felvi.hu


Egyetemi túlélőkalauz elsőéveseknek

2025.01.27

Ismerd meg a PTE tanulástámogató kurzusát!

A digitális oktatás a Covid-járvány miatti kényszerből robbant be az egyetemekre és lett mára „békeidőben” is a hétköznapok része. Ez oktatóktól és hallgatóktól egyaránt új készségek elsajátítását követelte meg.

A Pécsi Tudományegyetem filozófiája szerint az alkalmazkodáshoz segítséget nyújtó rendszer működtetése egy modern egyetem számára már alapelvárás. Így született meg a Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központ.

„A kényszerű távolléti oktatás komoly kihívás elé állította az oktatókat, hiszen egyik napról a másikra a digitális térben kellett a hallgatók figyelmét fenntartanunk. Egyértelművé vált, hogy a pandémiától függetlenül is szükséges az oktatásban használható digitális platformok megismertetése a kollégákkal és az ezekhez szükséges módszertani ismeretek széleskörű átadása és elmélyítése.” – meséli Dr. Fedeles Tamás professzor, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese, az egyetem Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központjának (DOT) kezdeményezője.

Ez egy valódi PTE-s innováció: a digitalizációban jártas, felkészült oktató és támogató szakemberek végezték az egyetem mind a tíz karát átfogó előkészítő munkát. A kezük alól kikerült koncepció nemzetközi tapasztalatokat is integrált, hiszen az új szervezetnek az egyetem több mint ötezer külföldi hallgatóját is meg kell tudnia szólítani. Maga a PTE DOT három évvel ezelőtt, 2022 elején indulhatott el.

Előnyök vegyítése, azaz a blended learning

„Egyszerre kívánunk támogatást nyújtani a hallgatóinknak, az oktatóinknak és jó gyakorlatok átadása révén a hazai és nemzetközi partneregyetemeknek. Workshopokat, tanulástámogató kurzust szervezünk és összeállítottunk egy digitális kézikönyvet a digitális oktatás- és tanulástámogatásról, amelyet a társegyetemek is nagyra értékelnek” – mutatja be a munkájukat Dr. Vörös Zoltán, a PTE DOT vezetője.

A modern digitális oktatás nem jelenti az oktató és hallgató személyes kapcsolatára, interakciójára épülő tudásátadás eltűnését. A visszajelzések alapján mindkét fél részéről egyértelmű igény mutatkozik a jelenléti alkalmakra, ezért ezek biztosan nem fognak kikopni. Cél viszont az erre alkalmas elméleti kurzusok blended learning típusú átalakítása – vagyis a hagyományos jelenléti oktatás elegyítése a digitális megoldásokkal. „Az oktató kollégák közt nagy népszerűségnek örvendő, szemeszterenként meghirdetett képzés során a különböző digitális platformok, szoftverek használatának megismerése mellett a résztvevők a modern pedagógiai módszereket is elsajátítják, amely az oktatás megújulását szolgálja” – foglalja össze az oktatói oldalt Fedeles Tamás.

Praktikus segítség minden elsőévesnek

A hallgatók részére eközben a DOT csapata a Moodle felületen elérhető digitális tananyagokat fejlesztett, amelyek segítenek a megfelelő tanulási stratégiákat, módszereket kiválasztani és azokat hatékonyan alkalmazni. A minden elsőévesnek kifejezetten ajánlott kurzus egy belépő kérdőívet követően mindenkinek egyénre szabva összeállított tematikus modulokból áll. Egyéni tempóban elvégezhető és komoly segítséget jelent a középiskoláról az egyetemi tempóra történő átállásban. Szakirodalmak gyűjtése és feldolgozása, lényegkiemelés, digitális tanulástámogató eszközök (például a mesterséges intelligencia) etikus használta, időmenedzsment, csapatmunka – csak néhány ízelítő a témákból, amelyekkel a PTE DOT várja a hallgatókat.

Távolabbi perspektívák

A kezdeményezés eddig pozitív fogadtatásra talált. A workshopok és a kurzusok átalakítását segítő három hónapos programok nagy népszerűségnek örvendenek és DOT tanulástámogató kurzusát elvégző hallgatók is elégedettek a visszajelzéseik alapján. Fedeles Tamás ezért érhető módon már a következő lépésekben gondolkodik. „Szeretnénk a tanulástámogató kurzust egy komplex egyetemszocializációs csomaggá fejleszteni, amely az egyetem világába is bevezetné a gólyákat. Ugyancsak jövőbeli terveink közt szerepel az idegen, elsősorban az angol munkanyelvű képzéseink kurzusainak blended learning-típusú átalakítása, tekintettel az egyre növekvő létszámú nemzetközi hallgatóinkra.”

(Fizetett tartalom)