3.3.2.3. Sporteredmény alapján
2014.12.23Az alábbi sporteredményekért járt többletpont a felvételi eljárás során:
- az adott sportág országos sportági szakszövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság vagy a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, illetve a Magyar Sakkszövetség által kiadott igazolás alapján a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel esetén 50 többletpont,
- a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert sportágban az adott sportág országos sportági szakszövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének igazolása alapján világbajnokságon, Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezésért 30 többletpont, amelyet csak abban az esetben kaphat meg a jelentkező, ha az arra jogosító eredményt legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte,
- az adott sportág országos sportági szakszövetségének igazolása alapján, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban a korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért legalább 3. helyezésért 20 többletpont, amelyet csak abban az esetben kaphat meg a jelentkező, ha az arra jogosító eredményt legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte,
- az adott sportág országos sportági szakszövetségének igazolása alapján, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban az országos sportági szakszövetség által – a szakszövetségnek a jelentkezési határidő napján hatályos versenyszabályzatában meghatározottak szerinti - a Magyar Olimpiai Bizottság által igazoltan felnőtt és felnőtt alatti első utánpótlás korosztály részére szervezett országos bajnokságon elért legalább 3. helyezésért 15 többletpont, amelyet csak abban az esetben kaphat meg a jelentkező, ha az arra jogosító eredményt legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte,
- a Magyar Diáksport Szövetség igazolása alapján, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban a Magyar Diáksport Szövetség által, vagy közreműködésével szervezett Diákolimpia országos döntőjében elért legalább 3. helyezésért 10 többletpont adható, amelyet csak abban az esetben kaphat meg a jelentkező, ha az arra jogosító eredményt legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte.
A sporteredményt igazoló dokumentumok követelményeiről A benyújtandó dokumentumokról c. fejezetben, a Többletpontokat igazoló dokumentumok c. részben talál információkat, kérjük, feltétlenül tanulmányozza ezeket!
[Frissítve: 2015.01.13.]
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert alábbi sportágak esetén csak a megjelölt szakágakban elért eredményekért adható többletpont:
A NOB által elismert olimpiai sportágak, amelyek részei az olimpiai programnak
Olimpiai sportág/szakág | Igazolás kiadására jogosult szervezet | |
Asztalitenisz | Magyar Asztalitenisz Szövetség | |
Atlétika | Magyar Atlétikai Szövetség | |
Birkózás | Magyar Birkózó Szövetség | |
Bob | Magyar Olimpiai Bizottság | |
Szkeleton | Magyar Olimpiai Bizottság | |
Curling | Magyar Curling Szövetség | |
Evezés | Magyar Evezős Szövetség | |
Golf | Magyar Golf Szövetség | |
Gyeplabda | Magyar Gyeplabda Szakszövetség | |
Íjászat | Magyar Íjász Szövetség | |
Jégkorong | Magyar Jégkorong Szövetség | |
Judo | Magyar Judo Szövetség | |
Kajak-kenu Kajak-kenu gyorsasági (sprint) Kajak-kenu szlalom |
Magyar Kajak-kenu Szövetség | |
Kerékpár | Magyar Kerékpársportok Szövetsége | |
Pályakerékpár | Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség | |
Országúti kerékpár | Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség | |
BMX | Magyar BMX Szakági Szövetsége | |
Hegyikerékpár | Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség | |
Kézilabda | Magyar Kézilabda Szövetség | |
Korcsolyázás Gyorskorcsolya Műkorcsolya Rövidpályás gyorskorcsolya |
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség | |
Kosárlabda FIBA 33 |
Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége | |
Labdarúgás | Magyar Labdarúgó Szövetség | |
Lovaglás Díjlovaglás Díjugratás Military |
Magyar Lovassport Szövetség | |
Ökölvívás | Magyar Ökölvívó Szakszövetség | |
Öttusa | Magyar Öttusa Szövetség | |
Röplabda | Magyar Röplabda Szövetség | |
Sízés (alpesi sí, sífutás, freestyle, mogul, északi összetett, síugrás) | Magyar Sí Szövetség | |
Sílövészet (Biatlon) | Magyar Sí Szövetség | |
Snowboard, hódeszka | Magyar Snowboard Szövetség | |
Strand röplabda | Magyar Röplabda Szövetség | |
Sportlövészet | Magyar Sportlövők Szövetsége | |
Súlyemelés | Magyar Súlyemelő Szövetség | |
Szánkó | Magyar Versenyszánkó Szövetség | |
Taekwondo | Magyar Taekwondo Szövetség | |
Tenisz | Magyar Tenisz Szövetség | |
