Több mint 106 ezren jelentkeztek, csaknem mindenki elektronikusan
2014.04.08Több mint 106 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba, 97 százalékuk elektronikus formában. A jelentkezők nagy része alapképzésben és osztatlan mesterképzésben, valamint állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni. A legtöbben első helyen a műszaki, illetve a gazdaságtudományok képzési terület, valamint a pedagógusképzés valamely szakát jelölték meg.
A 2014 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 106 056-an jelentkeztek. Közülük a legtöbben – csaknem 70 ezren – első helyen alapképzést jelöltek meg, osztatlan mesterképzést 9763-an, felsőoktatási szakképzést pedig 4971-en választottak első helyen. A felsőfokú végzettséggel rendelkező felvételizők közül több mint 21 ezren jelentkeztek első helyen mesterképzésre. Ösztöndíjas képzésre 91 737-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát – első helyen – 14 319 fő választotta.
Idén is legfeljebb 5 jelentkezési helyet lehetett megjelölni, ebből az alapdíjért 3 szak szerepelhetett a listában. A jelentkezési adatokat nézve elmondható, hogy a felvételizők átlagosan 3,4 szakot jelöltek meg.
A legnagyobb arányban a pedagógusképzések esetében nőtt meg a jelentkezések száma: míg 2013-ban 6136-an jelöltek meg ilyen szakot első helyen, addig ez a szám idén 8546, azaz közel 40 százalékkal többen választották elsőként ezeket a képzéseket. Fontos tudni, hogy ebbe a képzési területbe tartoznak alapképzések (például az óvó- és tanítóképzés, a gyógypedagógus képzés), az osztatlan mesterképzések (osztatlan tanárképzés), valamint az osztott tanári mesterképzések. Mindhárom területen növekedés érzékelhető.
Első helyes jelentkezések száma képzési területenként alapképzéseken és osztatlan mesterképzéseken:
![]() |
A 15 legtöbb első helyes jelentkezést vonzó alapképzés és osztatlan mesterképzés:
Képzés | Első helyes jelentkezés | |
1. | gazdálkodási és menedzsment | 3 422 |
2. | gépészmérnöki | 2 984 |
3. | jogász | 2 831 |
4. | mérnökinformatikus | 2 754 |
5. | óvodapedagógus | 2 732 |
6. | turizmus-vendéglátás | 2 665 |
7. | pszichológia | 2 639 |
8. | általános orvos | 2 235 |
9. | kereskedelem és marketing | 1 991 |
10. | pénzügy és számvitel | 1 923 |
11. | villamosmérnöki | 1 765 |
12. | gyógypedagógia | 1 700 |
13. | programtervező informatikus | 1 526 |
14. | gazdaságinformatikus | 1 521 |
15. | tanító | 1 412 |
E-felvételizők és papíros jelentkezők: a csata eldőlt
Az e-jelentkezők aránya folyamatosan emelkedett az elmúlt években. Míg 2008-ban még csupán a felvételizők 13 százaléka élt az elektronikus jelentkezés lehetőségével, számuk évről évre nőtt, 2011 óta pedig már feléjük billen a mérleg nyelve, ekkor ugyanis a felvételizők 58 százaléka választotta az online megoldást. Egy évvel később, 2012-ben az arány közel 66 százalékra nőtt. A tavalyi évben 80 százalékuk, idén pedig már csaknem mindenki, egész pontosan a jelentkezők 97 százaléka döntött az e-felvételi mellett.
E-felvételizők és jelentkezési lapon felvételizők aránya az általános felvételi eljárásokban:
![]() |
Az elektronikus ügyintézés elterjedését támasztja alá, hogy idén nőtt az ügyfélkapus hitelesítések száma is. Míg tavaly az e-felvételizők 25 százaléka választotta, addig idén arányuk elérte a 38 százalékot.
![]() |
Mi történt a jelentkezési határidőtől mostanáig?
Az e-felvételik véglegesítése és a jelentkezési lapok benyújtása után az Educatio Nonprofit Kft. munkatársai megkezdték a beérkezett adatok feldolgozását, zajlik a jelentkezéshez csatolt, valamint a később beküldött dokumentumok kezelése is. A papíron beadott dokumentumokat először digitalizálják – több körben ellenőrizik, majd betöltik a felvételi adatbázisba. Ebben az eljárásban eddig több mint 300 ezer dokumentum érkezett be. A 2013. évi felvételi eljárás során mintegy 1,3 millió dokumentumot dolgoztak fel, várhatóan idén ez a szám növekedni fog.
Érdekességek az e-felvételiről
Az idei e-felvételizők közül a leglelkesebb jelentkező az e-felvételi indulása után néhány perccel regisztrált, míg az utolsó egy hajszállal a határidő előtt: 2014. február 15-én 23 óra 52 perckor. A legbuzgóbb felvételiző már felkészülve várta a képzések meghirdetését, hiszen az első véglegesített jelentkezés (ami után már nem történt módosítás) 2013. december 22-én hajnali 1 óra 35 perckor meg is érkezett. A leggyorsabb jelentkező kicsit több mint 8 perc alatt végzett az űrlapok kitöltésével, a legmegfontoltabb esetében viszont 56 nap telt el a regisztráció és a jelentkezés véglegesítése között. Az űrlapok kitöltéséhez egyébként átlagosan 20 percre volt szükségünk a jelentkezőknek.