Középiskolai bizonyítvány
A középfokú tanulmányok során szerzett év végi osztályzatokat, záradékokat, az osztályozó vagy javítóvizsga eredményeit, a tanulmányi előmenetellel kapcsolatos bejegyzéseket (is) tartalmazó okmány.
A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket.
A középiskolai eredmények megállapításához és rögzítéséhez a középiskolai bizonyítványa megfelelő, a pontszámításhoz szükséges évfolyamokról szóló oldalpárjaira van szükség. Ezek jellemzően az utolsó két évfolyam eredményeit tartalmazó oldalak.
A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi évfolyamának (9-13. évfolyam) feltöltésével szükséges igazolni. Ez igaz abban az esetben is, ha valamely tantárgy teljesítése alól mentesült.
Minden Az egyes évfolyamok elvégzését két oldal tanúsítja:
- a bal oldalon találhatók főszabályként az eredmények,
- a jobb oldalon pedig az adott évfolyam eredményeit hitelesítő aláírás és pecsét, valamint az esetleges záradékok.
A Hivatal az ellenőrzés során kizárólag azt vizsgálja, hogy a jelentkező által megjelölt választott tárgya(ka)t és azok eredmény(ei)t igazolta-e, és nem keres a jelentkező által beírt tárgy helyett másikat, akkor sem, ha a benyújtott dokumentumok alapján igazolható lenne egy jobb eredmény.
Az egyes szakokhoz választott tárgya(ka)t az E-ügyintézési időszakban egyetlen alkalommal módosítani lehet. A módosítással érintett tárgyat és annak eredményét a megfelelő dokumentummal igazolni kell. Abban az esetben, ha azt a korábban feltöltött dokumentumok tartalmazzák, akkor nem kell azokat újra feltölteni!
Szakképzésben tanulok...
A szakképzésben (technikumban vagy szakgimnáziumban) folytatott tanulmányokról – a középiskolai bizonyítvány mellett – egy igazolást is fel kell tölteni egy legalább két évig tanult szakmai/művészeti tantárgy két év végi eredményéről. Az igazolásminta letölthető a Kérvénytárból (Igazolás szakmai/művészeti tárgy eredményéről), és az iskola igazgatója által aláírva fogadható el a pontszámításhoz.
Csak abban az esetben van szükség erre az igazolásra, ha a választott szakon bármely szakmai tárgy (projekt jellegű oktatás esetében egymásra épülő tantárgyak csoportja) vagy művészeti tárgy eredményét elfogadja a felsőoktatási intézmény, és a jelentkező számára ezek figyelembevétele kedvezőbb a választható tárgyak közül.
Ha az intézmény konkrétan megjelölte, mely szakmai vagy művészeti tárgyakat veszi figyelembe (ez az intézményi meghirdetések oldalain ellenőrizhető), a fenti igazolást nem kell feltölteni.
Minden, a pontszámításhoz szükséges évfolyamról fel kell tölteni mindkét oldalt! Ellenkező esetben a dokumentum hiányosnak minősül és a jelentkezőnek nem számítható tanulmányi pont.
A legkedvezőbb pontszámítás érdekében, vagy ha a tantárgyat (tantárgyakat) korábban tanulta, érdemes a bizonyítvány valamennyi, egy-egy évfolyam sikeres elvégzését tanúsító oldalpárját (az évfolyamok sorrendjében, egy fájlban) feltölteni.
Ha szakvélemény alapján a pontszámításhoz szükséges tantárgyak valamelyike alól felmentésben részesült, a középiskolai bizonyítvány minden évfolyamának eredményeit fel kell tölteni.
Ha a tanulmányi pontok számításához szükséges valamely kötelező tantárgya(ka)t, vagy a választható idegen nyelvet / választható tantárgya(ka)t nem a tanulmányai utolsó két évében tanulta, akkor a korábbi évek eredményeit is igazolni kell a középiskolai bizonyítvány megfelelő oldalaival.
Elveszett vagy megsemmisült a bizonyítvány
Az elveszett vagy megsemmisült középiskolai bizonyítvány helyett benyújtható a középiskola (vagy jogutódjának) vezetője által kiállított és hitelesített:
- bizonyítványmásodlat (a törzslap alapján az iskola állítja ki), vagy
- törzskönyvi kivonat (az eredményeket, aláírást, esetleges záradékokat és az iskola bélyegzőjét is tartalmazó) hitelesített másolata, vagy
- igazolás, amely tartalmilag – azaz szövegében – teljes mértékben megegyezik az eredeti középiskolai bizonyítvánnyal.
Nem fogadható el a betétlap, a napló, az e-napló, a KIR igazolás stb.
A külföldi középiskolai bizonyítványokkal kapcsolatos tudnivalók itt olvashatók »
(Frissítve: 2025. 01. 31.)