1.7.5. Jogorvoslat
2019.12.19
A jelentkezőkre vonatkozó jogorvoslati szabályok
Fontos, hogy a jelentkező rendszeresen ellenőrizze a jelentkezéskor, vagy az eljárás során megadott e-mail fiókját, mivel ide érkeznek az Oktatási Hivatal értesítései az esetleges hiánypótlási felhívás E-felvételiben történő megjelenéséről, az eljárás egyes szakaszainak elindulásáról, valamint a besorolási döntés megtekinthetőségéről. Amennyiben az eljárás alatt megváltozik az e-mail címe, akkor mindenképpen módosítsa azt az E-felvételiben az ügyintézési időszakban.
A hivatalos iratok (pl. besorolási döntés) az elektronikus rendszer szerint igazolt átvétel napján számítanak kézbesítettnek (azaz amikor megnyitja/letölti a jelentkező). Ha ez nem történik meg, az iratokat a megküldést követő ötödik napon átvettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem).
A kézbesítési vélelmet kifogás előterjesztésével lehet megdönteni az irat kézbesítéséről való tudomásszerzéstől számított öt napon, de legkésőbb a kiküldést követő harminc napon belül. A kifogást az Oktatási Hivatalnál kell benyújtani: az Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy a 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímre küldött levélben. A kifogásban elő kell adni azokat a tényeket és körülményeket, amelyek a kézbesítés szabálytalanságát vagy a jelentkező önhibájának hiányát bizonyítják (pl. kórházi ellátás miatt igazoltan akadályoztatva volt stb.). A kifogáshoz mellékelni kell az ezt alátámasztó igazolásokat, dokumentumokat (elektronikus formában – beszkennelve –, vagy papír alapú kérelem esetén fénymásolva).
Igazolási kérelem a felvételi eljárás során (pl. a jelentkező lekéste a jelentkezési határidőt, a hiánypótlási felszólításnak nem tett eleget) nem terjeszthető elő.
A kérelmet visszautasító és az eljárást megszüntető végzések esetében a jelentkező a döntésben kap tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségekről. A hiánypótlási felhívás ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye.
A jelentkező a besorolási döntésről szóló határozattal szemben, annak közlésétől számított 15 napon belül jogszabálysértésre hivatkozva közigazgatási pert indíthat az Oktatási Hivatal, mint alperes ellen. A keresetlevelet a jogvita eldöntésére illetékes Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak címezve, de az Oktatási Hivatalhoz elküldve kell benyújtani – az Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy postai úton (3 példányban) a 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímre.
A bíróság a keresetlevelet, a keresetlevél bírósághoz történő érkezésétől számított 45 napon belül bírálja el, a határozatát ugyanezen határidőn belül írásba foglalja és a felek részére kézbesíti.
Fontos, hogy keresetlevelet a Hivatal által elkövetett jogszabálysértés esetén lehet benyújtani, annak pontos megjelölése mellett!
A keresetlevelet kizárólag a besorolási határozat közlését – E-felvételiben történő megjelenését – követően lehet benyújtani!
Figyelem! A besorolási döntés ellen kizárólag közigazgatási per indítható!
A jelentkező a besorolási döntés elleni keresetlevelet az alábbi módok valamelyikén tudja benyújtani:
- Ügyfélkapuval rendelkező jelentkezők az Oktatási Hivatal honlapjáról, a https://www.oktatas.hu/perkepviseleti_tarhely oldalon keresztül, az ott megadott űrlap segítségével is élhetnek a jogorvoslat lehetőségével. A keresetlevél elkészítéséhez az Országos Bírósági Hivatal által a www.birosag.hu honlapon közzétett keresetlevél-minta használható. (A linkekre kattintva kilép a hivatalos Tájékoztatóból.)
- Ügyfélkapuval nem rendelkező jelentkezők a perképviseleti tárhely mellett a Felvi.hu honlap Kérvénytárából letölthető „Közigazgatási per megindítása iránti keresetlevél – jogi képviselő nélkül eljáró felperes részére” c. formanyomtatvány segítségével készíthetik el keresetlevelüket, amelyet postai úton tudnak benyújtani.
A felsőoktatási felvételi eljárásban méltányosság gyakorlásának helye nincs, a keresetlevélben foglaltak alátámasztására utólagosan benyújtott, végzettséget, eredményt vagy többletpontjogcímet igazoló dokumentum főszabályként nem fogadható el. A besoroláshoz szükséges, méltányosságból kért pont megadása szintén nem lehetséges.
A keresetlevélben foglaltakat a besorolási döntést meghozó Oktatási Hivatal megvizsgálja, és ha megállapítja, hogy döntése jogszabályt sértett, azt – egy alkalommal – módosíthatja, vagy visszavonhatja. A keresetlevelet a benyújtásától számított 15 napon belül az ügy irataival együtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz továbbítja.
Figyelem! A felsőoktatási felvételi eljárás során az alkalmassági vizsga, a felsőoktatási felvételi szakmai vizsga, a gyakorlati vizsga eredményével vagy a felsőoktatási intézmény felvételi döntésével, kapcsolatos jogorvoslattal nem az Oktatási Hivatalhoz, hanem az adott felsőoktatási intézmény vezetőjéhez lehet fordulni írásban benyújtott jogorvoslati kérelemmel, a felsőoktatási intézmény által meghatározott módon. Ennek részleteit a felsőoktatási intézmények szabályzatai tartalmazzák, amelyeket az intézményi honlapokon, illetve a vizsgák helyszínén a jelenlévő intézményi alkalmazottaktól lehet megismerni. A külföldön szerzett oklevelek és bizonyítványok továbbtanulási célú elismerése ügyében a felsőoktatási intézmény által hozott határozatok ellen önálló jogorvoslatnak van helye, a határozatban megjelölt módon. A besorolási döntés ellen benyújtott keresetlevélben a felsőoktatási intézmény döntése nem támadható meg.
[Frissítve: 2020.02.12.]