Összefoglaló a határon túli magyar tanítási nyelvű képzések felsőoktatási felvételi eljárásairól
2018.01.17Az alábbiakban a korábbi évhez hasonlóan átfogó tájékoztatást kívánunk nyújtani azon szomszédos országok – Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna – felsőoktatási felvételi eljárásairól, ahol magyar oktatási nyelven is folytatnak felsőoktatási képzéseket, ezzel segítve mindazon külhoni és magyarországi érdeklődőket, akik a határon túli felsőoktatási intézmények valamelyikében szeretnék folytatni tanulmányaikat.
A tájékoztatóban a felsőoktatási felvételi eljárásokkal kapcsolatos általános információkat országonkénti (azon belül intézményi) bontásban ismertetjük, kitérve a jelentkezési feltételekre és a jelentkezés módjára; a határon túli képzések szintjeire, a képzésekhez szükséges bizonyítványokra, oklevelekre, végzettségekre és felvételi vizsgákra; továbbá arra, hogy milyen a felvételhez szükséges vizsgákat lehet magyar nyelven vagy magyar fordítással letenni.
Foglalkozunk az állami ösztöndíjas finanszírozású képzések igénybevételének lehetőségével, a felvételi során alkalmazott rangsorolással, pontszámítással, a felvételi eljárás és a képzések költségével, és azzal is, hogy hol és hogyan kérhető vagy érhető el a felvételi eljárásról szóló hivatalos tájékoztatás, illetve magyar nyelvű információszolgáltatás. Az egyes országok felvételi eljárását ismertető részek végén áttekintő táblázatokat mellékeltünk az adott országban magyar nyelven végezhető képzésekről felsőoktatási intézmény és kar szerinti bontásban.
Fontos kiemelnünk, hogy a külföldön, így e szomszédos államokban végzendő képzések esetében a hallgató az adott ország jogrendje szerint folytatja tanulmányait, vagyis rá az adott ország felsőoktatási, idegenrendészeti, társadalombiztosítási stb. jogszabályai vonatkoznak a tanulmányok időtartama alatt, illetve az adott országban való tartózkodás során.
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az alábbiakban ismertetett, szomszédos országokban akkreditált felsőoktatási képzéseken megszerzett végzettség (végzettségi szint, pl. mesterszintű diploma) és szakképzettség (azaz az oklevél birtokosa rendelkezik az oklevél által tanúsított szakmai képesítéssel) az adott ország jogrendje szerinti végzettséget és szakképzettséget jelent, melyeket pl. a magyarországi munkavállaláshoz minden esetben elismertetni (honosítani) kell az ún. elismerési eljárás során. A külföldön szerzett felsőfokú oklevelek magyarországi elismerését az Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központja végzi, mely eljárásról további részletes információ az alábbi honlapról elérhető.
Amennyiben a külföldi oklevelet Magyarországon továbbtanulási céllal kívánja valaki felhasználni, akkor az elismerési eljárás annak az oktatási intézménynek a hatáskörébe tartozik, amelyben az érintett a tanulmányait folytatni kívánja, ez az elismerés azonban kizárólag a továbbtanulásra vonatkozik, nem ad jogosultságot szabályozott szakma gyakorlására Magyarországon.
Tekintettel azonban arra, hogy mind a határokon túl, mind az anyaországban továbbra is növekvő érdeklődést tapasztalunk a színvonalas külhoni felsőoktatási képzések iránt, hasznosnak tartottuk jelen összeállítás megjelenítését a magyarországi felsőoktatási felvételi eljárást meghirdető www.felvi.hu oldalon, ezzel is hangsúlyozva: a szomszédos országok magyar nyelvű felsőoktatása is szerves része a magyar felsőoktatásnak, az egységes Kárpát-medencei oktatási térnek.
A ROMÁNIAI (PARTIUMI, ERDÉLYI) FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL
Romániában nincs központi felvételi rendszer, a felsőoktatási intézmények saját hatáskörben szervezik meg a felvételi eljárást minden egyetemi ciklusra, egy évente megújított, a felvételi keretszabályozást biztosító miniszteri rendelet szerint.
Ki jogosult jelentkezni a felvételi eljárás során?
A romániai felsőoktatási intézmények szakjaira jelentkezhetnek azok a román vagy EU országbeli állampolgárok, akik:
Alapképzési szakok esetében:
a) érettségi bizonyítvánnyal (vagy azzal egyenértékű oklevéllel) rendelkeznek, függetlenül megszerzésének évétől;
b) érettségi bizonyítvánnyal és egyetemi (BSc/BA vagy azzal egyenértékű) oklevéllel rendelkeznek, és egy második szakot is szeretnének elvégezni.
Mesterszakok esetében: érettségi bizonyítvánnyal és egyetemi (BSc/BA vagy azzal egyenértékű) oklevéllel rendelkeznek.
Doktori képzés esetében: mesterképzésben (MSc/MA vagy azzal egyenértékű) szerzett diplomával rendelkeznek.
A felvételire jelentkező EU állampolgárok okleveleinek elismerésére a román Oktatási Minisztérium illetékes igazgatósága hivatott, ahol a kérés alapján kiállítják az erre vonatkozó bizonylatot.
Milyen képzésekre lehet jelentkezni (felsőoktatási képzési szintek, ösztöndíjas, költségtérítéses képzések stb.)?
A romániai felsőoktatási rendszerben három ciklusra lehet jelentkezni (alapképzés BSc/BA, mesterképzés MSc/MA és doktori képzés PhD), az állami, magán és egyházi egyetemek által meghirdetett szakokra, tandíjmentes és költségtérítéses helyekre, esetenként nappali, csökkentett látogatású (levelező) és távoktatási tagozatra.
Milyen vizsgák, bizonyítványok, diplomák szükségesek a felvételhez (pl. az érettségi vizsgarendszer rövid bemutatása, van-e az érettségitől elkülönült központi vagy egyetemi/főiskolai felvételi vizsga, hány tantárgyból kell érettségizni, felvételi vizsgázni a felvételhez stb.)?
A felvételi követelményeket az egyetemek állapítják meg, saját hatáskörben, nincs egységes központi felvételi eljárás. A felvételi átlag megállapítása intézményenként és képzésenként nagyon változatos módon történik, ez tartalmazhat érettségi átlagot vagy érettségin elért jegyet és felvételi vizsgaeredményeket tetszőlegesen előírt tantárgyakból, amelyek lehetnek írásbeli, szóbeli vagy teszt, illetve interjú-jellegű vizsgák. Jelenleg Romániában ajánlott, hogy felvételi vizsgát szervezzenek az intézmények, de ez nem kötelező jellegű. Csak olyan jelentkező nyerhet felvételt bármely szakra, aki legalább ötös (az 1-10-es értékelési skálán) felvételi átlagot vagy annak megfelelő pontszámot ért el a felvételi eljárás során.
Milyen a felvételhez szükséges vizsgákat lehet magyar nyelven vagy magyar fordítással letenni?
A magyar nyelven (is) oktató intézmények szervezhetnek magyar nyelvű vizsgákat, amelyekre a tételeket magyar nyelven kapják meg a jelentkezők. Ezen intézményekről tájékoztatás kérhető a Romániai Magyar Pedagógus Szövetségtől (http://rmpsz.ro).
Mi alapján történik a felvételi eljárás rangsorolása (pl. pontszámítás)?
A felvételi eljárás során a jelentkezők rangsorolása az egyetemek által megállapított kritériumok szerint történik, képzésenként és tagozatonként, nincs egységes pontszámítás.
Mikor, hol, milyen módon (elektronikusan, papíron) és milyen nyelven lehet/kell jelentkezni?
A felvételi jelentkezéseket a felsőoktatási intézmények bonyolítják, saját felvételi eljárásukban előírt módon. Általában papíron kell benyújtani a jelentkezési kérelmet, az intézmény által előírt dokumentumokkal együtt, de vannak már olyan intézmények, ahol elektronikus előjelentkezés lehetséges.
Mennyibe kerül a felvételi jelentkezés (mi a jelentkezés díja, azt hova, meddig és hogyan kell befizetni)?
A felvételi jelentkezési díjat az intézmények állapítják meg, melynek összege nagyon eltérő lehet, az eljárás bonyolultsága, illetve az adott szak keresettsége függvényében, de általában 50–100 RON (kb. 3600-7200,- Ft) nagyságrendű. A vizsgadíjat a felvételi jelentkezés során kell befizetni, az intézmény bankszámlájára történő utalással vagy helyben fizetéssel.
Hogyan vehetnek részt anyaországi magyar állampolgárok a felsőoktatási felvételi eljárásban, és hogy folytathatnak felsőoktatási tanulmányokat (pl. lehetnek-e állami ösztöndíjasok)?
