
Tanárképzés
2024.12.20
Fontos!
Feltétlenül tanulmányozza át a tanárképzésről szóló minisztériumi közleményt (pdf) is!
A tanárképzés
- érettségire épülően osztatlan képzésben egy vagy két tanárszakon
- alapképzésben, illetve korábban nem tanári főiskolai szintű képzésben szerzett oklevéllel osztott képzésben tanári mesterszakon vagy
- az adott tanárszak szakterülete szerinti nem tanári mesterképzési szakkal, illetve osztatlan szakkal párhuzamosan vagy a mesterfokozatot, illetve korábban diszciplináris, nem tanári egyetemi szintű képzésben szerzett végzettséget követően felvett tanári mesterszakon
folyik.
Aki rendelkezik már tanár vagy tanító vagy szakoktató szakképzettséget igazoló oklevéllel újabb oklevelet adó tanárképzésben jelentkezhet tanári mesterszakra.
A jelentkezőnek az érdeklődési iránya és előtanulmányai alapján kell eldöntenie azt, hogy milyen tanárszak iránt érdeklődik. A tanárképzésben
- a közismereti tanárszak az általános iskola 5. évfolyamától kezdődő és a középfokú nevelés-oktatás szakaszában a szakrendszerű oktatás közismereti tantárgyainak tanítására, a tanári munkakörök ellátására,
- a szakmai tanárszak a szakképzésben folyó szakmai tantárgyak oktatásra, az oktatói munkakörök ellátására,
- a művészeti tanárszak az alapfokú művészetoktatásban, a szakgimnáziumban, szakiskolában a művészeti szakmai tantárgy tanítására, tanári munkakörök ellátására
készít fel.
- Az újabb oklevelet adó tanárképzésben a képzési idő 4 félév, kivéve, ha az újabb oklevelet adó képzésben a köznevelésért felelős miniszter a tanárképzésről szóló minisztériumi közleményben (pdf) foglaltak szerint hozzájárult a 3 féléves képzéshez, továbbá, ha tanárszakon szerzett tanári szakképzettség birtokában mérnöktanár, közgazdásztanár, agrármérnöktanár, egészségügyi tanár vagy szociális ismeretek tanára szakmai tanárszak az újabb tanárszak.
A felsőoktatási intézmények által meghirdetett tanárszakok, azok munkarendje és a jelentkező előtanulmányai szerint választható képzési formák, az intézmény által tervezett pályaalkalmassági vizsgák a felsőoktatási intézmények meghirdetett képzéseinél találhatók meg.
Az alábbi összefoglaló táblázat a különböző lehetőségeket együtt jeleníti meg, és segít kiválasztani az előtanulmányok és a szakos irányultság ismeretében a jogszabályoknak megfelelő képzési idejű tanárképzési meghirdetést. Ezekről részletesen az alfejezetekben lesz szó.
Előtanulmányok | Képzési irányultság | Választandó felvételi jelentkezés |
érettségi | közismereti (kétszakos) tanárképzés vagy szakmai tanárszak (egyszakos) vagy zenetanári szak (egy- vagy kétszakos) |
osztatlan 10 féléves képzés O tanári [10 félév [*** tanár]] |
érettségi | zeneművész tanárképzés (kétszakos) | O tanári [12 félév [*** tanár]] |
közismereti, szakmai vagy zeneművészeti szakterületi alapképzési oklevél | közismereti tanárszak (egy vagy kétszakos) vagy szakmai tanárszak (egy szakos) vagy zenetanári szak (egy- vagy kétszakos) vagy zeneművész tanárképzés (kétszakos) |
osztatlan 10 vagy 12 féléves képzés (kétszakos képzésben kreditelismerés egyik tanári szakon legalább 100, másik tanári szakon legalább 50 kreditben a tanári szakterületnek megfelelő előtanulmányok alapján a tanulmányi idő a beiratkozást követően csökken 6 félévre) O tanári [10 félév [*** tanár]] O tanári [12 félév [*** tanár]] |
egyetemi szintű vagy főiskolai szintű, illetve a mesterfokozatú tanári, főiskolai szintű vagy alapfokozatú gyógypedagógus, mesterfokozatú gyógypedagógia-tanár vagy tanító | természettudomány-környezettan szakos tanár szak | osztatlan 10 féléves képzés, a tanári szakterületnek megfelelő előtanulmányok alapján a tanulmányi idő beiratkozást követően csökken 6 félévre) O tanári [10 félév [*** tanár]] |
közismereti (megfelelő) szakterületi [bölcsész, természettudomány, sporttudomány (testnevelő-edző, edző alapképzési szakról) művészetek] (minisztériumi közlemény 2.1. pont, illetve 3. pont szerinti) alapképzési oklevél | közismereti tanárszak | tanári mesterszak 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
