felvi.hu


Mikor kell emelt szintű érettségi 2023-ban?

2022.11.08

Általános követelményként már nem kötelező az emelt szintű érettségi a 2023 szeptemberben induló képzések felvételi eljárásában, ugyanakkor egyes szakokra jelentkezőknek továbbra is kell ilyen vizsgát tenniük. Segítünk tisztán látni a kérdésben.

A jelentkezők számára kedvezően változtak a felvételi eljárás és a pontszámítás egyes, az emelt szintű érettségi követelményt érintő szabályai idén ősszel.

Emelt szintű érettségi, mint felvételi követelmény

Korábban az alapképzésekre vagy osztatlan képzésekre jelentkezőknek rendelkezniük kellett legalább egy emelt szintű érettségi vizsgával – ez általános felvételi követelmény volt, enélkül senki nem juthatott be a felsőoktatásba. (Ezt egyes szakokon „bármely tárgyból” tett érettségivel lehetett teljesíteni, míg másokon csak meghatározott tárgyakból.)

Ez a követelmény most megszűnt, ez pedig azt jelenti – nagyon leegyszerűsítve –, hogy azokon a szakokon, ahogy eddig „bármely tárgyból” teljesíthető volt az emelt szint, ott a 2023-as általános felvételi eljárásban általában nincs emelt szintű kötelezettsége a jelentkezőnek.

Ugyanakkor az általános felvételi követelmény megszűnése nem jelenti azt, hogy „akkor mostantól nem kell emelt szintű”: az érettségi pont számításához vagy a magasabb pontszám eléréséhez (többletpont miatt) továbbra is szükséges lehet.

Emelt szintű érettségi az érettségi pont számításához

Az érettségi pontok számításakor továbbra is érvényes, hogy egyes képzési területeken vagy szakokon meghatározott tárgyból vagy tárgyakból emelt szintű eredménnyel kell rendelkezni. Ezt tartalmazza a (jelenlegi, keresztféléves) Tájékoztató 2. sz. táblázata. Ezeket az érettségi pont számításához meghatározott egységes érettségi követelményeket (tantárgyi és szint) már korábban közzétették.

Azonban a felsőoktatási intézmények a 2023-as általános eljárásban eltérhetnek az emelt szintű feltételtől. Vagyis dönthettek úgy, hogy annak ellenére, hogy az adott szakon emelt szintű kötelezettség szerepel a 2. sz. táblázatban, csak ebben az eljárásban ettől eltekintenek és elfogadják a középszintű érettségit is (egyik vagy másik vagy mindkét tárgyra vonatkozóan).

A Tájékoztató 2/A. sz. táblázata tartalmazza azon intézményeknek és meghirdethető szakoknak listáját, ahol eltérnek a korábban megadott emelt szintű feltételtől – vagyis ahol a 2. sz. táblázat szerint emelt szintű kötelezettség van (lenne), ám az intézmény az 2023-as általános eljárásban elfogadja a középszintű érettségit is.

Fontos kiemelni, hogy erről az eltérésről külön-külön döntött minden intézmény, vagyis egyes szakokon előfordulhat, hogy az egyik intézményben elég a középszintű, míg máshol továbbra is szükséges az emelt szintű érettségi a pontszámításhoz.

Érdemes tehát az érettségi, felvételi jelentkezés tervezésekor ezt a két táblázatot együtt tanulmányozni, használni: megnézni a kiszemelt szakot a 2. sz. táblázatban, és ha ott emelt szintű kötelezettség van, akkor a 2/A. táblázatban megkeresni, elfogadja-e vajon valamely egyetem vagy főiskola a középszintű érettségit is.

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy emelt szintű érettségiért többletpont jár (jó eredmény esetén), így jelentősen növelheti a felvételi összpontszámot és azzal a bejutás esélyét is – ráadásul emellett tudásalapot is nyújt a majdani felsőoktatási tanulmányokhoz.

A 2024. szeptemberben induló képzések felvételi eljárásától kezdve változnak a pontszámítás alapjai: a felsőoktatási intézmények maguk határozzák meg tanulmányi ponthoz a tantárgyi,az érettségi ponthoz a vizsgatárgy követelményeket és azok szintjét. Az, hogy az egyes intézmények milyen tantárgyakból és hogyan számolják majd a felvételizők pontjait, itt böngészhetők. A pontszámítás egyéb változásai pedig ebben a cikkünkben olvashatók.