A magyarországi magyar állampolgárok az Európai Uniós tagságból fakadóan a román állampolgárokkal azonos felvételi eljárás szerint kerülnek elbírálásra, illetve folytathatnak felsőoktatási tanulmányokat romániai egyetemeken, az okleveleik előzetes hivatalos elismertetésének feltételével.
Hol kérhető, érhető el hivatalos felvételi tájékoztatás?
Hivatalos központi felvételi tájékoztatás Romániában nincs, az egyes intézmények saját honlapjaikon, illetve felvételi tájékoztató kiadványaikban hirdetik meg a képzéseiket és a felvételi eljárásra vonatkozó információkat. A magyar nyelvű képzést (is) folytató intézmények és honlapjaik az alábbi táblázatban megtekinthetőek.
A következő oldalakon a romániai magyar tannyelvű felsőoktatási alap-, osztatlan és mesterképzésekről olvashat.
Romániai magyar tannyelvű felsőoktatási alap-, osztatlan és mesterképzések
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Honlap: http://www.sapientia.ro/hu/lapozhato-felveteli-tajekoztato-2018
Csíkszeredai Kar /Csíkszereda/
Alapképzések: könyvelés és gazdálkodási informatika, gazdasági informatika, agrár- és élelmiszeripari gazdaság, általános közgazdaság, marketing, román nyelv és irodalom - angol nyelv és irodalom, világ- és összehasonlító irodalom - angol nyelv és irodalom, élelmiszeripari mérnök, génsebészet, ökológiai mérnök, turisztikai mérnök-menedzser, kommunikáció és PR, szociológia, humánerőforrás.
Mesterképzés: fordító és tolmács (a Debreceni Egyetemmel közösen), vezetés és szervezés (a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen), alkalmazott gazdaságtan és pénzügy (a Kaposvári Egyetemmel közösen), fenntartható biotechnológiák (az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel és Pécsi Tudományegyetemmel közösen), kommunikáció és közkapcsolatok (a Budapesti Gazdasági Egyetemmel közösen).
Marosvásárhelyi Kar /Marosvásárhely/
Alapképzések: kommunikáció és közkapcsolatok, közegészségügyi szolgáltatások és politikák, fordító és tolmács, informatika, gépészmérnök, mechatronika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, infokommunikációs hálózatok és rendszerek (távközlés), kertészmérnök, tájépítészmérnök, építőmérnök (működési engedély elnyerése esetén indul), agrármérnök (Sepsiszentgyörgyön).
Mesterképzések: fejlett mechatronikai rendszerek (a Nyíregyházi Egyetemmel közösen), növényorvos (a Szent István Egyetemmel közösen), számítógépes irányítási rendszerek (a Pannon Egyetemmel közösen), szoftverfejlesztés (az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen).
Kolozsvári Kar /Kolozsvár/
Alapképzések: környezettudomány; fotóművészet, filmművészet, média; nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok; jog.
Mesterképzések: filmtudomány (az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen), diplomácia és interkulturális tanulmányok (a Budapesti Gazdasági Egyetemmel közösen), környezetvédelem és monitoring (az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel és Szegedi Tudományegyetemmel közösen), európai és nemzetközi üzleti jog (LLM) (a Debreceni Egyetem angol nyelvű, székhelyen kívüli képzése).
Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad)
Honlap: http://www.partium.ro/hu/felveteli
Bölcsészettudományi és Művészeti Kar
Alapképzések: német nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom – német nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom - angol nyelv és irodalom, zene, képzőművészet.
Mesterképzések: többnyelvűség és multikulturalitás (angol, német, magyar), zeneművészet az audiovizuális kultúrában, vizuális kommunikáció.
Gazdaság és Társadalomtudományi Kar
Alapképzések: menedzsment, kereskedelmi- turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana, bank és pénzügy, teológia-szociális munka (diakónia), szociális munka, szociológia, az óvodai és elemi oktatás pedagógiája.
Mesterképzés: vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, idegenforgalmi gazdálkodás, európai szociálpolitikák.
Babes-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár)
Honlap: http://admitere.ubbcluj.ro/hu/
Biológia és Geológia Kar
Alapképzések: biológia, ökológia és környezetvédelem, geológia.
Mesterképzések: szárazföldi és vízi ökológia, orvosi biológia, biológiai források felhasználása és védelme.
Bölcsészettudományi Kar
Alapképzések: néprajz, kultúratudomány/művelődésszervező, magyar nyelv és irodalom (önálló szak), magyar nyelv és irodalom (főszak) – román nyelv és irodalom vagy idegen nyelv és irodalom vagy latin nyelv és irodalom vagy ógörög nyelv vagy héber nyelv vagy világ- és összehasonlító irodalom (mellékszak).
Mesterképzések: nyelv- és irodalomtudományi tanulmányok; kultúra és társadalom – hagyomány és modernitás között.
Fizika Kar
Alapképzések: fizika, fizika informatika, mérnöki fizika.
Mesterképzés: tudományok - didaktikai mesteri (interdiszciplináris: kémia, biológia).
Földrajz Kar
Alapképzések: földrajz, turizmusföldrajz, turizmusföldrajz (gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozat), területfejlesztés.
Mesterképzések: turizmus és területfejlesztés, ökoturizmus és fenntartható fejlődés (gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozat)
Jogtudományi Kar
Mesterképzés: magánjog az Európai Unióban (részben magyar nyelvű)
Kémia és Vegyészmérnöki Kar
Alapképzések: szerves anyagok kémiája és technológiája, kőolaj- és szénkémia, kémia.
Mesterképzések: környezetminőség vegyi ellenőrzése és szennyezés-mentesítési technikák, korszerű technikák a kémiai szintézisben, élelmiszer feldolgozás és ellenőrzés (interdiszciplináris-kémia), nano- és bioanyagok mérnökkémia.
Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar
Alapképzés: környezettudomány, környezettudomány (sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat).
Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar
Alapképzések: a kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdaságtana (sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat), vállalat-gazdaságtan (sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat), vállalat-gazdaságtan (sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat, távoktatás), gazdasági informatika, bank és pénzügy, menedzsment, menedzsment (távoktatás), marketing.
Mesterképzések: vállalati pénzügyi menedzsment, üzleti menedzsment, marketingstratégiák és –politikák.
Matematika és Informatika Kar
Alapképzések: informatika, matematika, informatikai matematika.
Mesterképzések: számítógépes matematika, matematikai didaktika, vállalati szoftvertervezés és alkalmazásfejlesztés, interdiszciplináris modellezés, adatelemzés és modellezés, informatikai didaktika, informatikai rendszerek optimalizálása.
Politika, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar
Alapképzések: kommunikáció és közkapcsolatok, újságírás, politikatudományok, közigazgatás, közigazgatás (szatmárnémeti kihelyezett tagozat), közigazgatás (sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat).
Mesterképzések: kommunikációs készségfejlesztés, politikai marketing és kommunikáció, alkalmazott médiatudományok, menedzsment és közpolitikák, szociokulturális kommunikáció.
Pszichológia és Neveléstudományok Kar
Alapképzések: pszichológia, pszichológia (távoktatás), gyógypedagógia, óvodapedagógus- és tanítóképző, óvodapedagógus- és tanítóképző (távoktatás), óvodapedagógus- és tanítóképző (székelyudvarhelyi kihelyezett tagozat), óvodapedagógus- és tanítóképző (székelyudvarhelyi kihelyezett tagozat, távoktatás), óvodapedagógus- és tanítóképző (marosvásárhelyi kihelyezett tagozat), óvodapedagógus- és tanítóképző (kézdivásárhelyi kihelyezett tagozat), óvodapedagógus- és tanítóképző (szatmári kihelyezett tagozat).
Mesterképzések: komplex szervezeteknél alkalmazott pszichológia, pszichológiai tanácsadás és beavatkozás, tanácsadás és beavatkozás az inkluzív oktatásban, alternatív módszerek az óvodában és az elemi osztályokban, hatékony tanulási stratégiák (székelyudvarhelyi kihelyezett tagozat).
Református Tanárképző Kar
Alapképzések: zenepedagógia, református valláspedagógia.
Mesterképzések: alkalmazott teológia, teológia – zene – nevelés, kultúra- és felekezetközi mediálás.
Római Katolikus Teológiai Kar
Alapképzések: vallástudomány, római katolikus teológia – szociális munka, római katolikus valláspedagógia, római katolikus pasztorális teológia (Gyulafehérvár).
Mesterképzések: pasztorális tanácsadás, alkalmazott római katolikus pasztorális teológia (Gyulafehérvár); teológia, kultúra és társadalom.
Színháztudomány és Televízió Kar
Alapképzések: színművészet – színészképzés; filmművészet, fotóművészet és média; teatrológia (kulturális menedzsment, színházi sajtó).
Mesterképzések: kortárs színház (színészképzés és teatrológia), a rövidfilm művészete.
