3.2. A pontszámításhoz beküldendő további dokumentumok
2022.12.22
A tanulmányi, illetve a felvételi összpontszám számításához a középiskolai bizonyítvány, továbbá a felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentumok beküldésére is szükség lehet.
![]() |
Középiskolai bizonyítvány
A középfokú tanulmányok során szerzett év végi érdemjegyeket – is – tartalmazó okmány.
Alapképzésen, osztatlan képzésen és felsőoktatási szakképzésben (kivéve a művészet és művészetközvetítés képzési területek szakjain, a művészeti jellegű egy- és kétszakos osztatlan tanárképzésekben, gyógytestnevelő tanár, testnevelő tanár osztatlan szakon, valamint az edző, az óvodapedagógus (cigány-roma szakirány) és a szakoktató alapképzési szakon) a jelentkező tanulmányi pontjait meghatározott középiskolai eredmények alapján számolják, ezért a középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát csatolni kell a jelentkezéshez, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításához szükséges középiskolai eredményeket (pl. a záradékokat, a javítóvizsga vagy osztályozó vizsga eredményét tartalmazó oldalt is stb.). Javasoljuk, hogy a legkedvezőbb pontszámítás érdekében a bizonyítvány valamennyi, egy-egy évfolyam sikeres elvégzését igazoló (az eredményeket, aláírást, esetleges záradékokat és az iskola bélyegzőjét is tartalmazó) oldalpárokat egyben, teljes terjedelmükben és az évfolyamok sorrendjében töltse fel.
Egy évfolyam eredményeinek hiteles megállapításához fel kell tölteni az adott évfolyam elvégzését igazoló oldalpár mindkét oldalát: az eredményeket, valamint az esetleges záradékokat, a pecsétet és az aláírást tartalmazó oldalakat is. Ezek bármelyikének hiánya esetén az adott évfolyam eredmény nem vehető figyelembe a tanulmányi pontok számítása során!
A tanulmányi pontokba kizárólag a középfokú tanulmányok során megszerzett eredmények számíthatók be, azaz a 9-12. évfolyam (nyelvi előkészítő év esetében a 9-13. évfolyam) eredményei. Nem számíthatók be a 6 vagy 8 osztályos középiskolában, de még az alapfokú nevelés-oktatás szakaszában (azaz 5-8. évfolyamon), illetve a szakmunkásképzésben megszerzett eredmények.
Ha a jelentkező szakvélemény alapján a pontszámításhoz szükséges tantárgyak valamelyike alól felmentésben részesült, a középiskolai bizonyítvány minden évfolyamának másolata szükséges.
Előfordulhat azonban, hogy a tanulmányi pontok számításához szükséges valamely kötelező tantárgyat (tantárgyakat), vagy a választható idegen nyelvet, vagy a választható természettudományos tantárgyat (tantárgyakat) a jelentkező nem a tanulmányai utolsó két évében tanulta. Ebben az esetben szükséges a korábbi évek eredményeit is igazolni a középiskolai bizonyítvány megfelelő oldalaival. Amennyiben előtanulmányai során tanulta a választható természettudományos tantárgyat, ezen bizonyítványok beküldése is szükséges. Előtanulmánynak számít a magyar oktatási rendszerben szerzett 1996 után végzett négyéves szakiskolai képzés első két éve, és 2013-at követően a három éves szakiskolai képzés.
Az elveszett vagy megsemmisült középiskolai bizonyítvány másolata helyett benyújtható a középiskola (vagy jogutódjának) vezetője által kiállított és hitelesített bizonyítványmásodlat, törzskönyvi kivonat (az eredményeket, aláírást, esetleges záradékokat és az iskola bélyegzőjét is tartalmazó) hitelesített másolata, vagy igazolás, amely tartalmilag – azaz szövegében – teljes mértékben megegyezik az eredeti középiskolai bizonyítvánnyal. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 96. § alapján a bizonyítványmásodlatot – kérelemre – a törzslap alapján az iskola állítja ki.
Nem fogadható el a betétlap, a napló, az e-napló, a KIR igazolás stb.
![]() |
A tanulmányi pontok számítására vonatkozó további szabályok a Tanulmányi pontok c. fejezetben találhatók.
Középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél
A középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél középfokú végzettséget és szakképzettséget tanúsít, amelyből szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén felvételi pontszám számítható.
Ha a pontszámítás nem az oklevélből történik, szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén többletpont kapható rá.
Fontos! Csak a 6. sz. táblázatban megtalálható szakképesítésekért adható többletpont, vagy az 1/B. sz. táblázatban szereplőkből számítható érettségi pont az egyes képzési területeken, ezért a jelentkezőnek kizárólag az ezek meglétét igazoló dokumentumokat kell feltöltenie az E-felvételibe!
Figyelem! A 2021 májusa előtt kiállított technikusi bizonyítvány nem fogadható el! A középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél alkalmas a szakmai vizsga eredményének igazolására, helyette nem fogadható el a törzslap és a szakmai bizonyítvány sem!
OKJ szerinti szakképzés igazolása
Az OKJ szerinti szakképzettség igazolására kizárólag OKJ bizonyítvány fogadható el.
Figyelem! Nem fogadható el ezen a jogcímen pl. a törzslap, az ECDL-bizonyítvány, a szakmunkás bizonyítvány, érettségi-képesítő bizonyítvány, szakközépiskolai képesítő bizonyítvány és a honosított bizonyítványok sem.
A miniszteri közleménynek megfelelő szakirányú továbbtanulás esetén (6. sz. táblázat) – ha a szakképesítést igazoló bizonyítványból nem számítottak érettségi pontot – többletpont adható.
Képesítő bizonyítvány
Képesítő bizonyítványként kizárólag a 2021 májusától kiállított, szakgimnáziumban oktatható szakképesítést igazoló képesítő bizonyítvány fogadható el.
Jelenleg két ilyen szakképzettség vehető figyelembe:
- 4 0119 01 Pedagógiai munkatárs (pedagógiai asszisztens) és
- 4 0119 01 Pedagógiai munkatárs (gyógypedagógiai asszisztens) szakmairány.
Oklevélmelléklet, leckekönyv
A felsőfokú tanulmányi eredmények igazolására elsősorban az oklevélmelléklet és a leckekönyv alkalmasak, ezek azonban felsőfokú végzettséget nem igazolnak. A felsőoktatási intézmények ezeken kívül egyéb dokumentumokat is bekérhetnek (pl. oklevélátlag-igazolást, törzskönyvet, kreditindexet), ezekről az intézményi meghirdetések oldalain található részletes információ.
Leckekönyv, elektronikus leckekönyv
Egyes felsőoktatási intézmények a mesterképzésre történő jelentkezés során a felsőfokú végzettséget igazoló okirat (oklevél) mellett vagy – amennyiben az oklevelet még nem adták ki – helyett a jelentkező előző tanulmányai során vezetett leckekönyvét (indexét) is bekérhetik. Ebben félévek szerinti bontásban szerepelnek a jelentkező tanult tárgyai és eredményei, illetve átlagai és záróvizsga-bejegyzései.
A leckekönyv nem igazol felsőfokú végzettséget.
Oklevélmelléklet
A Bolognai rendszer bevezetését követően az oklevélmellékletet a felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel egy időben bocsátja ki a felsőoktatási intézmény. Ez a dokumentum a jelentkező tanulmányainak egészéről ad számot, vagyis részletesen szerepelnek benne a tanult félévek, ezek tárgyai, eredményei és átlagai, a megszerzett kreditek, a felvett szakirányok és a záróvizsga eredménye is.
Az oklevélmelléklet nem igazol felsőfokú végzettséget.