2024. szeptemberben induló képzések
Felsőoktatási felvételi tájékoztató
2 / 3 oldal
Középiskolai eredmények

Tanulmányi pontok

Középiskolai eredmények

A középiskolai tanulmányok során – a 9–12. évfolyamon, illetve nyelvi előkészítő év esetén 9–13. évfolyamon – megszerzett eredményekből (osztályzatokból) számítják, maximum 100 pont lehet.

Nem számíthatók be
  • a 6 vagy 8 osztályos középiskolában, de még az alapfokú oktatás-nevelés szakaszában (azaz 5-8. évfolyamon) megszerzett eredmények,
  • a szakmunkásképzésben megszerzett bizonyítványokban található osztályzatok, valamint
  • középfokú szakképzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezők esetében a közismereti tárgyakból letett érettségit követő 13-14. évfolyamon megszerzett eredmények.

Történelem tantárgyként az alábbi magyarországi középiskolai bizonyítványban szereplő tárgyak is figyelembe vehetők:

  • történelem és állampolgári ismeret,
  • történelem és társadalomismeret,
  • történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek.

A rövidített tantervű (pl. esti, levelező) magyar középiskolai képzésben részt vevők a középfokú tanulmányaik során megszerzett bizonyítványokból is kérhetik a tantárgyak tanulmányi pontokba való beszámítását.

Osztályozó vizsga eredménye csak abban az esetben fogadható el, ha benyújtja a középiskolai bizonyítványa azon oldalát is, amelyen megjegyzésként az osztályozó vizsga ténye és adott évfolyamra vagy évfolyamokra vonatkozó osztályzat is szerepel!

Ha bármelyik évfolyamot eredménytelenül zárta, a bizonyítvány csak akkor fogadható el, ha abban a javítóvizsga tényét és eredményét az iskola feltüntette.

Fakultáció keretében is tanultam...

Ha a tanulmányi pontokban kötelezően beszámítandó tárgyat fakultáció keretében is tanulta, akkor utolsó két (tanult) év végi osztályzatnak az alábbiak alapján veszik figyelembe:

  • ha a normál tantárgyat és fakultációt azonos évben tanulja, akkor a kedvezőbb eredményt;
  • ha a normál tantárgyat és fakultációt egymástól eltérő években tanulta, akkor a tantárgy utolsó két tanult év év végi eredményei, függetlenül attól, hogy azt fakultációs vagy normál tantárgyként tanulta;
  • ha az utolsó két tanult évében csak fakultáció keretében tanult egy kötelező tárgyat, akkor azt kell figyelembe venni abban az esetben is, ha a korábbi években szerzett nem fakultációs eredményei jobb eredményt adnak.
Felmentést kaptam…

Ha a tanulmányi pontokba kötelezően beszámítandó valamely tantárgyból felmentést kapott az értékelés alól, be kell nyújtania az összes évfolyam év végi eredményeit igazoló bizonyítványoldalt. Ennek alapján, ha

  • legalább két évig tanulta azt a tantárgyat, amiből később felmentést kapott, és abból év végi osztályzattal rendelkezik, akkor ezeket az eredményeket számítják be a tanulmányi pontokba, függetlenül a későbbi felmentés tényétől.
  • nem tanulta legalább két évig azt a tantárgyat, amiből felmentést kapott, akkor az érettségi bizonyítványban található "helyettesítő tárgy" utolsó két tanult év végi eredményét számítják be a tanulmányi pontokba.


(Frissítve: 2024.01.31.)