Intézményi elemzés: Széchenyi István Egyetem
2011.09.27Kapcsolódó tartalmak
A 2011-es év általános jelentkezési eljárása során több mint négyezren jelentkeztek első helyen a Széchenyi István Egyetemre. A jelentkezők képzési formák szerinti megoszlása igen hasonló az országos értékekhez, azzal a különbséggel, hogy itt körülbelül négy százalékponttal többen célozzák meg az alapképzést, és körülbelül ugyanennyivel kevesebben a mesterképzést.
Az első helyen a SZE-re jelentkezők képzési szintek szerint (2011. általános eljárás, minden munkarend és finanszírozási forma)Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
Az SZE-re első helyen jelentkezők közül kevesebben választják a nappali tagozatot, mint általában az országban: itt csak kétharmaduk választja ezt szemben az országos 72 százalékkal. Ezzel szemben némileg többen vannak a levelező tagozatot választók (30%), illetve távoktatásra is országos viszonylatban kiemelkedően sokan (3,3%) jelentkeznek. Kilenctizedük államilag támogatott formában kívánja megkezdeni tanulmányait az SZE-n.
Az első helyes jelentkezőknek fele származik csupán a Nyugat-magyarországi régióból, ami az országos értékekhez viszonyítva alacsonynak számít. További közel 30 százalék verbuválódik a szomszédos, területileg közel eső Közép-Dunántúlról, valamint a Közép-magyarországi régióból is jelentős arányban (7,5%) érkeznek jelentkezők.
A jelentkezők megoszlása régiók szerint (2011. általános eljárás, minden képzési szint, munkarend és finanszírozási forma)
első helyen SZE (%) | összes jelentkező (%) | |
Nyugat-Magyarország | 50,0 | 9,2 |
Közép-Dunántúl | 29,7 | 10,5 |
Közép-Magyarország | 7,5 | 31,4 |
Külföld | 3,5 | 2,0 |
Dél-Dunántúl | 2,5 | 8,5 |
Észak-Magyarország | 2,4 | 11,0 |
Dél-Alföld | 2,3 | 12,8 |
Észak-Alföld | 2,1 | 14,6 |
Összesen | 100 | 100 |
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
Megyénként vizsgálva az adatokat kiderül, hogy az intézménynek otthont adó Győr-Moson-Sopron megyéből érkezik az első helyes jelentkezők több mint harmada, több mint hetedük Komárom-Esztergomból, körülbelül tizedük pedig Veszprém, illetve Vas megyéből. Látható tehát, hogy a jelentkezők rekrutációs bázisa főként a Dunántúl északi részére összpontosul. Ugyanakkor a határon túlról jelentkezők aránya is magas az országos adatokhoz viszonyítva.
A jelentkezők megoszlása megyék szerint (2011. általános eljárás, minden képzési szint, munkarend és finanszírozási forma)
első helyen SZE (%) | összes jelentkező (%) | |
Budapest | 4,0 | 19,1 |
Bács-Kiskun | 1,0 | 5,0 |
Baranya | 0,9 | 3,7 |
Békés | 0,6 | 3,5 |
Borsod-Abaúj-Zemplén | 1,1 | 6,3 |
Csongrád | 0,7 | 4,3 |
Fejér | 5,7 | 4,2 |
Győr-Moson-Sopron | 36,7 | 4,1 |
Hajdú-Bihar | 0,6 | 5,4 |
Heves | 0,6 | 3,0 |
Jász-Nagykun-Szolnok | 0,8 | 3,6 |
Komárom-Esztergom | 13,5 | 2,9 |
Nógrád | 0,8 | 1,7 |
Pest | 3,5 | 12,3 |
Somogy | 1,1 | 2,7 |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 0,7 | 5,6 |
Tolna | 0,6 | 2,2 |
Vas | 9,4 | 2,4 |
Veszprém | 10,6 | 3,4 |
Zala | 3,9 | 2,8 |
Külföld | 3,5 | 2,0 |
Összesen | 100 | 100 |
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
A Széchenyi István Egyetem egyes karait regionális kötődés szerint vizsgálva kiderül, hogy a SZE-GK kötődik leginkább a megyéhez, illetve a régióhoz. Ugyanezen a karon a legmagasabb a külföldről jelentkezők aránya is (4,6%), ami (az egész egyetem vonatkozásában is) magyarázható a határ területi közelségével. Leggyengébb régiós kötődést az SZE-ZMI mutat, ahol a jelentkezők kétharmada a Nyugat-magyarországi régió határain túlról érkezik.
Az SZE-karok első helyes jelentkezőinek regionális megoszlása (2011. általános eljárás, minden képzési szint, munkarend és finanszírozási forma)
Győr-Moson-Sopron (%) | egyéb Nyugat-Magyarország (%) | egyéb (%) | Összesen (%) | |
SZE-ÁJK | 43,8 | 20,2 | 46,0 | 100 |
SZE-ESZI | 37,0 | 10,3 | 52,7 | 100 |
SZE-GK | 50,1 | 11,3 | 38,6 | 100 |
SZE-MTK | 31,3 | 14,9 | 53,8 | 100 |
SZE-ZMI | 22,0 | 12,0 | 66,0 | 100 |
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.