3.3.7. Fogyatékosság igazolása
2021.12.23
A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye kizárólag részletes szakértői véleménnyel igazolható.
A szakértői véleménynek minden esetben tartalmaznia kell a fogyatékosság megnevezését és/vagy a BNO-kódját. Ennek hiányában a dokumentum nem fogadható el. Ha a szakvélemény felülvizsgálatra vonatkozó utalást tartalmaz, a felülvizsgálaton készült szakértői véleményt (kiegészítést, módosítást) is be kell nyújtani. Ugyanakkor a kiegészítés, módosítás kizárólag a részletes szakértői véleménnyel együtt fogadható el.
Az igazolási jogcímnek a Tájékoztató megjelenése és 2022. július 7. közötti valamely időtartamban fenn kell állnia. (Ez a dátum nem azonos a dokumentum kiállítási dátumával.)
Figyelem! A fogyatékosság igazolására nem fogadható el önmagában a szakvélemény-kivonat, az összefoglaló szakvélemény, a szakvélemény-kiegészítés és a kiállító szerv igazolása még akkor sem, ha egyébként (formailag) megfelelő lenne.
Szintén nem fogadható el az előzetes szakértői vélemény sem, mert az csak tájékoztatást nyújt a végleges szakértői vélemény várható tartalmáról, és amelyet a szülő vagy a nagykorú tanuló még megfellebbezhet.
- Amennyiben a jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye már a középfokú tanulmányok ideje alatt is fennáll(t), a fogyatékosság, sajátos nevelési igény részletes szakértői véleménnyel igazolható. A szakértői véleményt a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet értelmében – szakértői bizottsági tevékenység keretében – a megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága (illetve azok megyei vagy országos szakértői bizottságként eljáró tagintézményei) készíti el a tanuló komplex vizsgálata alapján. (A pedagógiai szakszolgálatok jogelődjei közül a tanulási képességvizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok és az országos szakértői és rehabilitációs bizottságok állíthattak ki szakértői véleményt.)
- Az a hallgató (jelentkező), akinek fogyatékossága, sajátos nevelési igénye a középfokú tanulmányai ideje alatt nem állt fenn, a fogyatékosság megállapítását 2020. szeptember 1-jét követően az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálattól kérheti.
A rehabilitációs szakigazgatási szervek jogelődjei (pl. fővárosi és megyei kormányhivatalok, NRSZH, OOSZI stb.) által kiállított és végleges (azaz felülvizsgálati időt nem tartalmazó) szakértői vélemények természetesen továbbra is elfogadhatók.
Nem fogadhatók el továbbá az alábbi szervezetek által kiállított igazolások, határozatok, egyéb dokumentumok:
- Szakhatósági állásfoglalások, hatósági bizonyítványok, mert csak az egészségkárosodás mértékét tartalmazzák, a fogyatékosság megnevezését nem.
- A nevelési tanácsadók által kiállított szakvélemények.
- Igazságügyi szakértő által kiállított szakvélemények, szakvélemény-kivonatok, igazolások.
- Szakfőorvosi vélemény.
- Ambuláns lap, kórházi zárójelentés, szakorvosi igazolás, lelet, beutaló.
- Egyéb, orvosi aláírással és pecséttel is ellátott igazolások (pl. Magyar Államkincstár, Területi Államháztartási Hivatal, Országos Egészségbiztosítási Pénztár stb.).
- Középiskolai határozatok valamely tantárgyi felmentésről.
- Felsőoktatási intézmény által kiállított határozat, amely fogyatékosság miatt az államilag elismert nyelvvizsga-kötelezettség alóli felmentésről szól.
- Pszichiátriák, Autizmus Alapítvány (és Kutatócsoport), Vadaskert Kórház és a Budapesti Korai Fejlesztő Központ által kiállított leletek, kezelőlapok, egyéb igazolások.
- Határozat rokkantsági járadékról, mert nem tartalmazza a fogyatékosság megnevezését, csak utalást a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, illetve jogelődjei határozatára.
- Vakok járadékáról szóló határozatok, mert nem tartalmazzák a fogyatékosság megnevezését, csak utalást a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, illetve jogelődjei határozatára.
- Igazolványok (vak, mozgássérült, siket vagy rokkantkártya).
- A logopédiai intézetek által kiállított dokumentumok.
- A Démosztenész Alapítvány által kiállított igazolások.
- A Meixner Alapítvány igazolása.
- Rokkantsági járadékról, vakok járadékáról szóló bankszámlakivonat, ún. "rózsaszín csekk".
- Kifizetési igazolások, adópapírok, igazolás adókedvezmény igénybevételéhez.
- Közgyógyellátási igazolvány.
- A beszédjavító intézetek szakvéleménye.
- MÁK/OEP által kiállított emelt összegű családi pótlékról szóló Hatósági Bizonyítvány.
- Háziorvosi igazolás.
- Az audiogram és a hallókészülék viselésére vonatkozó javaslat.
Külföldön élő/tartózkodó jelentkező esetében, vagy ha a jelentkező nem rendelkezik Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat által kiállított szakvélemény fogadható el.
Figyelem! A sajátos nevelési igényt, illetve a fogyatékosságot igazoló szakértői vélemény benyújtására 2022. július 7-ig van lehetőség! Kérjük, ügyeljen arra is, hogy a szakértői vélemény valamennyi oldalát jól olvasható minőségben és oldalszám szerint megfelelő sorrendben töltse fel a kérelméhez.
Az egyes többletpontokra vonatkozó pontszámítási szabályok a Többletpontok c. fejezetben olvashatók részletesen. Fontos tudni azonban, hogy egy formailag megfelelő dokumentum benyújtása nem eredményez automatikusan többletpontot, hiszen ezt a pontszámítási szabályok is befolyásolják.
Figyelem! A jelentkezés időszakában már meglévő dokumentumokat fel kell tölteni az E-felvételi felületére, legkésőbb 2022. február 15-ig! Azokat, amelyeket ezt követően kap kézhez, legkésőbb 2022. július 7-ig pótolhatja. |