Szociológia és Szociálismunkás-képző Kar
Alapképzések: antropológia, szociális munka, szociális munka (távoktatás), humánerőforrás, szociológia.
Mesterképzések: mentálhigiéné a szociális szférában, tanácsadás a szociális szolgáltatások területén, településfejlesztésben alkalmazott szociológia, közintézmények és nem kormányzati szervezetek vezetésében alkalmazott szociológia, humánerőforrás-menedzsment és szervezeti szociológia.
Testnevelés és Sport Kar
Alapképzések: testnevelés és sport, mozgáskészség és sporttechnika, kinetoterápia és speciális mozgáskészség.
Történelem és Filozófia Kar
Alapképzések: régészet, levéltár, művészettörténet, történelem, történelem (távoktatás), nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, kulturális turizmus, információtudomány és dokumentációtudomány, filozófia.
Mesterképzések: a kulturális örökség kutatása és hasznosítása, alkalmazott filozófiai kutatások, kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Honlap: http://www.umftgm.ro/hu/home.html
Általános Orvostudományi Kar
Osztatlan képzés: általános orvos.
Alapképzés: általános orvosi asszisztens (ápoló).
Fogorvosi Kar
Osztatlan képzés: fogorvos.
Gyógyszerészeti Kar
Osztatlan képzés: gyógyszerész.
Mesterképzés: orvosi biotechnológia.
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Honlap: http://www.uat.ro; http://www.szini.ro
Magyar Művészeti Kar
Alapképzések: színész; bábszínész; rendező; teatrológia; látványtervező; koreográfia; audiovizuális kommunikáció – forgatókönyv- és reklámírás, média; zene.
Mesterképzések: színművészet; bábművészet; a rendezés művészete; teatrológia–impresszárió (művelődésszervezés); alkalmazott báb; drámaírás; művészetek és új média; kortárs zenei koncepciók.
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
Honlap: http://proteo.hu/hu/felveteli
Teológia
Alapképzés: protestáns teológia (református, evangélikus és unitárius szakirány).
Mesterképzés: alkalmazott protestáns teológia (református, evangélikus és unitárius lelkipásztorképzés).
Nagyváradi Egyetem
Honlap: www.uoradea.ro
Társadalomtudományi Kar
Alapképzés: óvó- és tanítóképző pedagógia.
Bukaresti Egyetem
Honlap: http://admitere.unibuc.ro/
Idegen nyelvek és irodalmak Kara
Alapképzés: magyar nyelv és irodalom – egy modern nyelv és irodalom.
Mesterképzés: hungarológia (magyar nyelv és irodalom).
A SZERBIAI (VAJDASÁGI) FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL
A következőkben a szerbiai felsőoktatási felvételi rendszer általános szabályairól szólunk, melyektől azonban az egyes felsőoktatási intézmények eltérhetnek, azonban ezen eltéréseket a felvételi pályázati kiírásokban jelezniük kell.
Jelenleg Szerbiában a felvételi eljárás megszervezése az egyetemi karokon illetve a főiskolákon helyileg történik. A felvételire általában június 20-a után kell jelentkezni (akkorra fejeződnek be az érettségik). A felvételi eredményéhez általában 40 pont a középiskolai eredményekből adódik, a felvételire további 60 pontot lehet szerezni.
A felvételik időpontját a Szerbiai Oktatási Minisztérium egy intervallumban adja meg (általában június 28 és július 7. között). A felsőoktatási intézmények saját hatáskörükben döntenek a dátumról, és az egyetemek általában összegyűjtve a karok javaslatait, egységesen jelentetik meg a felvételi pályázatot az egyetem összes karára vonatkozóan, általában május végén (sajtóban, médiában és a honlapjukon).
A felvételihez a fordításban feltüntetett mellé gyakran kérnek állampolgárságot igazoló dokumentumokat, mert a külföldiek tandíja jelentősen eltér a hazai önköltséges hallgatókétól. Egyes képzések esetében orvosi alkalmassági vizsga is szükséges a képességvizsgákon túl. Minden speciális feltételt közzé kell tenni a felvételi pályázatokban. A felvételi eljáráskor befizetendő összeg az intézményekben különböző.
A képzésekre alapvetően vagy állami finanszírozás mellett lehet iratkozni (a képzés ideje alatt csak egyes adminisztratív költségeket kell fizetni), vagy önköltségesként (azaz a teljes tandíjat ki kell fizetni, amelynek nagyságáról a karok saját hatáskörükben, az egyetemi szenátus döntése alapján) döntenek. A felvételi eljárás díja és a tandíj nagysága a felvételi tájékoztatókban információként szerepel. Minden egyéb költségről a tájékoztatást az intézmény honlapján árjegyzék formájában, illetve a pénzügyi szabályzatában közzé kell tenni (a nyilvánosság ezen formája törvényes kötelezettsége a felsőoktatási intézményeknek). A költségtérítés összege eltér a szerb és a külföldi állampolgárok számára.
Beiratkozási keretszámok
A Szerb Köztársaság által alapított felsőoktatási intézményekben a kormány adott évre szóló keretszámaival összhangban határozzák meg a keretszámokat az intézmény számára kiadott működési engedély szerint megengedett keretszámok határáig. A működési engedély kiadásakor a Szerbiai Akkreditációs Bizottság határozatait és az intézmény erőforrásait figyelembe véve határozzák meg a lehetséges keretszámokat.
Előtanulmányok - középiskola
A felsőoktatási intézményekbe az első fokozatú képzésekre (egyetemi alapképzés, szakfőiskolai alapképzés, osztatlan egyetemi képzés) a négyéves középiskolai tanulmányok elvégzése után iratkozhatnak be a jelentkezők. A megfelelő szakirányú középiskolai végzettségről a pályázati kiírásban a felsőoktatási intézmény külön rendelkezhet.
Felvételi vizsga
A jelöltek felvételi vizsgát tesznek, illetve részt vesznek a pályázati kiírásban a felsőoktatási intézmény által külön elrendelt képességvizsgán. A felvételi vizsga a választott szakirányhoz kapcsolódó tematikájú lehet, melyhez a jelentkező a középiskolai tanulmányai során kellő tudást szerzett. A jelentkezőnek az intézmény által előírt minden vizsgán részt kell vennie. A felsőoktatási intézmények művészeti képzéseire jelentkezők képességvizsgát tesznek. Művészeti képzések esetében a felvételit a jelentkező akkor tette le, ha az intézmény által meghatározott ponthatárt eléri.
Pontozási feltételek - a felvételi vizsga eredménye és a középiskolai eredmények aránya
A jelölteket a felvételi-, illetve képességvizsgákon elért eredmény szerint, illetve a középiskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolják. A rangsor az előírt szabályok alapján születik meg, a jelöltnek legfeljebb 100 pontja lehet.
A középiskolai tanulmányi eredményből a következőket veszik figyelembe: egy tárgyból a négy évben elért tanulmányi átlag számértéke kettővel szorozva. A jelölt így legalább 16 és legfeljebb 40 pontot érhet el. A művészeti képzések esetében a tanulmányi átlag nem szorzódik, így az így beszámítható pontok 8 és 20 pont közöttiek. Az átlagszámításnál az általános kerekítési szabályok érvényesek.
A felvételi- és képességvizsgán elért eredményeket 0 és 60 pont közötti pontszámmal értékelik. A művészeti képzések esetében ez legfeljebb 80 pont, az intézmény által meghatározott küszöbpontszámokat is figyelembe véve.
Rangsor, önköltséges és állami finanszírozású helyek rangsorai
A felsőoktatási intézmény egyetlen listát állít, amelyen minden jelölt pontszáma szerepel, a képzés finanszírozásától függetlenül. Ha a pályázatban szerepel a képességvizsga szükségessége, akkor a végső listán csak azok a jelöltek szerepelnek a pontszámaikkal, akik a képességvizsgát sikeresen letették. A jelentkező rangsorban elfoglalt helye határozza meg a beiratkozás lehetőségét.
A jelentkező akkor iratkozhat be állami finanszírozású helyre, ha a rangsor alapján belefér a pályázatban előírt állami finanszírozású helyek számába, és ha 50 ponttól többet ért el összesítve. A jelölt akkor iratkozhat be önköltséges helyre, ha a rangsorban a pályázatban előírt önköltséges helyek számával összhangban lévő helyen áll, és ha legalább 30 pontot elért.
Ha a jelentkező nem vitatja a rangsorban elfoglalt helyét, a dékánnál/intézményigazgatónál fellebbezhet a lista megjelenése utáni 24 órán belül. A fellebbezési bizottság döntése ellen a kari tanácsoknál nyújthat be panaszt, ugyancsak 24 órán belül. A fellebbezési időszak lejárta után az intézmény végleges rangsort ad ki, amely a beiratkozás alapját képezi.
A jelentkező elveszíti jogát a beiratkozásra, ha a pályázatban előírt időszakban elmulasztja a beiratkozást. A beiratkozásra ekkor joga van a következő jelentkezőnek a rangsorban.
