Jelmagyarázat
1 2 3 |
előre »
|
A Meghirdetett képzések és a Szakkereső oldalain belül az intézményi oldalakon található betűjelek, kódok, egyéb megnevezések és magyarázatuk:
Felvehető kapacitásszám táblázata: Ebből a táblázatból az derül ki, hogy az adott intézmény az adott évben maximálisan hány – a felsőoktatási felvétel feltételeit teljesítő – jelentkezőt vehet fel az első évfolyamra. Az adatok szakra, munkarendre és képzési helyre osztva találhatók meg.
Képzési terület: Azoknak a képzési ágaknak, illetve szakoknak és felsőoktatási szakképzéseknek az összessége, amelyek hasonló vagy részben megegyező képzési tartalommal rendelkeznek. Az egyes alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeit tartalmazó miniszteri rendelet a 15 képzési területet két nagyobb területhez kapcsolja, az „Arts" és a „Science" területhez. Az egyes alap- és mesterszakok képzési ciklus szerinti rövidítése ennek megfelelően „BA" vagy „MA", azaz „Bachelor of Arts" vagy „Master of Arts", illetve „BSc" vagy „MSc", azaz „Bachelor of Science" vagy „Master of Science".
Munkarend: A felsőoktatásban a képzés lehet teljes idejű (nappali munkarend), részidős (esti vagy levelező munkarend), illetve távoktatás.
A felvétel alapvető feltételeiről a Meghirdetett képzések menüpont intézményi oldalain olvashat.
- 1. Jelmagyarázat
- 2. Meghirdetett képzések táblázata
- 3. Fontosabb lábjegyzetek