A felsőoktatási képzés díja
Kapcsolódó tartalmak
A magyar felsőoktatási intézmények minden olyan jelentkező befogadására és képzésére nyitottak és képesek, akik megfelelő felkészültség birtokában jelentkeznek és elérik a jogszabályban meghatározott minimumpontot. A korábbi tanulmányaik alapján a legkiválóbb teljesítményt bizonyító jelentkezők számára az állam lehetőség biztosít arra, hogy állami ösztöndíjasként, térítésmentesen tanuljanak az egyetemeken és főiskolákon.
Az állami ösztöndíjjal támogatott képzés költségeit az állami költségvetés, az önköltséges képzés költségeit pedig a hallgató viseli.
Akik felsőoktatási tanulmányaik során vállalják a költségviselést önköltséges formában, azok számára a kormány megteremtette a kamattámogatott diákhitel felvételének a lehetőségét. Az önköltség összegét a felsőoktatási intézmények állapítják meg a Kormány által megadott keretek közt. Ennek összegét honlapunk Egyetemek, főiskolák menüpontjában található, az intézményenkénti meghirdetéseket tartalmazó táblázatokból lehet megtudni.
Magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben nem mindenki jogosult részt venni, a jogosultságot elsősorban az állampolgárság, illetve az ehhez kapcsolódó menekültügyi, bevándorlásügyi státusz, valamint az esetlegesen a felsőoktatásban korábban, államilag támogatott képzésben folytatott tanulmányok befolyásolhatják.
Jelentkezés és besorolás magyar állami ösztöndíjjal támogatott, valamint önköltséges képzésre
A felsőoktatási felvételi jelentkezés során a jelentkezőknek meg kell jelölniük, hogy milyen finanszírozási formában szeretnének felsőoktatási tanulmányokat folytatni.
A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény előírásai szerint a hallgatók finanszírozási jogállása lehet:
- magyar állami ösztöndíjjal támogatott,
- önköltséges.
A jelentkezéskor az alábbi betűjelekre kell odafigyelniük a finanszírozási forma kiválasztásánál:
„FINANSZÍROZÁSI FORMA" OSZLOP
A – állami ösztöndíjas képzés: a képzés jogszabályban meghatározott költségeit az állam viseli, a hallgatók pedig vállalják, hogy meghatározott időn belül oklevelet szereznek, majd ezt követően megfelelő ideig hazai jogviszonyt tartanak fenn. Ide tartozik a közszolgálati ösztöndíjas képzés is, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzéseinek ösztöndíjas finanszírozási formája, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen a Corvinus Ösztöndíj. Ennek sajátosságairól bővebben a Tájékoztató megfelelő fejezetében lehet olvasni.
Azok a jelentkezők, akik magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre szeretnének felvételt nyerni, mindenképpen jelöljék meg ezt a finanszírozási formát (amennyiben meghirdettek ilyet).
K – önköltséges képzés: ennek keretében az oktatás teljes költségét a hallgatók viselik, melyet az állam – amennyiben a hallgatók igénylik – kedvezményes, államilag garantált kamatozású Diákhitel2 konstrukció biztosításával támogat.