Ha a jelentkező szerbiai állampolgár, de külföldi középiskolai bizonyítványa van, akkor a Szerbiában végzett középiskolai végzettségűekkel egyenrangúan pályázhat állami finanszírozású helyekre is. Ha a jelölt külföldön szerzett középiskolai bizonyítványát még nem honosította Szerbiában, akkor a felvételi bizottság engedélyt adhat arra, hogy a második felvételi körben pályázzon.
Az államilag finanszírozott helyek és az önköltséges helyek 2-2 százalékát fenn kell tartani a speciális csoportokba tartozó jelölteknek (roma kisebbség, fogyatékkal élő csoportok).
Külföldi állampolgárok jelentkezése
A nem szerb nemzetiségű külföldi állampolgárok a szerb állampolgárokkal azonos feltételek mellett pályázhatnak, de a felsőoktatási intézmény ekkor sem lépheti túl a működési engedélyben szereplő keretszámokat, és a felvételük kizárólag tandíjas képzésre lehetséges. Tandíjukat az intézmény saját hatáskörében határozza meg.
Jelentkezéskor a jelentkezőnek a honosított, négyéves középiskolai képzésről szóló bizonyítványát kell mutatnia. Beiratkozáskor a felvételt nyert jelentkezőnek igazolnia kell, hogy a képzés folyó tanévének idejére betegbiztosítással rendelkezik Szerbiában, és azt, hogy ismeri a választott képzés nyelvét (a felvételi bizottság határozza meg az igazolásról szóló feltételeket).
További felvételi feltételek
- A jelentkezők a jelentkezéskor a következőket nyújtják be (az eredetit bemutatják, a másolatot leadják):
- A négy tanévre szóló középiskolai bizonyítvány,
- az érettségi bizonyítvány,
- a felvételi- és képességvizsga költségeinek kifizetéséről szóló igazolás.
- A költségeket a jelentkező a pályázatban feltüntetett folyószámlára fizeti be
- A jelölt a felvételi- és képességvizsgára köteles magával hozni személyi igazolványát vagy útlevelét
- Aki beiratkozásra jogosult, az a beiratkozáskor a következőket adja le:
- a jelentkezéskor benyújtott dokumentumok eredetije,
- anyakönyvi kivonat,
- ŠV-20 űrlap kitöltve (a hallgató általános személyi adatait tartalmazza),
- új leckekönyv,
- két fénykép (4,5 x 3,5 cm) és egy 2,5 x 2 cm
- az önköltséges hallgatók a tandíj befizetéséről szóló igazolást is leadják
- A beiratkozásra nem jogosult hallgatók fénymásolt dokumentumait nem szolgáltatják vissza.
Hivatalos információ
A hivatalos tájékoztató szerb nyelven a http://prijemni.infostud.com/odredbe-konkursa-za-upis-studija.php honlapon található.
Magyar nyelvű információ
Magyar nyelvű részletes felvételi információk a szabadkai CMH Irodától, melynek elérhetőségei az alábbiak:
Szabadkai CMH Iroda – Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH)
Szerbia, 24000 Szabadka, Ptuji u. 1.
Tel.: +381 24 670 031; Fax: +381 24 4150 367;
E-mail: cmh.szabadka@gmail.com
A következő oldalakon a szerbiai magyar tannyelvű felsőoktatási képzésekről olvashat.
Szerbiai magyar tannyelvű felsőoktatási képzések
Újvidéki Egyetem
Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (Szabadka)
http://www.magister.uns.ac.rs/index.php/hu/
osztálytanító, óvópedagógus (alap- és mesterképzés)
Tervben: kommunikáció szakértő szak, szakkollégiumi munkaszervező/nevelő szak (alapképzés akkreditáció alatt).
Bölcsészettudományi Kar (Újvidék)
Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék
magyar nyelv és irodalom (alap-, mester- és doktori képzés)
Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
Honlap: http://www.vts.su.ac.rs/hu
gépészet modul: termékfejlesztés; gépészet modul: termo-technika; elektrotechnika modul: automatika; elektrotechnika modul: elektronika, mechatronika, informatika modul: műszaki informatika, internet és elektronikus ügyvitel és műszaki kommunikációs menedzsment.
Szerbiai részben magyar tannyelvű (két oktatási nyelvű) felsőoktatási képzések
(egyes tantárgyak magyarul is hallgathatóak órarend szerint vagy konzultációk formájában)
Újvidéki Egyetem
Honlap: http://www.uns.ac.rs/sr/
Közgazdasági Kar (Szabadka)
http://www.ef.uns.ac.rs/
agrárgazdaság és agrárium, európai és nemzetközi gazdaságtan és üzleti élet, pénzügy, bank és biztosítás, értékesítés vezetés, üzleti informatika, számvitel és könyvvizsgálat, kereskedelem.
Magyar nyelvű oktatás formája: órarend szerint magyar oktatási nyelvű kurzusok vagy magyar nyelvű konzultációk 7 tantárgyból.
Művészeti Akadémia (Újvidék)
Honlap: http://www.akademija.uns.ac.rs/
színművész (a szak minden második évben indul magyar és szerb kétnyelvű képzésben).
Magyar nyelvű oktatás formája: kétnyelvű képzés.
Építőmérnöki Kar (Szabadka)
szerkezetmérnöki szak, vízépítő-mérnöki szak, útépítő-mérnöki szak, építészmérnöki szak.
Magyar nyelvű oktatás formája: magyar nyelvű konzultációk.
Természettudományi-matematikai Kar (Újvidék)
geográfus, földrajz tanár, matematikus (3 év), matematika tanár (4 év), alkalmazott matematika.
Magyar nyelvű oktatás formája: magyar nyelvű konzultációk.
Jogtudományi Kar (Újvidék)
jogász.
Magyar nyelvű oktatás formája: magyar nyelvű konzultációk.
Figyelem! A Jogtudományi Kar nem biztosítja a magyar nyelven történő felvételi eljárás és vizsgák lehetőségét!
Orvosi Kar konzultációk
gyógyszerészeti integrált tanulmányok.
Magyar nyelvű oktatás formája: magyar nyelvű konzultációk.
Műszaki Tudományok Kara
energetika, elektronika és telekommunikáció; számítógép és automatika; alkalmazott szoftver engineering; mérés és szabályozás; szoftver engineering és információs technológia szak, számítás- és vezérléstechnika.
Magyar nyelvű oktatás formája: magyar nyelvű konzultációk.
Belgrádi Egyetem, Filológiai Kar
Honlap: http://www.bg.ac.rs/
Nyelv, irodalom, kultúra (alap és mesterképzés)
Óvó- és Edzőképző Szakfőiskola, Szabadka
Honlap: http://www.vsovsu.rs/
Óvópedagógus (részben magyarul).
A SZLOVÁKIAI (FELVIDÉKI) FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL
Általános tudnivalók
Minden jelentkező, valamint hallgató számára azonos feltételek biztosítottak a felvételi eljárásban illetve a felsőoktatási tanulmányok folyamán is, függetlenül az állampolgárságtól és az állandó lakhelytől; a magyarországi hallgatók is részesülhetnek motivációs és az egyetem saját forrásaiból származó ösztöndíjban, hasonlóképpen, mint a többi szlovákiai hallgató.
A felvételi eljárásról
A Szlovákiában érvényes jogszabályok értelmében mindenki – állampolgárságtól függetlenül – jogosult jelentkezni a felvételi eljárás során, és minden jelentkező számára azonos feltételek biztosítottak a felvételi eljárásban. Nincs központi felvételi rendszer, ponthatár és keretszám, minden felsőoktatási intézmény maga határozza meg a felvételi kritériumait, a felvenni kívántak számát és dönt a jelentkező felvételéről. Az alapképzésnél (BA képzés) a felvétel alapfeltétele a sikeres érettségi.
Mesterképzésnél (MA) a sikeresen teljesített alapképzés a felvétel alapfeltétele, az adott vagy rokon szakon. Doktori képzésre jelentkezőknél szintén a sikeresen teljesített mesterképzés az adott vagy rokon szakon a felvétel alapfeltétele. Külföldi érettségi, alap-, vagy mesterfokú egyetemi végzettség esetében azt hitelesíttetni (honosítani, nosztrifikálni) kell. Ezt a 2016-tól akadémiai évtől (továbbtanulási) célokra az egyetemek saját hatáskörben is jogosultak elbírálni a jelentkező kérvénye alapján.
A Selye János Egyetemen a felvételi eljárásról többet a http://felveteli.ujs.sk címen tudhat meg többet. A Selye János Egyetemen a honosításra vonatkozó információk elérhetőek a http://ujs.sk/hu/oktatas/honositas.html oldalon.
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának felvételi eljárásáról itt tudhat meg többet: http://www.felvi.fss.ukf.sk/.