közismereti (részben megfelelő) szakterületi (műszaki, agrár, gazdasági vagy sporttudomány (szervezés és egészségfejlesztés, sport és rekreációszervezés, rekreáció és életmód alapképzési szakról), bölcsész szakterületről szlavisztika) (minisztériumi közlemény 2.2. pont, illetve 4. pont szerinti) alapképzési oklevél | közismereti tanárszak | tanári mesterszak 3 félév M tanári [3 félév [*** tanár]] |
alapfokozat vagy főiskolai szintű végzettség és alkalmazott környezetkutató, biotechnológus, biológus, fizikus, geográfus, földtudományi kutató, vegyész, gépészmérnök, energetikai mérnök, villamos mérnök, mechatronikai mérnök vagy anyagmérnök szakképzettség, előzetesen alapképzésben a szakterület szerinti osztatlan tanárszak szakterületi vagy pedagógiai, pszichológiai elméleti és gyakorlati ismereteiből 20 kredit teljesítése | természettudomány-környezettan szakos tanár szak | tanári mesterszak 4 félév M tanári [4 félév [*** tanár]] |
szakmai alapképzési vagy főiskolai szintű oklevél | mérnöktanár, közgazdásztanár, agrármérnöktanár, szociális ismeretek tanára, egészségügyi szakmai tanárszak | tanári mesterszak 3 félév (közoktatási munkatapasztalat kreditelismerése esetén a képzési idő a beiratkozást követően csökkenhet 2 félévre) M tanári [3 félév [*** tanár]] |
gyógypedagógus, konduktor alapképzési vagy főiskolai szintű oklevél | szakmai tanárképzés (egyszakos) | tanári mesterszak 3 félév M tanári [3 félév [*** tanár]] |
neveléstudományi mesterszak | pedagógiatanár (egyszakos) | M tanári 2 félév [*** tanár]] |
az adott tanárszak szakterülete szerinti nem tanári mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben szerzett oklevél vagy egyetemi szintű oklevél (minisztériumi közlemény 1.pont) | közlemény 1. pontja szerinti közismereti vagy szakmai vagy művészeti tanárszak (egyszakos) | tanári mesterszak, 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
környezettudomány, biotechnológia, földtudomány, geofizikus, geológus, meteorológus mesterszak | természettudomány-környezettan szakos tanár szak | tanári mesterszak, 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
biológus, fizikus, vegyész, csillagász, anyagtudomány, geográfus, környezetmérnök mesterszak | természettudomány-környezettan szakos tanár szak | tanári mesterszak, 4 félév M tanári [4 félév [*** tanár]] |
alkalmazott nyelvészet, magyar nyelv és irodalom és hungarológia mesterképzési szak és előtanulmányokkal az idegen nyelvi mesterszak | magyar mint idegen nyelv tanára, a finn nyelv és kultúra tanára, a filozófiatanár, a művészettörténet-tanár szak | tanári mesterszak, 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
finnugorisztika, filozófia, művészettörténet mesterképzési szak az államtudományi képzési területről a katonai vezetői, a katonai üzemeltetés, a katonai műveleti logisztika, nemzetközi biztonság- és védelempolitikai mesterképzési szak |
a finn nyelv és kultúra tanára, a filozófiatanár, a művészettörténet-tanár, honvédelmi alapismeretek tanára szak | tanári mesterszak, 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
táncművészeti alapképzési vagy főiskolai oklevél | művészeti tanárképzés (tánc) | tanári mesterszak, 4 félév M tanári [4 félév [*** tanár]] |
az adott tanárszak szakterülete szerinti nem tanári mesterszakkal, illetve osztatlan szakkal párhuzamosan (minisztériumi közlemény 1. pont) | közismereti tanárszak szakmai tanárszak művészeti tanárszak |
tanári mesterszak, 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
Újabb oklevelet adó tanárképzés |
||
Előtanulmányok | Képzési irányultság | Választandó felvételi jelentkezés |
tanári oklevél (zenetanár, zeneművésztanár tanárszakok, gyógytestnevelő tanár, valamint miniszter által engedélyezett tanárszakok kivételével) bármilyen rendszerű tanárképzésben szerzett) | újabb oklevelet adó tanári szakképzettség megszerzése | tanári mesterszak 4 félév, M tanári [4 félév [*** tanár]] |
