10. Fogalomtár
« vissza | 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 |
előre »
|
Jelentkezési sorrend: a jelentkező által a felsőoktatási felvételi jelentkezés során meghatározott sorrend, mely az általa kiválasztott intézmények, képzések rangsora. Módosítására a felsőoktatási felvételi eljárás során egy alkalommal, a besorolási döntés időpontját megelőző 14. napig terjedő határidőn belül – írásban vagy elektronikus úton – van lehetőség. A felsőoktatási intézménynek a felvételről szóló döntése során kötelezően figyelembe kell venni ezt a sorrendet, ugyanis nem vehető fel az adott intézménybe az a jelentkező, akit a sorrendben előrébb álló felsőoktatási intézmény már felvett.
Jogszabályi minimumpont: Alapképzésre, osztatlan mesterképzésre, felsőoktatási szakképzésre, valamint mesterképzésre való jelentkezés esetén a jelentkező felvételi összpontszámának el kell érnie a jogszabályban meghatározott minimumpontszámot (ún. „jogszabályi minimumpontszám"): alapképzés, valamint osztatlan mesterképzés esetén 280 pontot, azzal a kitétellel, hogy az emelt szintű érettségi-, a nyelvvizsga-, illetve az OKJ-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül számított pontszámot kell alapul venni; felsőoktatási szakképzés esetén 240 pontot, azzal a kitétellel, hogy az emelt szintű érettségi-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül számított pontszámot kell alapul venni; mesterképzés esetén – 100 pontos rendszerben – 50 pontot.
Jogszabályi pontszám: a besorolási és a felvételi határozatban a „jogszabályi pontszám" a jogszabályi minimumpontszám szabályai szerint számított pontszámot jelenti.
Jogorvoslati kérelem: a felsőoktatási felvételi eljárásban az Oktatási Hivatal által hozott besorolási döntés, illetve a felsőoktatási intézmény által hozott felvételi döntés ellen – annak közlésétől vagy annak hiányában a tudomásra jutástól számított 15 napon belül – benyújtható kérelem. A hallgatói jogviszony fennállása alatt a felsőoktatási intézmény döntése, intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása – kivéve a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntést – esetén igénybe vehető jogorvoslat elnevezése. Felsőoktatási intézménybe való benyújtására a közléstől, illetve a tudomásszerzéstől számított 15 nap áll a hallgató rendelkezésére. A kérelmet a felsőoktatási intézmény vezetője vagy az általa létrehozott bizottság bírálja el, melynek döntése ellen a hallgató a közléstől számított 30 napon belül – jogszabálysértésre vagy a hallgatói jogviszony megsértésére való hivatkozással – az illetékes megyei bírósághoz fordulhat.