Tandíjak
A nappali tagozatos képzés a törvényben meghatározott standard időtartam alatt mindenki számára teljesen tandíjmentes. A standard időtartam túllépése esetén, illetve ha nappali tagozaton a szlovák állam már finanszírozta a hallgató egy adott szintű képzését, valamint levelező tagozatos képzésben az érvényes jogszabályok szerint tandíjat kell fizetni. A tandíjat ezekben az esetekben az intézmény határozza meg, és teszik közzé legkésőbb két hónappal a jelentkezési határidő lejárta előtt.
A jelentkezés módja, eljárási díjak, illetékek
Központi, egységes felvételi eljárás nincs. Minden hallgató a konkrét karra adja be a jelentkezését. Annyi jelentkezési lapot ad be, ahány képzésre jelentkezik. Ezt megteheti papír alapon a hivatalos, forgalomban elérhető formanyomtatványon vagy elektronikusan. Természetesen az illetéket is annyiszor kell befizetnie, ahány jelentkezést beadott. A felvételi illetéket az egyes intézmények határozzák meg, mértéke az ingyenességtől a nagyjából 80 euróig terjed. Az elektronikus jelentkezés díja mindig kevesebb a papír alapúnál. Az elektronikus jelentkezés az egyetemek honlapjáról, az erre szolgáló portálokon keresztül valósítható meg. Elektronikus jelentkezés esetén a kitöltést követően a jelentkezési ívet ki kell nyomtatni, aláírni, majd a szükséges dokumentumokkal együtt az adott kar címére el kell postázni. A Selye János Egyetemen és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen magyar nyelven is kitölthető az elektronikus jelentkezési ív.
Rangsorolás, felvételi kritériumok, benyújtandó dokumentumok
A felvételi eljáráshoz az alapképzésnél érettségi bizonyítványra, mester és doktori szintnél pedig az előző bolognai szint szerinti diplomára van szükség. A megszerzett végzettségről szóló okirat hitelesített másolatát kell leadni, valamint az érvényes jogszabályok értelmében szükséges a végzettség akadémiai célokra való elismertetése (lásd korábban). Az alapképzésre minden kar saját maga határozza meg a felvételi kritériumokat, ezeket legkésőbb szeptember végéig közzéteszik. Ha van felvételi vizsga, azt szintén közzé kell tenni. A felvételi tartalma nem mutathat túl a középiskolai tananyagon.
Bizonyos szakoknál, programoknál további mellékleteket, szakorvosi igazolásokat is kérhet az intézmény, illetve alkalmassági vizsgákat is kell tenni a jelentkezőknek, ezek a felvételi tájékoztató anyagban kiírásra kerülnek. Azon egyetemek esetében, ahol nincs felvételi vizsga, a rangsorolás a középiskolai eredmények alapján történik. Az egyetemek karai minden tanulmányi program esetében meghatározzák a felvétel kritériumait, valamint a jelentkezők rangsorolásának szabályait is, amelyek karonként, de programonként is különbözőek lehetnek. A programok többségénél a középiskolai eredmények alapján állítják össze a sorrendet. Ha a jelentkező anyaga hiányosan érkezik be, általában lehetőség nyílik a hiányzó dokumentumok pótlására.
A felvételi és a vizsgák nyelve
A Selye János Egyetem az egyetlen szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, ahol minden vizsgát - nemcsak a felvételit - magyar nyelven lehet teljesíteni (kivételt ez alól az idegen nyelvi tantárgyak képeznek). A többi egyetem esetében ez intézményfüggő és szakfüggő.
Jelentkezési határidő
Ez is eltér intézményenként, de általánosságban elmondható, hogy az alapképzésekre tavasszal (általában március végéig) lehet jelentkezni, mester- és doktori képzésre a nyári időszakban (általában június végéig) lehet jelentkezni.
Finanszírozás
Mivel a nappali tagozatos képzés a hivatalos képzési idő alatt tandíjmentes, minden hallgató, aki ilyen képzésben vesz részt, államilag finanszírozottnak tekinthető. A nappali tagozatos doktoranduszok rendszeres havi doktoranduszi ösztöndíjban részesülnek/részesülhetnek, függetlenül attól, hogy milyen állampolgárságúak.
A képzési időt túllépő, vagy levelező tagozatos tandíjköteles hallgató kérheti tandíjának csökkentését, elengedését vagy részletfizetését is, amelyről dékáni javaslat alapján az egyetem rektora dönt.
Hivatalos információ
Az interneten elérhető a www.portalvs.sk központi információs felületen az összes, Szlovákiában létező felsőoktatási intézmény, de ez csak szlovák nyelvű tájékoztatást nyújt. Itt megtalálható minden állami és magán felsőoktatási intézmény hivatalos tájékoztatása a felvételi eljárásról, díjakról, elérhetőségekről. Ezen kívül az egyes intézmények honlapján kaphat tájékoztatást az érdeklődő.
Magyar nyelvű információ
Magyar nyelvű felvételi információk kérhetőek az alábbi elérhetőségeken:
Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara
945 01 Komárom (Komárno), Vár u. 21
Tel.: +421-35-32-60-631; E-mail: tanulmanyi.gtk@ujs.sk; gtk.ujs.sk/hu
Selye János Egyetem Tanárképző Kara
945 01 Komárom (Komárno), Pozsonyi út 3322
Tel.: +421-35-32-60-735; E-mail: tanulmanyi.tkk@ujs.sk; tkk.ujs.sk/hu
Selye János Egyetem Református Teológiai Kara
945 01 Komárom (Komárno), Tiszti Pavilon
Tel.: +421-35-32-60-633; E-mail: tanulmanyi.rtk@ujs.sk; rtk.ujs.sk/hu
Selye János Egyetem Karrier-tanácsadó Központja
945 01 Komárom (Komárno), Tiszti Pavilon
Tel.: +421-35-32-60-671; E-mail: kata@ujs.sk; http://ujs.sk/hu/felepites-selyejanosegyetem/kata.html
Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara
949 74 Nyitra (Nitra), Dražovská 4
Tel. +421-37-6408 860; E-mail: vsandorova@ukf.sk; www.fss.ukf.sk/hu
Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája
945 01 Révkomárom (Komárno), Kossuth tér 3. – Nám. Kossutha 3.
Tel.: +421-908-116-931; E-mail: komarom@szakc.sk; http://www.szakc.sk/
Diákhálózat
81103 Pozsony (Bratislava) Klariská 7. (Klarisszák u. 7.)
E-mail: oktatasugy@diakhalozat.sk; http://www.diakhalozat.sk
A következő oldalakon a szlovákiai magyar tannyelvű felsőoktatási alap-, osztatlan és mesterképzésekről olvashat.
Szlovákiai magyar tannyelvű felsőoktatási alap-, osztatlan és mesterképzések
Selye János Egyetem (Révkomárom)
Honlap: http://www.felveteli.ujs.sk
Tanárképző Kar
Alapképzések: tanárképzések szakpárosításban (nappali tagozat): biológia, kémia, informatika, matematika, hitoktatás, történelem, angol nyelv és irodalom, német nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom.
Önálló szakok /nappali tagozat/: óvodai és elemi pedagógia.
Önálló szak /levelező tagozat/: óvodai és elemi pedagógia.
Mesterképzések: tanárképzések szakpárosításban (nappali tagozat): biológia, kémia, informatika, matematika, hitoktatás, történelem, angol nyelv és irodalom, német nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom.
Önálló szak /nappali tagozat/: tanítóképzés. Önálló szak /levelező tagozat/: tanítóképzés.
Gazdaságtudományi Kar
Alapképzések:
Nappali tagozat: vállalati gazdaságtan és menedzsment, alkalmazott informatika.
Levelező tagozat: vállalati gazdaságtan és menedzsment.
Mesterképzések: közgazdaságtan és vállalati menedzsment (nappali és levelező tagozaton).
Református Teológiai Kar
Alapképzések:
Nappali tagozat: missziológia, diakónia és szociális gondoskodás.
Osztatlan, mesterfokozatot nyújtó képzés:
Nappali tagozat: református teológia.
Mesterképzések:
Nappali tagozat: missziológia, diakónia és szociális gondoskodás.
Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem (Nyitra)
Honlap: http://www.fss.ukf.sk/hu/
Közép-európai Tanulmányok Kara
Alapképzések: finnugor tanulmányok, fordító - és tolmácsképzés: magyar nyelv és kultúra, szakpárosításban (angol vagy német vagy szlovák nyelvvel és kultúrával párosítva), közép-európai areális tanulmányok, magyar – szlovák kétnyelvű ügyvitelszervezés, óvodapedagógia, regionális idegenforgalom, magyar nyelv és irodalom – szakpárosításban (tanári szak).