miniszter által engedélyezett tanárszakok: biológiatanár, fizikatanár, földrajztanár, kémiatanár, informatikatanár (digitális kultúra tanára), matematikatanár, magyar nyelv és irodalom szakos tanár, történelemtanár, ének-zenetanár, testnevelőtanár, angol nyelv és kultúra tanára vagy német nyelv és kultúra tanára |
újabb oklevelet adó tanári szakképzettség megszerzése | tanári mesterszak 3 félév, M tanári [3 félév [*** tanár]] |
gyógypedagógus, gyógypedagógia-tanár szakképzettség, vagy az 1993. évi felsőoktatási törvény szerinti főiskolai szintű pedagógia szakos nevelő vagy egyetemi szintű vagy főiskolai szintű, illetve alapfokozatú vagy mesterfokozatú szociálpedagógus | újabb oklevelet adó tanári szakképzettség megszerzése | tanári mesterszak 4 félév, M tanári [4 félév [*** tanár]] |
testnevelő tanár | gyógytestnevelés tanár | tanári mesterszak 4 félév, M tanári [4 félév [*** tanár]] |
zenetanár szakirányokon szerzett oklevél | újabb tanári szakképzettség megszerzése (egyszakos) | tanári mesterszak 4 félév M tanári [4 félév [*** tanár]] |
ének-zene tanár, zeneismeret-tanár, egyházzenetanár, |
az ének-zene művésztanár kóruskarnagyművésztanár zeneelmélettanár egyházzeneművész-tanár |
tanári mesterszak 4 félév M tanári [4 félév [*** tanár]] |
természettudomány-környezettan szakos tanár | kémiatanár, fizikatanár, biológiatanár, földrajztanár | tanári mesterszak 3 félév, M tanári [3 félév [*** tanár]] |
egyetemi szintű környezettan tanár, főiskolai szintű környezetvédelem tanár, természetismeret-környezettan tanár |
természettudomány-környezettan szakos tanár | tanári mesterszak 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
kémiatanár, fizikatanár, biológiatanár, földrajztanár | természettudomány-környezettan szakos tanár | tanári mesterszak 4 félév M tanári [4 félév [*** tanár]] |
tanító alapképzési vagy főiskolai szintű oklevél | közismereti tanárképzés (természettudomány-környezettan szakos tanár kivételével) (egyszakos) | tanári mesterszak 4 félév M tanári [4 félév [*** tanár]] |
szakoktató alapképzési vagy főiskolai szintű oklevél | agrármérnöktanár, mérnöktanár, közgazdásztanár szakmai tanárszakok | tanári mesterszak, 4 félév (szakoktató szakképzettségnek megfelelő szakmai tanárképzésen) M tanári [4 félév [*** tanár]] |
főiskolai táncpedagógus oklevél | művészeti tanárképzés (tánc) (egyszakos) | Mesterképzés, 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
Mesterfokozat megszerzését biztosító, illetve szintemelő képzés |
||
Előtanulmányok | Képzési irányultság | Választandó felvételi jelentkezés |
tanári oklevél (egyes főiskolai szintű képzésben szerzett vagy osztatlan képzésben szerzett általános iskolai tanár szakképzettség) | azonos szakképzettségen "szintemelő" | szaktanári mesterszak vagy tanári mesterszak 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
főiskolai szintű testnevelő tanár; az ének-zenetanár; az ének-zenetanár, karvezetés; az ének-zene, népzenetanár; az ének-zenetanár, egyházzene; zeneművészeti (kamaraművész, előadóművész) tanár, rajztanár, a vizuális kommunikáció tanár | testnevelő tanár, ének-zene tanár, népzene- és népikultúra-tanár, zenetanár, vizuáliskultúra-tanár szak, illetve zenetanárszak főiskolai szintű szakképzettségének megfelelő szakirányán mesterfokozatú tanár | tanári mesterszak 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
főiskolai szintű hangszertanár; kamaraművész, magánénektanár; ének-kamaraművész; régizene hangszertanár, kamaraművész; zeneelmélet-szolfézstanár, karvezetés; jazz-zeneszerzés és hangszerelés, jazzelmélettanár; jazzhangszer előadóművész, tanár; jazzének előadóművész, tanár; szolfézstanár, egyházzenész, tanár | zenetanár tanárszak, illetve zenetanárszak főiskolai szintű szakképzettségének megfelelő szakirányán szerezhetnek mesterfokozatú tanári szakképzettség | tanári mesterszak 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |
főiskolai szintű táncpedagógus | mesterfokozatú tánctanár | tanári mesterszak 2 félév M tanári [2 félév [*** tanár]] |