Future vibe – DE-GTK!
2025.01.17Legyen nálad is a DE-GTK a befutó!
Hi-tech eszközök, ötezres multikulti közösség, modern előadók, okostermek, saját bulihely, menő sportlétesítmények és nem mellesleg nemzetközileg elismert diploma – na, ezért future vibe a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara.
Évről évre nagyfokú az érdeklődés a DE-GTK képzéseire, nem csoda, hiszen a végzett hallgatók 90%-a a diploma megszerzését követő egy éven belül képzettségének megfelelő munkát talál. Persze vonzó lehet az is, hogy a hazai gazdaságtudomány kitűnő oktatóitól tanulhatsz, egy látványnak sem utolsó campuson.
Nagyítóval sem találsz Magyarországon még egy olyan egyetemet, ahol ilyen modern oktatótermek, futó- és futballpályák, kondipark, fedett teniszcsarnok, e-sport központ a gémereknek, színházterem, korszerűsített kollégium, étterem – sőt, még saját szórakozóhely is – egy helyen várnak.
A Gazdaságtudományi Kar több, mint ötezer fős hallgatói létszámával a Debreceni Egyetem legnagyobb, a képzési területeket tekintve pedig legnépszerűbb kara. Jelenleg 9 alap- és 14 mesterszakos képzést, illetve 4 felsőoktatási szakképzést kínálunk Debrecen mellett már Szolnokon, Kisvárdán, Nyírbátorban és Nagyváradon is.
Ha akarod, már az egyetemi évek alatt a legnagyobb cégeknél – pl. MNB, NI, KITE, OTP, Neopack, Ave Ásványvíz, Globus, Flowserve, DBH Finance, ITK, TranSped, Hajdúsági Sütödék – dolgozhatsz a leendő szakmádban szakmai gyakorlatodon, vagy mesterszakon akár a duális képzés során. Örök barátságot köthetsz a kar közel 500 külföldi hallgatójával is, vagy ösztöndíjjal tanulhatsz a több tucat külföldi partneregyetem egyikén.
És ha még ez sem elég, akkor belevetheted magad a tudományos életbe, kipróbálhatod magad fiatal kutatóként a kar tehetséggondozó szervezeteiben, ahol hi-tech kutatási eszközöket is használhatsz.
A tanulás mellett szórakozásra is számos lehetőség kínálkozik nálunk, hogy csak a legnagyobbakat említsük, az évet hazánk legnagyobb stadionshow-jával, a YouDay-jel indítjuk, és a tanév végeztével a vizsgadrukkot a nyári Campus Fesztiválon vezetheted le.
Van még kérdésed? Akkor katt ide »
(Fizetett tartalom)