Mesterképzések: fordító - és tolmácsképzés, magyar nyelv a kétnyelvű hivatali kommunikációban, hungarológia, közép-európai areális tanulmányok, magyar nyelv és irodalom – szakpárosításban (tanári szak), tanító szak.
Comenius Egyetem (Pozsony)
Honlap: http://www.fphil.uniba.sk/index.php?id=1657
Bölcsészettudományi Kar
Alapképzések: magyar nyelv és kultúra (egyszakos képzés), fordító - és tolmácsképzés: magyar nyelv és kultúra, szakpárosításban, hungarológia.
Mesterképzések: magyar nyelv és irodalom tanár (szakpárosításban).
Eperjesi Egyetem
Honlap: http://www.unipo.sk/pracoviska/umjk
Bölcsészettudományi Kar - Magyar Nyelv és Kultúra Intézete
Alapképzések: magyar nyelv és irodalom tanár (szakpárosításban), fordító - és tolmácsképzés: magyar nyelv és kultúra, szakpárosításban.
A SZLOVÉNIAI FELSŐOKTATÁS FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL
A felvételi eljárásról minden év február első felében megjelennek a szlovén Oktatási és Sportminisztérium honlapján a legfontosabb információk:
http://www.mizs.gov.si/si/delovna_podrocja/direktorat_za_visoko_solstvo/sektor_za_visoko_solstvo/razpis_za_vpis/
A 2018/2019. tanévre iratkozásra vonatkozó információk 2018. február 1-jétől lesznek elérhetők az alábbi linken: portal.evs.gov.si
Ennek alapján az egyes felsőoktatási intézmények is közlik a beiratkozás aktuális feltételeit. A Maribori Egyetem esetében a következő linkek a mérvadóak:
https://www.um.si/vpis/Strani/default.aspx
https://www.um.si/vpis/tujci/Strani/default.aspx
FELVÉTELI VIZSGA
Szlovéniában nincs felvételi vizsga, a felsőoktatásban továbbtanulni szándékozóknak joguk van a beiratkozáshoz, ennek feltételeit az egyes intézmények határozzák meg: az egyes oktatási programok akkreditációs anyagában pontosan le vannak írva a beiratkozás feltételei. A beiratkozási folyamat lépéseit, a határidőket a szlovén Oktatási, Tudományos és Sportminisztérium (Ministrstvo za šolstvo, znanost in šport) központilag határozza meg.
JELENTKEZÉS
A szlovén felsőoktatásba szlovén állampolgárok, EU-állampolgárok, szlovén állampolgársággal nem rendelkező szlovének és külföldi hallgatók (nem EU-állampolgárok) jelentkezhetnek. Az EU-állampolgárok jelentkezését a szlovén állampolgárokkal azonos felvételi eljárás alapján bírálják el az egyes intézmények. A beiratkozás feltételei az egyetemek honlapján megtalálhatók, a nem szlovén állampolgároknak szóló információk, a beiratkozáshoz szükséges nyomtatványok szlovén és angol nyelven egyaránt elérhetők. A szlovéniai felsőoktatási rendszerben három ciklusra lehet jelentkezni (alapképzés BA, mesterképzés MA és doktori képzés PhD).
A beiratkozás forgatókönyvét a szlovén Oktatási, Tudományos és Sportminisztérium (Ministrstvo za šolstvo, znanost in šport), valamint a Maribori Egyetem határozza meg és teszi közzé honlapján.
A külföldi jelentkzőknek szóló határidők szlovén és angol nyelven:
http://www.mizs.gov.si/fileadmin/mizs.gov.si/pageuploads/podrocje/vs/vpis/18/Popravek_Rokovnik_2018_19.pdf
https://www.um.si/vpis/Strani/default.aspx
https://www.um.si/vpis/tujci/Strani/default.aspx
https://www.um.si/vpis/Dokumenti%20novic/Rokovnik_VSZ_info_razpis2018-19_f.pdf
Az idei választható szakok listája 2018. február 1-jén válik nyilvánossá. Február 9-én és 10-én nyílt napokon mutatkoznak be a felsőoktatási intézmények, ezt promóciós látogatások előzik meg mindig az egyes középiskolákban. A szlovén és az EU-állampolgárok, valamint a nem EU-állampolgárságú külföldiek és a szlovén állampolgárság nélküli szlovének két időszakban jelentkezhetnek a szlovén egyetemekre. A jelentkezés elektronikus úton történik a http://portal.evs.gov.si/prijava szlovén nyelvű, és a http://portal.evs.gov.si/prijava/?locale=en angol nyelvű eVŠ portálon.
A külföldi jelöltek beiratkozásáról szóló információk megtalálhatók az adott egyetem honlapján: https://www.um.si/vpis/Strani/default.aspx
A BEIRATKOZÁSHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK
- Közjegyző által hitelesített személyes dokumentum fénymásolata, amelyben látható az állampolgárság (születési anyakönyvi kivonat vagy állampolgárságról szóló igazolás vagy útlevél vagy személyi igazolvány).
- A fenti dokumentumok (1. pont) egyikének közjegyző által hitelesített szlovén vagy angol nyelvű fordítása. Kivételt képez az angol, horvát, bosnyák és szerb (amennyiben latin betűs) nyelvű eredeti dokumentum.
- Közjegyző által hitelesített érettségi bizonyítvány, valamint a középiskolában elvégzett utolsó két év eredményeiről szóló részletes bizonyítvány fénymásolata.
- A fenti dokumentumok (3. pont) közjegyző által hitelesített szlovén vagy angol nyelvű fordítása. Kivételt képez az angol, horvát, bosnyák és szerb (amennyiben latin betűs) nyelvű eredeti bizonyítvány.
- Szlovén nyelvvizsgáról szóló igazolás, amennyiben azt a Intézmény programjai megkövetelik.
- A külföldön végzett tanulmányokról (amely feljogosít a felsőfokú tanulmányok végzésére) szóló igazolás honosított változata.
SZLOVÉN NYELVVIZSGA
Azok a külföldi állampolgárok, akik a Maribori Egyetemre iratkoznak (azokba a programokba, amelyek megkövetelik a szlovén nyelv tudását az általuk meghatározott szinten), tehetnek szlovén nyelvvizsgát a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karán: ingyenes nyelvoktatásban részesülhetnek, és a kurzus elvégzése után nyelvvizsgát tehetnek.
FINANSZÍROZÁS
Az elsődiplomás képzés tandíját az egyes intézmények maguk határozzák meg. A tandíjat a beiratkozáskor kell fizetni. Ennek nagyságáról érdeklődhetnek az intézmények honlapján, a Maribori Egyetem esetében itt: www.um.si, részletesebben: https://www.um.si/studij/financiranje/Strani/default.aspx
EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS
A szükséges információk megtalálhatók a következő linken, a Zavarovanje tujih študentov/Health insurance címre kattintva.
A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI MAGYAR SZAKRA
A Maribori Egyetem magyar nyelv és irodalom alapszakos képzésére azok iratkozhatnak be, akik
- általános érettségi vizsgát tettek,
- szakmai (szakközépiskolai) érettségi vizsgát tettek egy középiskolai programban és még egy választott érettségi tantárgyból,
- 1995. 06. 01. előtt elvégzett bármilyen négyéves középiskolai programot.
Ha többen jelentkeznek a programba a kiírt létszámnál, akkor a kari Szenátus határoz a beiratkozás korlátozásáról (ennek tartalma pontosan le van írva az akkreditációban). Ilyenkor a magukkal hozott pontszámok alapján dönt a Kar a jelöltek felvételéről. Esetünkben pl. az a) és c) csoportba tartozó jelöltek felvételi pontszámának 60%-át az érettségi átlageredménye, 40%-át a 3. és 4. év végi bizonyítvány átlageredménye adja; a b) csoport esetében 40%-ban számít az érettségi átlaga, 40%-ban a 3. és 4. év végi átlageredmény, és 20%-ban a választott plusz érettségi tantárgyból szerzett eredmény.
A magyar szakra való jelentkezéshez nem kell szlovén nyelvvizsga.
Szlovéniai magyar tannyelvű felsőoktatási képzések
Maribori Egyetem
Honlapok: https://www.um.si/Strani/default.aspx; http://ff.um.si/; http://ff.um.si/oddelki/madzarski-jezik-in-knjizevnost/
Bölcsészettudományi Kar
Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék
Alapképzés: magyar nyelv és irodalom BA (csak szakpárosításban meghirdetett képzés – 90 kredit).
Mesterképzés: magyar nyelv és irodalom MA (csak szakpárosításban meghirdetett tanárképzés – 60 kredit).
AZ UKRAJNAI (KÁRPÁTALJAI) FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL
Ki jogosult jelentkezni a felvételi eljárás során?
