszi át a felsőoktatás információs rendszeréből. Kivétel, azaz fel kell tölteni a tanítói oklevelet, ha idegennyelvi műveltségi területen végzett, illetve azokat az okleveleket, ahol a képzést idegen nyelven végezte a jelentkező és a záróvizsgát is idegen nyelven tette le.
Azon oklevelek esetében, amelyekben nem található minősítés, oklevélmelléklet vagy leckekönyv benyújtása is szükséges.
Ha a jelentkező több felsőfokú végzettséggel is rendelkezik, csak egy, a számára legkedvezőbb felsőfokú végzettség alapján számítható összpontszám az adott jelentkezési helyen.
jeles minősítés esetén 400 pont
jó minősítés esetén 380 pont
közepes minősítés esetén 340 pont
elégséges minősítés esetén 300 pont
A 2006. február 1. után szerzett magyar felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevelek adatait a Hivatal elektronikus úton veszi át a felsőoktatás információs rendszeréből.
Azon oklevelek esetében, amelyekben nem található minősítés, oklevélmelléklet vagy leckekönyv benyújtása is szükséges.
Ha a jelentkező több felsőfokú végzettséggel is rendelkezik, csak egy, a számára legkedvezőbb felsőfokú végzettség alapján számítható összpontszám az adott jelentkezési helyen.
jeles minősítés esetén 400 pont
jó minősítés esetén 360 pont
közepes minősítés esetén 320 pont
elégséges minősítés esetén 280 pont
Az alábbi juttatások és ösztöndíjak érhetők el a Karon:
A további ösztöndíjakról az alábbi oldalon tájékozódhat: https://mik.pte.hu/osztondijak