felvi.hu


A középiskolai bizonyítványok hiánypótlásáról

2023.05.18

A napokban kapták meg a hiánypótlási felszólítást azok a jelentkezők, akiknél a feldolgozás során megállapították, hogy a pontszámításhoz szükséges középiskolai bizonyítványuk része vagy egésze hiányzik.


Kik kaptak ilyen levelet?

Azok a jelentkezők, akik a jelentkezésük benyújtásakor valamilyen formában – akár osztályzatok megadásával, akár legalább egy bizonyítványoldal feltöltésével – jelezték, hogy szeretnének tanulmányi pontot számíttatni, ezt azonban a felvételi nyilvántartásban aktuálisan található adatok alapján egyelőre nem tudják számukra megtenni.

Azok is kaptak levelet, akik idén érettségizőként a korábbi évfolyamo(ka)t már feltöltötték, viszont az utolsó év végi bizonyítványuk még hiányzik. Az érettségi vizsgára bocsátás feltétele a tanulmányok sikeres lezárása, az év végi bizonyítvány kiállítása. Amennyiben ennek ellenére a bizonyítvány hiányzó oldala még nem áll a jelentkező rendelkezésére, mert azt az iskolától nem kapta meg, akkor rá a 2023. július 12-i (tanulmányaikat külföldön befejezők esetében 2023. július 18-i) határidő vonatkozik – legkésőbb eddig kell pótolni a hiányzó dokumentumokat, adatokat.

Javasolt azonban a kézhez vétel után minél hamarabb feltölteni a bizonyítványt, hiszen annál hamarabb fel tudják dolgozni, és az esetleges hibákat, hiányosságokat is van még lehetőség javítani, pótolni a dokumentumpótlás végső határidejéig.

A végzésben szereplő, jogszabály által előírt öt napos határidő azokra vonatkozik, akik már rendelkeznek a dokumentummal (és annak minden év végi oldalával), azonban eddig elmulasztották azt feltölteni.

Mit kell feltölteni?

A tanulmányi pontok számításához szükséges oldalakat: ezek jellemzően az utolsó két évfolyam eredményeit tartalmazó lapok. Ugyanakkor ha valaki olyan idegen nyelvből vagy természettudományos tárgyból szeretné a pontjait számíttatni, amit nem az utolsó két évben tanult, akkor azokat a korábbi éveket is töltse fel, amelyeken ezek az eredmények szerepelnek.

Szintén szükség lehet a korábbi év végi bizonyítványára, ha abban osztályozó vizsga eredménye található a szükséges tárgyak valamelyikéből.

A legkedvezőbb pontszámítás érdekében érdemes a bizonyítvány valamennyi, egy-egy évfolyam sikeres elvégzését igazoló oldalpárját feltölteni.

Mire figyeljünk?

  • Az egyes évfolyamok információit – év végi eredmények, esetleges záradékok, az iskola bélyegzője – tartalmazó oldalpárokat egy oldalra szkenneljük.
  • Az évfolyamok sorrendjében és egy fájlban töltsük fel.

 

Fontos, hogy a korábban már feltöltött dokumentumokat nem kell újra feltölteni! (Ez lassítja a feldolgozást, hiszen kétszer kell ugyanazzal foglalkozni.) A feltöltött dokumentumokat és azok feldolgozását az E-felvételiben lehet ellenőrizni.

Bővebben a megfelelő dokumentumokról a Tájékoztatóban »