Ukrajna felsőoktatási intézményeibe Ukrajna állampolgárai, valamint az országban tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek és hontalanok vehetők fel, akik megfelelő végzettséggel rendelkeznek és kinyilvánították ez irányú szándékukat. Az Ukrajna területén állandó jelleggel letelepedett külföldiek és hontalanok, illetve a menekült státussal rendelkezők az ukrán állampolgárokkal azonos feltételekkel vehetnek részt a felvételi eljárásban. Valamennyi szakra, szakirányra felvételi vizsga alapján nyerhetnek felvételt a jelentkezők, függetlenül a finanszírozás formájától. A jelentkező nappali és levelező tagozatra egyaránt jelentkezhet (amennyiben azt az adott felsőoktatási intézmény meghirdeti). Államilag támogatott képzésre azon jelentkezők nyerhetnek felvételt, akik pontszámaik alapján feltöltik a meghirdetett keretszámot. A felvételt nyert többi hallgató költségtérítéses formában kezdheti meg tanulmányait.
A képzések szintjére, a felvételizők végzettségére vonatkozó követelmények
Ifjú szakember (Molodsij specialiszt) képzési szintre (képzési idő 6 félév), nappali tagozatra, teljes középfokú végzettség egyidejű megszerzésére, általános iskolai végzettség birtokában jelentkezhetnek felvételi vizsgák teljesítésével. Ifjú szakember (Molodsij specialiszt) képzési szintre teljes középfokú végzettséggel rendelkező személyek is felvehetők. Az intézmény második évfolyamra (normatív képzési idővel a keretszám kitöltetlen helyeire) „ifjú szakember" (Molodsij Specialiszt) képzési szintre felvehet olyan személyeket, akik rendelkeznek teljes középfokú végzettséggel és független külső értékelésen szerzett megfelelő szertifikáttal.
Ugyancsak második évfolyamra (normatív képzési idővel a keretszám kitöltetlen helyeire) „ifjú szakember" (Molodsij Specialiszt) képzési szintre felvehető olyan személy, aki „kvalifikált szakmunkás" (kvalifikovanij robitnik) végzettséggel rendelkezik.
Alapképzésre (BA/BSc szint, képzési idő 8 félév) a teljes középfokú végzettséggel rendelkező jelentkezők felvétele a független külső értékelésen szerzett eredményeik, továbbá a középfokú végzettséget igazoló bizonyítvány eredményeinek átlaga alapján történik. Második évfolyamra (normatív képzési idővel a keretszám kitöltetlen helyeire) alapképzés (BA/BSc szint) megszerzése céljából felvehető olyan személy, akik „ifjú szakember" (molodsij specialiszt) végzettséggel, BA/BSc szintű, vagy „Specialist”, „Magiszteri” szintű végzettséggel rendelkezik. Felvehetők továbbá alapképzés második évfolyamára azok a jelentkezők, akik rendlkeznek alapképzésen hallgatói jogviszonnyal. A megnevezett kategóriákba tartozó személyek felvételi vizsga útján nyerhetnek felvételt. Nem akkreditált oktatási program szerint folytatott képzésre (képzési idő 6-7 félév) teljes középfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek, akik felvétele a teljes középfokú végzettséget igazoló bizonyítvány átlageredménye alapján történik.
A „Magiszteri" szintű képzésre (képzési idő 2-4 félév) alapképzésben (BA/ BSc) végzett személyek vehetők fel felvételi vizsgák alapján. „Magiszteri" szintű képzésre felvehetőek a „Magiszteri” és „Specialist" szintű oklevéllel rendelkező jelentkezők. A „ „Magiszteri" képzési szintre abban az esetben is felvételt nyerhet a jelentkező, ha az alapképzését más szakirányon szerezte. Ebben az esetben a jelentkező megfelelő felvételi vizsgák teljesítésével, illetve az alapképzést igazoló okmányban szereplő eredmények átlagának figyelembevételével vehető fel.
Milyen vizsgák, bizonyítványok, diplomák szükségesek a felvételhez?
Ukrajnában a felsőoktatásba való bekerülés feltétele az érettségi bizonyítvány megléte. Ezen kívül a jelentkezőnek az adott szakhoz előírt érvényes ukrajnai külső független teszteredménnyel/szertifikáttal kell rendelkeznie a megfelelő tantárgyakból. Ennek tárgyköréről, a megszerzés módjáról bővebb információ az intézmények honlapján található.
A független tesztelésre való jelentkezésről
Jelentkezni elektronikus úton lehet a tesztközpont, az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központ (Український центр оцінювання якості освіти) honlapján (testportal.gov.ua). Itt a teszteléssel kapcsolatban minden információ megtalálható. Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának weboldalán (www.mon.gov.ua), illetve az osvita.ua internetes felületen elérhető a 2017-es felvételi eljárással kapcsolatos minden tudnivaló, valamint a kiválasztott felsőoktatási intézmények honlapjai is tartalmaznak tájékoztatást az érdeklődők számára.
Minden olyan személy jelentkezhet a független érettségi tesztekre, aki rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal vagy egy középfokú oktatási intézmény (középiskola, gimnázium, líceum vagy szakközépiskola) végzős, kibocsátó osztályának bejegyzett diákja. Az ukrajnai külső független tesztelésre 2018. február 6-tól lehet regisztrálni az Ukrán Független Vizsgaközpontnál. A jelentkezés március 19-ig tart.
Felsőoktatási intézménybe 2016-ban és 2017-ben és 2018-ban szerzett szertifikáttal (tanúsítvánnyal) lehet jelentkezni. Kivételt képez ez alól az idegen nyelv, amely tantárgy esetén csak 2018-ban szerzett tanúsítvány fogadható el a jelentkezéskor. Egy résztvevő maximum 4 tantárgyból vizsgázhat. A vizsgák május 22-től június 13-ig zajlanak majd. 2018-ban minden végzős ukrán nyelv és irodalom, matematika vagy Ukrajna története, és egy harmadik szabadon választható tárgy tesztjének eredménye egyben a középiskolai érettségi jegye is lesz: a teszten elért eredmény alapján határozzák meg azt a jegyet, amely bekerül az érettségi bizonyítványba. Azok a tanulók, akik a tesztelés során 100-200 közötti pontszámot érnek el, jogosultak lesznek a felsőoktatási intézményekbe való bejutásra.
Milyen a felvételhez szükséges vizsgákat lehet magyar nyelven vagy magyar fordítással letenni?
Az ukrajnai külső független vizsgák során Ukrajna története, a matematika, a biológia, a földrajz, a fizika és a kémia teszteket a jelentkezők kérésére lefordítják magyar nyelvre is. Az ukrán nyelv és irodalom, az idegen nyelv (angol, német, francia, spanyol) vizsga feladataiból azonban nem készül fordítás. Azok a vizsgázók, akik nem ukrán nyelven szeretnék megírni a dolgozatokat, a teszteket anyanyelvükön kaphatják meg.
Mi alapján történik a felvételi eljárás rangsorolása?
Ukrajnai felsőoktatási intézményei – alapképzésre való jelentkezéskor – teljes középfokú végzettség megléte esetén engedélyezik a felvételizőknek a felvételi eljárásban való részvételt, külső független értékelésen szerzett három vizsgatárgy pontszáma alapján. Kötelező vizsgatárgy az ukrán nyelv és irodalom.
Az általános középfokú végzettség alapján alapképzésre (BA/BSc) jelentkezők felvételi eredményének kiszámítása során figyelembe veszik a teljes középfokú végzettséget igazoló okirat (érettségi bizonyítvány) tanulmányi eredményeinek egy tizedes jegyig kerekített átlagát (12 fokú skála alapján), amely megszorzásra kerül a 2018. évi Központi Felvételi Szabályzatban megállapított koefficienssel. Az eredmények rögzítésre kerülnek a központi számítógépes rendszerben.
Azon érettségi bizonyítványok eredményeit, melyekben 5 fokú skála alapján szerepelnek az osztályzatok, az alábbiak szerint számítják ki: a 3-as egyenlő 6, a 4-es egyenlő 9, az 5-ös egyenlő 12 ponttal. A központi számítógépes rendszerben a tizenkét pontos skálán meghatározott tanulmányi átlag automatikusan átszámításra kerül a 200 pontos skálának megfelelően.
Az „ifjú szakember" (molodsij specialiszt) képzésre jelentkezők felvételi eljárása során az általános iskolai végzettség alapján történő jelentkezés esetén a felvételi pontszám a két vizsgatárgyból szerzett eredmény és az általános iskolai végzettséget igazoló dokumentum átlageredményének összege.
A felvételi vizsgák lebonyolítására vizsgabizottságokat hoznak létre a 2018. évi Központi Felvételi Szabályzatnak megfelelően. A már megszerzett felsőfokú végzettség alapján felvételizők vizsgáinak lebonyolítására szakbizottságok jönnek létre. A felvételi bizottság döntése alapján az egyik szakra, szakirányra letett felvételi vizsga eredménye más szakokra, szakirányokra is beszámítható.
