2024. szeptemberben induló képzések
Felsőoktatási felvételi tájékoztató
10 / 10 oldal
Összevont kérelmezési eljárás

Magyarországi tartózkodás jogcímének igazolása

Összevont kérelmezési eljárás

Az összevont kérelmezési eljárás azon eljárás, amely a harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén való, kilencven napot meghaladó tartózkodásának és meghatározott foglalkoztatóval foglalkoztatási jogviszony létesítésének engedélyezésére irányul. Ugyanakkor kiemelni kívánjuk, hogy ezen ügytípus esetén kizárólag az eljárási jogszabályok módosulnak, a kiadható okmány köre – tartózkodási engedély –, illetve a feltüntetésre kerülő beutazási és tartózkodási célok tekintetében nincs változás. (A Főigazgatóság összevont kérelmezési eljárás keretében munkavállalás céljából biometrikus adatokat is tartalmazó tartózkodási engedély okmányt állít ki, mely tartalmazza a foglalkoztató megnevezését is.)

Nem alkalmazható az összevont kérelmezési eljárás arra a harmadik országbeli állampolgárra, akinek tartózkodási célja tanulmányok folytatása. A tanulmányi célú vagy egyéb jogcímet tartalmazó tartózkodási engedéllyel rendelkező jelentkezők – a hatályos jogszabályok alapján – csak önköltséges képzésre adhatják be jelentkezésüket.