Tollaslabda | Magyar Tollaslabda Szövetség | |
Torna | Magyar Torna Szövetség | |
Ritmikus gimnasztika | Magyar Torna Szövetség Ritmikus Gimnasztika Szakág | |
Gumiasztal | Magyar Torna Szövetség | |
Férfi torna/női torna | Magyar Torna Szövetség | |
Triatlon | Magyar Triatlon Szövetség | |
Úszás | Magyar Úszó Szövetség | |
Hosszútávúszás | Magyar Úszó Szövetség | |
Műugrás | Magyar Műugró Szakszövetség | |
Szinkronúszás | Magyar Szinkronúszó Szövetség | |
Szörf | Magyar Szörf Szövetség | |
Vízilabda | Magyar Vízilabda Szövetség | |
Vitorlázás | Magyar Vitorlás Szövetség | |
Vívás | Magyar Vívó Szövetség | |
Rögbi | Magyar Rögbi Szövetség |
A NOB által elismert sportágak, amelyek nem részei az olimpiai programnak
Elismert sportág/szakág | Igazolás kiadására jogosult szervezet |
aerobik | Magyar Torna Szövetség Aerobic Szakág |
akrobatika | Magyar Torna Szövetség Akrobatikus Torna Szakág |
autósport | Magyar Nemzeti Autósport Szövetség |
baseball/softball | Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség |
bandy | Magyar Bandy Szövetség |
biliárd | Magyar Biliárd Szövetség |
boules | Magyar Golyósportok Szövetsége |
bowling | Magyar Bowling és Teke Szövetség |
bridge | Magyar Bridzs Szövetség |
életmentés | Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség |
fallabda | Magyar Fallabda (Squash) Szövetség |
floorball | Magyar Floorball Szövetség |
flying disk (frizbi) | Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség (NOB ideiglenes hatályú elismerésben részesítette 2013. május 31.) |
görkorcsolya | Magyar Országos Görkorcsolya Szövetség |
hegymászás/sportmászás | Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség |
karate | Magyar Karate Szakszövetség |
korfball | Magyar Korfball Szövetség |
krikett | Magyar Krikett Szövetség |
légi sportok | Magyar Repülő Szövetség |
motorcsónak-versenyzés | Magyar Motoros Vízisport Szövetség/Magyar Motorcsónak Szövetség |
motorversenyzés | Magyar Motorsport Szövetség |
polo (lovaspóló) | Hazai Lovaspóló Szövetség |
sakk | Magyar Sakkszövetség |
sumo | Magyar Sumo Szakszövetség |
tájékozódási futás | Magyar Tájékozódási Futó Szövetség |
tánc | Magyar TáncSport Szakszövetség |
víz alatti sportok | Magyar Búvár Szakszövetség |
vízi sí | Magyar Vizisí és Wakeboard Szövetség |
wushu | Magyar Tradícionális Kung-Fu és Wushu Szakszövetség |
netball (hálólabda) | diákolimpia esetén: Magyar Diáksport Szövetség |
kötélhúzás | diákolimpia esetén: Magyar Diáksport Szövetség |
pelota | diákolimpia esetén: Magyar Diáksport Szövetség |
surfing (hullámlovaglás) | Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség |
raquetball | diákolimpia esetén: Magyar Diáksport Szövetség |
amerikai labdarúgás | Magyar Amerikai Futball Szövetség (NOB ideiglenes hatállyal elismerte 2013.12.10.) |
A sporteredményt igazoló dokumentumok követelményeiről A benyújtandó dokumentumokról c. fejezetben, a Többletpontokat igazoló dokumentumok c. részben talál információkat, kérjük, feltétlenül tanulmányozza ezeket!
[Frissítve: 2015.01.13.]
Paralimpiai sportágak
Paralimpiai sportág/szakág | Igazolás kiadására jogosult szervezet |
10 fős labdarúgás | Minden sportág/szakág esetében a Magyar Paralimpiai Bizottság |
14 fős labdarúgás | |
Alpesi sízés | |
Asztalitenisz | |
Atlétika | |
Bocsa | |
Csörgőlabda | |
Erőemelés | |
Evezés | |
Íjászat | |
Judo | |
Kajak-Kenu (paracanoe) (2016-tól) | |
Kerekesszékes curling | |
Kerekesszékes kosárlabda | |
Kerekesszékes rögbi | |
Kerekesszékes tenisz | |
Kerekesszékes vívás | |
Kerékpározás | |
Lovaglás | |
Sportlövészet | |
Triatlon (2016-tól) | |
Úszás | |
Ülőröplabda | |
Vitorlázás |
A sporteredményt igazoló dokumentumok követelményeiről A benyújtandó dokumentumokról c. fejezetben, a Többletpontokat igazoló dokumentumok c. részben talál információkat, kérjük, feltétlenül tanulmányozza ezeket!
[Frissítve: 2015.01.13.]
Siketlimpiai sportágak
Siketlimpiai sportág/szakág | Igazolás kiadására jogosult szervezet |
Alpesi sí | Minden sportág/szakág esetében a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége |
Asztalitenisz | |
Atlétika | |
Birkózás görög-római stílusban | |
Birkózás szabad stílusban | |
Bowling | |
Curling | |
Jégkorong | |
Labdarúgás | |
Judo | |
Karate | |
Kerékpár | |
Kézilabda | |
Kosárlabda | |
Röplabda | |
Sífutás | |
Snowboard | |
Sportlövészet | |
Strandröplabda | |
Taekwondo | |
Tájékozódási futás | |
Tenisz | |
Tollaslabda | |
Úszás |
A sporteredményt igazoló dokumentumok követelményeiről A benyújtandó dokumentumokról c. fejezetben, a Többletpontokat igazoló dokumentumok c. részben talál információkat, kérjük, feltétlenül tanulmányozza ezeket!
[Frissítve: 2015.01.13.]