1.7.4. A ponthatár-megállapítás, a besorolási és a felvételi döntés
2022.10.15
Az, hogy a jelentkezőt felveszik-e az általa megjelölt jelentkezési helyre, a szakra meghatározott ponthatártól, illetve az általa elért felvételi összpontszámtól függ.
A felvételi eljárás során ott alakulhat ki magasabb ponthatár, ahol az adott szakra a felsőoktatási intézmény által a képzésre megállapított felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek, így a jelentkezők között rangsorolni kell. Ahol a jelentkezők száma az intézmény által megadott szakos maximális kapacitásszámot nem éri el, ott az utolsó felvett jelentkező pontszáma lesz a ponthatár, és minden érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkező felvehető. |
A felvételi eljárás során az egyes jelentkezési helyeken – a jelentkezők által elért felvételi összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével – várhatóan 2023. január 24-én határozzák meg a felvételi ponthatárokat. Ennek során minden jelentkező esetében megállapítják, hogy melyik jelentkezési helyre nyert, illetve nem nyert besorolást.
A kizárólag művészeti képzést folytató felsőoktatási intézmények felvehető összlétszámát általában összevontan közöljük az intézményi meghirdetéseknél. Az egyes szakokra, szakirányokra jelentkezők gyakorlati vizsgán nyújtott felvételi teljesítménye és felkészültsége, tehetsége határozza meg azt, hogy végül melyik szak, szakirány hány fővel indul el. Az egyes szakok, szakirányok indításáról, az oda felvett hallgatók számának meghatározásáról minden esetben az adott felsőoktatási intézmény dönt.
Besorolási döntés
Az Oktatási Hivatal minden jelentkező esetében ún. besorolási döntést hoz. A besorolási döntés hivatalos tájékoztatás a felvételi eljárásban elért eredményről, amelyről határozat készül. A határozat E-felvételiben való elérhetőségéről elektronikus levélben (e-mail) értesíti a jelentkezőket legkésőbb 2023. január 25-ig. A besorolási döntésben a Hivatal megállapítja, hogy – a jelentkezési kérelmében megjelölt és rangsoroltak közül – mely szakon, finanszírozási formán érte el a felvételhez szükséges ponthatárt.
Ponthatár alatti felvételi összpontszámmal senki nem vehető fel. A ponthatárt elért jelentkezőt fel kell venni, kivéve, ha a jelentkezési sorrendjében előrébb megjelölt helyre már felvételt nyert. (Ebben az esetben őt már nem is veszik figyelembe a rangsor kialakításánál.) Előfordulhat olyan eset is, hogy a felsőoktatási intézmény a meghirdetett szakot nem indítja el. Ez utóbbira akkor kerülhet sor, ha az adott képzésen a felvétel alapvető feltételeit teljesítő, azaz érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkezők száma nem éri el a Tájékoztatóban megadott minimális szakos kapacitást. Érdemes tehát több jelentkezési helyet is megjelölni a jelentkezési kérelemben.
A besorolási határozatban a jelentkező láthatja az eljárásban elért pontszámait és a pontszámítás alapját képező jogszabályhelyek felsorolását, valamint tájékoztatást kap a jogorvoslat lehetőségéről is. Az E-felvételi felületén az egyes dokumentumoknál az elutasítás részletes indoklása is megtalálható.
Előfordulhat, hogy egyes jelentkezési helyeken a meghirdetés ellenére sem indul el a képzés. Ennek oka lehet a felvétel alapvető feltételeit teljesítő minimális létszámnál kevesebb jelentkező. A döntést erről a felsőoktatási intézmény hozza meg, nem az Oktatási Hivatal hatásköre. |
Felvételi döntés
A besorolást nyert jelentkezőnek az érintett felsőoktatási intézmény ún. felvételi határozatot küld (a besorolási döntés időpontját követő nyolc napon belül), és tájékoztatja a felvett jelentkezőt a hallgatói jogviszony létesítésének feltételeként meghatározott beiratkozás helyéről, idejéről és az ezzel összefüggő teendőkről is.