felvi.hu


Mi az a DPR és hogyan segít a felvételizőknek?

2024.02.07

Pályaválasztás előtt álló diákként vagy már felsőoktatásban tanulóként benned is biztos felmerült, hogy milyen karrierutat biztosít egy adott képzés, mennyit lehet keresni egy konkrét diplomával, vagy éppen mennyire nehéz elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Fontos az is, hogy hány félév alatt lehet elvégezni a szakot, vagy éppen szükséges lesz-e az alapképzés után is továbbtanulni.

Cikksorozatunk első részében a Pályaorientációt Támogató modulon keresztül egy konkrét példával mutatjuk be, hogy miért hasznos segítség a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR), majd zárásként röviden elmagyarázzuk az adatbázisok működését is.

diplomantul.hu

 

A DPR az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Elemzési Főosztálya által készített kutatásokat jeleníti meg, amelyek bárki számára elérhetőek a diplomantul.hu weboldalon. A honlapra érkezve két fő modult találhatunk: az Adminisztratív Adabázisok Egyesítése 2023 (AAE), illetve az AAE Pályaorientációt Támogató interaktív felületeket.

(A képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető)

Nézzük meg, mik a lehetőségek például a pszichológia BA-t végzettek esetében!

Ehhez először ki kell választani a keresett diploma Képzési területét, a pszichológia szak esetén a bölcsészettudományt. Ezután a Képzés listából keresd meg a megfelelő elemet! Alapértelmezetten a legrégebben, 2014/2015-ben végzett hallgatók adatai jelennek meg, de ezt a Képzés vége tanéve szűrővel lehet változtatni.

Láthatod, hogy a 2014/15-ös tanévben az ország valamely felsőoktatási intézményében 543 hallgató végzett pszichológia alapképzésen. A diploma megszerzése után átlagosan kevesebb, mint három (2,86) hónap alatt elhelyezkedtek a munkaerőpiacon. Abban az esetben tehát, ha a tavaszi félévben végeztek, körülbelül nyár végére találtak állást. A vizsgált időszakban, azaz 2022 decemberében legtöbbjük (87,95%) diplomás munkakörben dolgozott, átlagbérük a végzés után 7,5 évvel havi bruttó 645 995,- Ft volt. Emellett nagyon magas azoknak az aránya, akik további felsőoktatási tanulmányokat folytattak (93,19%). Ez azzal magyarázható, hogy ahhoz, hogy valaki pszichológusként dolgozzon, az alapképzés elvégzése után mesterdiplomára is szüksége lesz. Az alapképzést megközelítőleg a mintatantervekben ajánlott idő – ami 6 félév – alatt végzik el, átlagosan 6,32 félév alatt.

A felületen látható Magyarország térképen a vármegyei megtartóerő jelenik meg. Ez a szám megmutatja, mekkora azoknak a végzetteknek az aránya, akik 2022 decemberében ugyanabban a vármegyében laktak, mint a képzés megkezdésekor. Így megtudhatod, hogy egy bizonyos intézménynek milyen vármegyei megtartóereje van az országos átlaghoz viszonyítva. A pszichológia alapképzés esetén ez 30,57%, azaz körülbelül az alapszakot megszerzők harmada maradt ugyanabban a vármegyében, ahol lakott és tanult a képzés során. Továbbá megnézheted azt is, hogy a végzettek közül hányan voltak legalább egy hónapot külföldön diplomaszerzés után, és mennyien dolgoznak Magyarországon. A végzettek majdnem tizede (9,76%) tartózkodott külföldön minimum egy hónapot, de a legtöbben hazai munkahelyen helyezkedtek el (96,87%).

(A képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető)

Zárásként tegyünk említést a kutatások módszertanáról, mely az interaktív felület második oldalán található! Az Adminisztratív Adatbázisok Egyesítése (AAE) modullal lehetőség nyílik a Felsőoktatási Információs Rendszerben (FIR) és más államigazgatási nyilvántartásokban (többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal) tárolt tényadatok anonim összekapcsolására. Az így kapott adatbázist megjelenítve láthatjuk a végzettek munkaerőpiaci kilátásait intézményi és képzési területre lebontva. A 2023-es kutatás alapsokaságát a 2014/15-ös és a 2020/21-es tanévek között abszolutóriumot szerzett személyek adatai képezik, ami azt jelenti, hogy a szűrők segítségével lehetőségünk van a diplomaszerzés utáni előrehaladás nyomonkövetésére. Megnézhetjük szemléltetésül, hogy egy adott szakon az oklevélszerzéstől eltelt évek során miként változott a jövedelem vagy épp a továbbtanulók aránya.

Összefoglalva elmondható, hogy a DPR adatintegráció interaktív felületei adatalapú, tényszerű segítséget és információt biztosítanak az érdeklődőknek arról, mire számíthatnak az egyes képzéseket elvégző diákok. Sorozatunk első része a teljesség igénye nélkül szemléltette az oldal lehetőségeit, hiszen számos más adat is elérhető, például a leggyakrabban betöltött munkakörök, vagy a foglalkoztatók ágazati eloszlása. Az AAE és Pályaorientációt Támogató modult bármikor megnyithatod a diplomantul.hu oldalon. Amennyiben esetleg elakadnál, hasznos útmutatókat és tippeket találsz az Oktatási Hivatal írásos (pdf) és videós segédletében is. Hogyha egy adat értelmezésében bizonytalan vagy, kattints a jobb felső sarkában található kis kérdőjelre, ahol rövid magyarázatot találsz az adott értékről.

A következő írásunkban egy másik képzésen keresztül további indikátorokat mutatunk be.