Kevesebb jelentkezővel is slágerszak a pszichológia
« vissza | 1 2 3 4 5 |
előre »
|
Fővároscentrikus képzés
Pszichológia alapszakot Magyarországban hat felsőoktatási intézmény kínál. Ezek közül a legnagyobb népszerűségnek örvendő intézmény, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE-PPK) fogadja a nappali munkarendes első helyes jelentkezések 43 százalékát. A jelentkezők további kétharmada meglehetősen kiegyensúlyozottan oszlik meg a többi öt intézmény közt. A pszichológus képzés második legnépszerűbb intézménye a szintén budapesti helyszínű Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara (KRE-BTK), mely a nappali munkarendre jelentkezők 15 százalékát vonzotta első helyen. Ez utóbbi intézmény képzési súlya tovább erősödik, amennyiben a nappalis képzések mellett az összes munkarendre leadott jelentkezéseket vizsgáljuk meg.
Az ELTE-PPK és a KRE-BTK mellett még a PPKE-ra is szép számmal jelentkeznek, így a három kar együtt az összes jelentkező kétharmadát vonzza, ami a szakterület erős Budapest-centrikusságát mutatja. A hagyományos nagy vidéki tudományegyetemek - a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Debreceni Egyetem - bölcsészettudományi karai a nappali munkarendre jelentkezők egy-egy tizedét fedik le.
2. táblázat
PSZICHOLÓGIA SZAKRA JELENTKEZŐK SZÁMA A MEGJELÖLT INTÉZMÉNYEK SZERINT
A nappali munkarendes osztatlan képzésre jelentkezőket figyelembe véve - az első helyre beadott jelentkezési lapok alapján
(Zárójelben az összes munkarend és finanszírozási forma szerint figyelembe vett összjelentkezői létszám)
Intézmény rövidítés | Intézmény neve | Jelentkezők száma (fő) | Jelentkezőkön belüli arány (%) | |
1.
|
ELTE-PPK | Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar | 832 (832) |
43,0 |
2.
|
KRE-BTK | Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar | 291 (639) |
15,0 |
3.
|
SZTE-BTK | Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar | 243 (502) |
12,6 |
4.
|
DE-BTK | Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar | 227 (320) |
11,7 |
5.
|
PTE-BTK | Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar | 194 (305) |
10,0 |
6.
|
PPKE-BTK | Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar | 148 (148) |
7,6 |
Összesen:
|
1935
(2746) |
100,0
|
- 1. Csökkenő, de még mindig jelentős érdeklődés
- 2. Fővároscentrikus képzés
- 3. Sokan vállalnák a költségtérítést is
- 4. Idősebbek körében is népszerű
- 5. Magas előképzettségű jelentkezők