2.4. Többletpontok
2020.10.15
A többletpontok összege legfeljebb 100 pont lehet abban az esetben is, ha a jelentkező különböző jogcímek alapján elért többletpontjainak az összege ezt meghaladná. A többletpontokat két csoportra lehet osztani:
- jogszabály alapján – az előírt feltételek teljesítése esetén – kötelezően adandó többletpontok (emelt szintű érettségi vizsgaeredményért [amennyiben abból történik az érettségi pont számítása], nyelvtudásért, esélyegyenlőségért),
- képzési területenként adható többletpontok (tanulmányi és művészeti versenyeredmények alapján, szakképesítés vagy sporteredmény alapján).
Nem adható többletpont a sporttudomány képzési terület edző alapképzési szakján, valamint a művészeti és művészetközvetítés képzési területhez tartozó alapképzési szakok esetében. Ez a szabály érvényes az osztatlan egyszakos és kétszakos – a fenti alapképzéseken alapuló – osztatlan tanárképzések esetében is (pl. osztatlan tanári [10 félév [zenetanár [gitártanár]]] vagy osztatlan tanári [10 félév [ének-zene tanár; rajz- és vizuáliskultúra-tanár]]). Ez alól kivételt jelent, ha a kétszakos osztatlan tanárképzés egyik szakján jelentkezési feltétel az emelt szintű érettségi, mert ebben az esetben az azért járó 50 többletpontot megkapja a jelentkező (pl. osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; ének-zene tanár]] vagy osztatlan tanári [10 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; média-, mozgókép- és kommunikációtanár]]).
Figyelem! Többletpontot kizárólag az kaphat, aki az erre vonatkozó jogosultságát A benyújtandó dokumentumokról c. fejezetben foglaltaknak megfelelően, külön felszólítás nélkül a jelentkezés benyújtásával egyidejűleg – vagy amennyiben az igazoló dokumentum azt követően áll rendelkezésére, legkésőbb 2021. január 11-ig igazolja az alábbi kivételével:
- a 2003. január 1. után megszerzett államilag elismert nyelvvizsgák esetében az elektronikus jelentkezés során kötelező megadni a bizonyítvány adatait (nyelvvizsga nyelve, foka, típusa, bizonyítvány száma, anyakönyvi száma, kiállítás dátuma). Az államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány hitelességének ellenőrzése a nyelvvizsgák nyelvvizsga-anyakönyveinek nyilvántartásából történik.
Figyelem! Minden nyelvvizsga-bizonyítvány adatait külön kell feltüntetni, tehát ha a jelentkező az adott nyelvből szóbeli és írásbeli nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkezik, akkor azt két külön sorban kell rögzíteni.
A felsőoktatási felvételi eljárásban nem lehet ugyanazt az eredményt többször értékelni: például ha a jelentkező ugyanazon jogcímen, de több eredmény alapján (pl. nyelvtudás: ugyanazon nyelvből közép- és felsőfokú nyelvvizsga) is jogosult lenne többletpontra, a számára legkedvezőbbet veszik figyelembe.
A többletpontokat áttekintő táblázat A többletpontok rendszere címmel érhető el a Táblázatok c. fejezetben.