felvi.hu


2.3. Többletpontok

2017.12.22

A többletpontok összege legfeljebb 100 pont lehet abban az esetben is, ha a jelentkező különböző jogcímek alapján elért többletpontjainak az összege ezt meghaladná. A többletpontokat két csoportra lehet osztani:


A sporttudomány képzési terület edző alapképzési szakján, valamint a művészeti és művészetközvetítés képzési területhez tartozó alapképzési szakok esetében többletpont nem adható. Ez a szabály érvényes az osztatlan egyszakos és két szakos – a fenti alapképzéseken alapuló – osztatlan tanárképzések esetében is. Ez alól kivételt jelent, ha a két szakos osztatlan tanárképzés egyik szakján jelentkezési feltétel az emelt szintű érettségi, mert ebben az esetben az azért járó 50 többletpontot megkapja a jelentkező.

Figyelem! Többletpontot kizárólag az kaphat, aki az erre vonatkozó jogosultságát A benyújtandó dokumentumokról c. fejezetben foglaltaknak megfelelően, külön felszólítás nélkül a jelentkezés benyújtásával egyidejűleg – vagy amennyiben az igazoló dokumentum azt követően áll rendelkezésére, legkésőbb 2018. július 11-ig – igazolja az alábbi kivételével:


A felsőoktatási felvételi eljárásban nem lehet ugyanazt az eredményt többször értékelni: amennyiben a jelentkező ugyanazon eredmény alapján több jogcímen (pl. nyelvtudás) is jogosult lenne többletpontra, a számára legkedvezőbbet veszik figyelembe.

A többletpontokat áttekintő táblázat A többletpontok rendszere címmel érhető el a Táblázatok című fejezetben.