Miért válasszam a duális képzést?
2024.02.021. Havi fizetés
A felsőfokú duális képzés megkezdéséhez a sikeres felsőoktatási felvételi mellett arra is szükség van, hogy egy partnerszervezet (vállalat) hallgatói munkaszerződést kössön a jelentkezővel. A munkaszerződés alapján a hallgatónak a duális képzés teljes idejére – mind a gyakorlati, mind az elméleti periódusok alatt – havi fizetés jár. A fizetés legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 65 százaléka.
2. Modern vállalati környezet, versenyképes tudás
A szakmai gyakorlóhellyel szemben fontos elvárás, hogy megfeleljen a gyakorlati munka oktatásával kapcsolatos technológiai követelményeknek, rendelkezzen a szükséges gépekkel, eszközökkel és segédanyagokkal. A versenyképes gyakorlati tudást tapasztalt, szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek (mentorok) adják át.
A duális képzésben részt vevő hallgató nem marad le felsőoktatási tanulmányaiban sem, hiszen az elméleti kurzusokon évfolyamtársaival együtt vesz részt, ugyanazokat a tárgyakat tanulja, és azonos vizsgakövetelményeknek kell megfelelnie.
Felsőoktatási intézmények és duális szakmai gyakorlóhelyeik »
3. Nagyobb elhelyezkedési esély
A szakmai gyakorlóhely a saját igényeinek megfelelően, a felsőoktatási intézménnyel egyeztetett program alapján képezi a hallgatóit. Így kineveli a jövőbeli munkavállalóit, akik a diploma megszerzését követően azonnal teljes értékű munkavállalók lehetnek.