1 / 3 oldal
Tanulmányi pontok
Tanulmányi pontok
A tanulmányi pontok célja a jelentkező középiskolában nyújtott teljesítményének értékelése. A tanulmányi pontok nem évülnek el. Akkor is érvényesek maradnak, ha az érettségi bizonyítvány megszerzését követően nem tanul azonnal tovább, de javítani rajtuk a középiskola befejezése után már nem lehet – ellentétben az érettségi pontokkal.
Legfeljebb 200 pont szerezhető tanulmányi pontként az alábbiak szerint:
középiskolai eredmények (osztályzatok) | + | érettségi bizonyítványban szereplő százalékos eredmények |
A tanulmányi pontok számításakor figyelembe vehető középiskolai tantárgyak megfeleltetését az alábbi táblázat (pdf) (2012 utáni tantárgyak megfeleltetési táblázata) tartalmazza.
Azon 2012 előtti tantárgymegnevezések esetében, amelyek nem szerepelnek a fenti, 2012 utáni tantárgyakat tartalmazó megfeleltetési táblázatban, a középiskolai bizonyítványt kiállító intézménytől (fejlécet, aláírást, pecsétet, dátumot tartalmazó) igazolást szükséges kérni. Az igazolásban az intézményvezető nyilatkozik, hogy a középiskolai bizonyítványban szereplő, megfeleltetni kívánt tantárgy mely, a pontszámítás során figyelembe vehető tantárggyal egyezik meg.
Középiskolai tantárgyak év végi osztályzatai
A középiskolai tanulmányok ideje alatt során – a 9–12. évfolyamon, illetve nyelvi előkészítő év esetén 9–13. évfolyamon a középfokú tanulmányok befejezéséig, vagyis az érettségi bizonyítvány megszerzéséig – megszerzett osztályzatokból számítják, maximum 100 pont lehet (a lehetséges 200 pontból).
Az alábbi öt tantárgy azon két év végi osztályzatait kell összeadni, amikor utoljára tanulta a jelentkező adott tantárgyat, majd az így kapott eredményt kell megszorozni kettővel:
- magyar nyelv és irodalom (évenként a két osztályzat számtani átlaga, kerekítés nélkül),
- történelem,
- matematika,
- legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom),
- egy legalább két évig tanult választott tantárgy a felsőoktatási intézmény által az adott szakon meghatározott tantárgyak közül.
A szakképzésben folytatott tanulmányok speciális szabályai
A szakgimnáziumban vagy technikumban folytatott tanulmányok esetében a felsőoktatási intézmény döntésétől függően lehetőség van - választott ötödik tárgyként - a közismereti tárgy helyett egy legalább két évig tanult szakmai vagy művészeti tantárgy figyelembevételére a középiskolai eredmények számításánál, ha annak eredménye kedvezőbb a választható tárgyak közül. Ennek részleteiről bővebben itt lehet olvasni »
Amennyiben külföldi rendszerben tanult valaki és a négy kötelező tantárgy bármelyikéből nem rendelkezik legalább 2 tanult év végi eredménnyel, úgy számára tanulmányi pont nem számítható.
Bővebben »
Érettségi átlag számításához figyelembe vehető eredmények
A jelentkező érettségi bizonyítványában, meghatározott szakmák/szakképesítések esetében a szakgimnáziumi képesítő bizonyítványban vagy középfokú szakképzettséget igazoló oklevélben vagy a középfokú tanulmányai alatt tett előrehozott érettségi vizsga miatt kapott tanúsítványában szereplő eredményekből összesen maximum 100 pont számítható (a lehetséges 200 tanulmányi pontból).
Az érettségi vizsgaeredmények közül öt vizsgatárgy
- a négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és
- a felsőoktatási intézmény által meghatározott vizsgatárgyak közül egy vizsgatárgy
legjobb százalékos eredményeinek átlagát kell egész számra kerekíteni.
Ha a jelentkező érettségi bizonyítványában, meghatározott szakmák/szakképesítések esetében a szakgimnáziumi képesítő bizonyítványban vagy középfokú szakképzettséget igazoló oklevélben és a középfokú tanulmányai alatt tett előrehozott érettségi vizsga tanúsítványában összesen ötnél kevesebb vizsgatárgyból szerzett eredmény szerepel, akkor az átlag megállapításakor csak ezeket kell figyelembe venni.
Bővebben »
Tanulmányi pontot kizárólag akkor számít a Hivatal, ha
- a jelentkező az E-felvételiben úgy nyilatkozott, hogy középiskolai tanulmányai alatt szerzett eredményeit fel kívánja használni, valamint
- az E-felvételiben megjelölte azokat a tantárgyakat, amelyeknek figyelembevételét kéri, rögzítette azok eredményeit, valamint feltöltötte az ezeket igazoló év végi bizonyítványoldalakat.
Fontos tudni, hogy a választott tárgyak köre szakonként eltérő lehet.
A tantárgy(ak) pontos kiválasztása a jelentkező érdeke és felelőssége – mivel ez a pontszámítás alapja, legyen körültekintő a rögzítés során!
A Hivatal az ellenőrzés során kizárólag azt vizsgálja, hogy a jelentkező által megjelölt választott tárgya(ka)t és azok eredmény(ei)t igazolta-e, és nem keres a jelentkező által beírt tárgy helyett másikat, akkor sem, ha a benyújtott dokumentumok alapján igazolható lenne egy jobb eredmény.
Az egyes szakokhoz választott tárgya(ka)t az E-ügyintézési időszakban egyetlen alkalommal módosítani lehet. A módosítással érintett tárgyat és annak eredményét a megfelelő dokumentummal igazolni kell – abban az esetben, ha azt a korábban feltöltött dokumentumok tartalmazzák, akkor nem kell azokat újra feltölteni!
Nem számítható tanulmányi pont, ha
nem tanulta valamelyik tárgyat, vagynincs két (tanult) év végi eredménye, vagya gyakorlati vizsga alapján számítják a felvételi pontszámát.
(Ez alól kivétel, ha a szakvélemény alapján felmentést kapott.)
Amennyiben csak mesterképzést jelölt meg, szintén nem számolható tanulmányi pont a jelentkezőnek.
Mit kell feltöltenem E-felvételiben, ha szeretnék tanulmányi pontot számíttatni?
- középiskolai bizonyítvány összes tanult évfolyamának (az eredményeket és az aláírást, pecsétet, esetleges záradékokat tartalmazó) oldalai,
- 2020. január 1-jét követően szerzett képesítő bizonyítvány (az eredményeket és az aláírást, pecsétet, esetleges záradékokat tartalmazó) oldalai,
- érettségi bizonyítvány (Magyarországon 2006. január 1. előtt szerzett vagy külföldi),
- 2020. január 1-jét követően szerzett középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél
- szakképzésben folytatott tanulmányok esetén a legalább két évig tanult szakmai tárgy (projekt jellegű oktatás esetében egymásra épülő tantárgyak csoportja) év végi eredményéről a Kérvénytárból letölthető Igazolás szakmai tárgy eredményéről dokumentum.
A dokumentumfeltöltéssel kapcsolatos tudnivalók »
(Frissítve: 2025. 01. 31.)