Az általános iskolai végzettséggel jelentkezőket a felvételi vizsgák során 12 pontos skálán értékelik. A teljes középfokú végzettség alapján jelentkezők felvételi vizsgáit 100-tól 200-ig terjedő skálán pontozzák. A különböző képzési szintekre történő felvételi vizsgák tematikáját a felsőoktatási intézmény dolgozza ki és hagyja jóvá, legkésőbb három hónappal a felvételi időszakot megelőzően.
Azon személyek, akik nyomós ok nélkül nem jelentek meg a felvételi vizsgákon a kijelölt időpontban, illetve akiknek a pontszáma nem éri el az adott intézmény által minimálisan előírt pontszámot, valamint akik a jelentkezési határidő lejárta után kivették dokumentumaikat, további vizsgát nem tehetnek, és nem vehetnek részt a felvételi eljárásban. A felvételi vizsgákon nincs pótvizsgázás.
Mikor, hol, milyen módon (elektronikusan, papíron) és milyen nyelven lehet/kell jelentkezni?
A jelentkezők alapképzés nappali és levelező tagozatára középfokú végzettség alapján kizárólag elektronikus úton jelentkezhetnek. Minden más kategóriába tartozó jelentkező papír alapon nyújthatja be a jelentkezését. A jelentkezés ideje 2018 júliusa, pontosabb információ a kiválasztott intézménynél érhető el.
A papír alapú (annak megjelölésével, hogy a kérelemhez mellékelt okmányok eredetiek vagy másolatok) jelentkezési kérelmeket azok benyújtásakor a Felvételi Bizottság erre felhatalmazott munkatársa beviszi a központi számítógépes adatbázisba. A kérelmet, amelyet a központi számítógépes rendszerben regisztráltak, hibás rögzítés esetén a felsőoktatási intézmény törölheti a Felvételi Bizottság döntése alapján, addig a pillanatig, amíg a jelentkező nem kerül fel a felvételre javasoltak listájába. A törlés a központi számítógépes adatbázisba való adatbevitel során fellépő technikai hiba esetén történhet meg, amelyről jegyzőkönyv készül. A központi számítógépes adatbázisban törölt jelentkezési kérelem nem minősül beadott kérelemnek. A Felvételi Bizottság értesíti a jelentkezőt a kérelem törléséről született döntésről, annak meghozatala napján. Ezt követően a jelentkező új kérelmet nyújthat be ugyanarra a szakra és intézménybe. A technikai hibák javítása a felvételre javasoltak listája közzétételéig történhet meg. A jelentkező kérelme alapján feltüntetésre kerül a szakirány, szak, szakosodás, illetve az oktatás formája és nyelve.
A kérelem benyújtása során a felvételizőnek jelentkezési sorrendet kell felállítania a kérelmei között, oly módon, hogy elsőbbségi sorrendet jelöl a kérelmeken, ahol az „1" a legmagasabb prioritás. A jelentkezési sorrendet a kérelem benyújtását követően nem lehet módosítani.
Személyes jelentkezés esetén a jelentkező bemutatja az alábbi okmányok eredetijét:
- a személyazonosságot igazoló okmányt (Ukrajna „Ukrán állampolgárságról" szóló törvénye 5. cikkelyének megfelelően), katonakönyvet vagy bejegyzési lapot a katonai parancsnokságról, születési anyakönyvi kivonatot (amennyiben a jelentkező a jelentkezéskor még nem töltötte be 14. életévét), vagy egyéb okiratot, amely személyazonosságát és állampolgárságát igazolja;
- a már megszerzett végzettséget igazoló okmányokat, melyek alapján a jelentkezés folyik, és azok mellékletét; a független tesztelésen megszerzett szertifikátokat (akik középiskolai végzettség alapján jelentkeznek); a jelentkező kérésére a Felvételi Bizottság hitelesíti a megszerzett végzettségről szóló okmány másolatát és annak mellékletét.
A személyesen benyújtott jelentkezéskor csatolni kell:
- a már megszerzett végzettséget igazoló okmányokat, melynek alapján a jelentkezés folyik és azok mellékletét, eredeti példányt vagy másolatot (egyéni választás szerint);
- a független tesztelésen megszerzett szertifikátokat (akik középiskolai végzettség alapján jelentkeznek), eredeti példányt vagy másolatot (egyéni választás szerint);
- a személyazonosságot és állampolgárságot igazoló okmány másolatát;
- hat db 3x4 cm-s színes fényképet.
A Felvételi Bizottság a felvételre javasoltak listájáról szóló döntés meghozatalához egyéb okiratokat vagy azok másolatait is bekérheti a jelentkezőtől, amennyiben ezt szükségessé teszik bizonyos képzések vagy szakok követelményei, a hatályos törvénykezésnek és a 2018. évi Központi Felvételi Szabályzatnak megfelelően.
A Felvételi Bizottság áttekinti a jelentkező által benyújtott okmányokat és határoz a jelentkező felvételi versenyben való részvételéről és a felvételre való javaslatáról az egységes adatbázisban való regisztrálást követő vagy a felvételi vizsgaeredményének megszületése utáni 3 munkanapon belül.. A Felvételi Bizottság határozatait a hivatalos hirdetőtáblákon vagy az intézmények honlapján teszik közzé.
Azoknak a személyeknek, akik külföldön megszerzett végzettséget igazoló okmánnyal jelentkeznek, kötelezően honosíttatniuk kell diplomájukat a képzés első éve során. A honosítási eljárást Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma végzi (a 2015. május 5-én kiadott 504. számú rendelet alapján, amelyet az Igazságügyi Minisztériumban 2015. május 27-én 614/27059. számmal regisztráltak).
Mennyibe kerül a felvételi jelentkezés?
A felsőoktatásba való jelentkezés díjtalan.
Hogyan vehetnek részt magyarországi magyar állampolgárok a felsőoktatási felvételi eljárásban, és milyen módon folytathatnak felsőoktatási tanulmányokat?
Az Ukrajnában állandó jelleggel élő külföldiek vagy hontalanok, akik megkapták a menekültjogi státuszt Ukrajnában, azon személyek, akik további vagy ideiglenes védelmet igényelnek, tovább azon személyek, akik külföldi ukrán státusszal rendelkeznek, és akik törvényesen tartózkodnak Ukrajnában, ugyanazokkal az oktatási jogokkal rendelkeznek, mint az ukrán állampolgárok. Az államilag finanszírozott helyeken történő tanulás jogát az Ukrán Miniszteri Kabinet által meghatározott kvóták szabályozzák.
A külföldieknek, akik valamely képzési szintre jelentkeznek, a választott intézmény által meghatározott határidőig kell beiratkozniuk a felvételről született határozat alapján, amelyet a központi számítógépes adatbázisban verifikálnak.
Azoknak a külföldi személyeknek és hontalanoknak, akik Ukrajnába érkeztek tanulás céljával, felvételiznek a felsőoktatási intézményekbe az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium kvótáinak megfelelően, illetve azon szerződések alapján, amelyeket a felsőoktatási intézmények természetes és jogi személyekkel kötnek meg.
A felvételi elbeszélgetések időpontját a Felvételi Bizottság határozza meg.
Hol kérhető, érhető el hivatalos felvételi tájékoztatás?
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának weboldalán (www.mon.gov.ua), illetve a osvita.ua internetes felületen elérhető a 2018-as felvételi eljárással kapcsolatos minden tudnivaló, valamint a kiválasztott felsőoktatási intézmények honlapjai is tartalmaznak tájékoztatást az érdeklődők számára.
Magyar nyelvű információ
Magyar nyelvű felvételi információk kérhetőek az alábbi elérhetőségeken:
"GENIUS" Jótékonysági Alapítvány, Agora Információs Központ
Cím: Beregszász, Kossuth tér 6.
Tel.: 00 380-31-41-243-43/ 153 mellék
Fax: 00 380-31-41-234-62
E-mail: agora@kmf.uz.ua
A következő oldalakon az ukrajnai magyar tannyelvű felsőoktatási alap- és mesterképzésekről olvashat.
Ukrajnai magyar tannyelvű felsőoktatási képzések
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász)
Honlap: http://www.kmf.uz.ua/
Felsőfokú szakképzés: alkalmazott matematika, óvodapedagógia, számvitel és adóügy, szociális munka, turizmus.
Alap- és magiszteri képzések: angol nyelv és irodalom tanár, biológia tanár, földrajz tanár, kémia tanár, magyar nyelv irodalom tanár, matematika tanár, óvodapedagógus, tanító, történelem tanár, ukrán nyelv és irodalom tanár, számvitel és adóügy, turizmus.
Ungvári Nemzeti Egyetem
Honlap: https://www.uzhnu.edu.ua/
Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet
Alap- és magiszteri képzések: magyar nyelv és irodalom tanár, történelem tanár, fizika tanár, matematika és informatika tanár, nemzetközi kapcsolatok.