Tizenhétezer jelentkező a mesterképzésben
« vissza | 1 2 3 4 5 6 |
előre »
|
Kapcsolódó tartalmak
Ha a mesterképzésen belül csak a nappali munkarendre (tagozatra) jelentkezőket vizsgáljuk, akkor valamelyest megváltozik a szakok sorrendje. A legtöbb jelentkezőt a nappalisok közül is a tanári mesterszak tudhatja a magáénak, a top10-ben azonban ott találjuk a geográfus, a történelem, a biológus, valamint a fordító és tolmács mesterszakokat is - ezek az összes jelentkezőt figyelembe vevő listán a tizedik és a huszadik hely között foglalnak helyet. Mivel a 2008-as normál felvételi eljárásban a mesterszakokra jelentkezők mindössze 22 százaléka (1300 fő) nyújtotta be nappali tagozatra jelentkezését, az egyes szakok közti jelentkezői létszámkülönbségek jelentéktelenek. A tavalyi tizedik és huszadik helyezettet összesen 12 főnyi jelentkező választotta el egymástól.
6. táblázat:
A legtöbb nappali munkarendre (tagozatra) jelentkezőt vonzó mesterszakok, első helyes jelentkezések*
Sorrend 2009. | Szak | Jelentkezők száma (fő) |
1. |
tanári
|
1097 |
2. |
kommunikáció és médiatudomány
|
399 |
3. |
nemzetközi tanulmányok
|
376 |
4. |
pszichológia
|
327 |
5. |
geográfus
|
250 |
6. |
történelem
|
208 |
7. |
biológus
|
183 |
8. |
vezetés és szervezés
|
178 |
9. |
fordító és tolmács
|
161 |
10. |
vállalkozásfejlesztés
|
151 |
11. | nemzetközi gazdaság és gazdálkodás | 146 |
12. | emberi erőforrás tanácsadó | 145 |
13. | szociológia | 142 |
14. | magyar nyelv és irodalom | 133 |
15. | pénzügy | 122 |
16. | közigazgatási | 120 |
17. | villamosmérnöki | 118 |
18. | politikatudomány | 116 |
18. | marketing | 112 |
20. | programtervező informatikus | 110 |
* A 2009-es jelentkezési adatok 99%-os feldolgozottsága alapján.
A mesterszakokra jelentkezők képzési területek szerinti megoszlását vizsgálva a pedagógiai - a pedagógusképzéshez sorolt tanári mesterszak eredményeinek értelmezhetőségéről már szót ejtettünk -, a bölcsészettudományi, a gazdaságtudományi és a társadalomtudományi terület kiemelkedő jelentőségét láthatjuk. A négy nagy képzési terület az összes mesterszakra jelentkező közel háromnegyedét tudhatja magáénak. Ha a hivatalos képzésterületi besorolástól eltekintve a tanári mesterszakon belül külön kezeljük az egyes képzési területekhez kötődő specializációkat, akkor a bölcsészettudományi terület egyértelmű dominanciáját láthatjuk. Tehát az összes bölcsészettudományi területhez sorolt mesterszakra jelentkezők és a valamely bölcsész-szakhoz kötődő tanári mesterszakra jelentkezők együttesen az összes mesterképzésre jelentkező közel egyharmadát teszik ki. A természettudományi szakokhoz kapcsolódó tanári mesterszakra jelentkezőkkel együtt az összjelentkezői létszám 10 százalékára növekszik a természettudományi képzésterület részesedése is.
- 1. Az ELTE vezet
- 2. A tanári mesterszak
- 3. 2008. vs 2009.
- 4. Rangsorolás nappali munkarend alapján
- 5. Képzésterületek szerinti megoszlás
- 6. Nappali, levelező és esti munkarend összevetése