Intézményi elemzés: Eötvös Loránd Tudományegyetem
2011.09.15Kapcsolódó tartalmak
A 2011-es év általános jelentkezési eljárása során több mint tizenötezer első helyes jelentkezővel az Eötvös Loránd Tudományegyetem bizonyult a legnépszerűbb felsőoktatási intézménynek. Az első helyen ELTÉ-t választók közel kétharmada alapszakos képzésben, egynegyede mesterképzésben kívánta megkezdeni tanulmányait.
Az első helyen az ELTE-re jelentkezők képzési szintek szerint (2011. általános eljárás, minden munkarend és finanszírozási forma)
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
Ahogy az összes jelentkező körében, úgy az első helyen az ELTE-t választók esetében is a nappali munkarendre pályázók dominálnak (81 százalék), a levelező munkarendet preferálók mintegy 15 százalékban képviseltetik magukat, esti munkarendet 3 százalékuk jelölt meg.
Az ELTE-t első helyen megjelölő jelentkezőket régió szerint tekintve Budapest és Közép-Magyarország túlsúlyát láthatjuk. 52,8 százalékuk innen szeretne bekerülni; a sorban második Közép-dunántúli régióból valamivel több mint tíz százalékuk érkezik. Ha az összes jelentkező regionális megoszlásával vetjük össze az ELTE-t választókat, megfigyelhetjük, hogy míg a Közép-Magyarországiak az átlagosnál nagyobb arányban vannak jelen az ELTE első helyes jelentkezői között, addig a Közép-Dunántúl kivételével az összes régió többé-kevésbé alulreprezentált ebben a körben.
A jelentkezők megoszlása régiók szerint (2011. általános eljárás, minden képzési szint, munkarend és finanszírozási forma)
első helyen ELTE (%) | összes jelentkező (%) | |
Közép-Magyarország | 52,81 | 31,39 |
Közép-Dunántúl | 10,86 | 10,47 |
Észak-Magyarország | 7,98 | 11,00 |
Nyugat-Magyarország | 7,75 | 9,24 |
Észak-Alföld | 7,31 | 14,57 |
Dél-Alföld | 6,10 | 12,81 |
Dél-Dunántúl | 4,77 | 8,55 |
Külföld | 2,42 | 1,97 |
összesen | 100 | 100 |
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
A Közép-magyarországi régión belül is kiemelkedő Budapest dominanciája: az ELTE első helyes jelentkezőinek több mint egyharmada budapesti; emellett mindazonáltal a Pest megyéből érkezők is az átlagosnál jóval nagyobb arányban vannak jelen. Kis mértékben meghaladja az átlagot emellett a Komárom-Esztergom, a Fejér, valamint a Nógrád megyéből jelentkezők aránya is.
A jelentkezők megoszlása megyék szerint (2011. általános eljárás, minden képzési szint, munkarend és finanszírozási forma)
első helyen ELTE (%) | összes jelentkező (%) | |
Budapest | 34,13 | 19,07 |
Bács-Kiskun | 2,96 | 5,01 |
Baranya | 1,49 | 3,69 |
Békés | 1,74 | 3,49 |
Borsod-Abaúj-Zemplén | 3,47 | 6,26 |
Csongrád | 1,40 | 4,32 |
Fejér | 5,08 | 4,24 |
Győr-Moson-Sopron | 3,46 | 4,05 |
Hajdú-Bihar | 1,92 | 5,40 |
Heves | 2,78 | 3,03 |
Jász-Nagykun-Szolnok | 2,47 | 3,55 |
Komárom-Esztergom | 3,04 | 2,87 |
Nógrád | 1,74 | 1,72 |
Pest | 18,67 | 12,31 |
Somogy | 2,06 | 2,71 |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 2,91 | 5,62 |
Tolna | 1,22 | 2,15 |
Vas | 1,82 | 2,41 |
Veszprém | 2,73 | 3,36 |
Zala | 2,47 | 2,77 |
Külföld | 2,42 | 1,97 |
összesen | 100 | 100 |
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
Érdemes megvizsgálni, hogyan alakul összességében a felsőoktatási intézmények vonzáskörzeteinek hatása a jelentkezők százalékos megoszlására. Látható, hogy az ELTE esetében Budapest összességében az első helyes jelentkezők egyharmadát, Közép-Magyarország régió (Pest megye) további mintegy egyötödüket adja, míg a többi országrégióból érkezik az ELTÉ-t választók valamivel több, mint 47 százaléka.
Az ELTE első helyes jelentkezőinek regionális megoszlása (2011. általános eljárás, minden képzési szint, munkarend és finanszírozási forma)
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
Az egyes karok közül a legerősebb fővárosi jelentkezői dominancia az ELTE-TÓK és az ELTE-TÁTK esetében érvényesül; a legtöbb karon egyharmados, vagy azt megközelítő a fővárosi első helyes jelentkezők aránya. A Tanító- és Óvóképző Karon még a fővárosiaknál is erősebb a Közép-magyarországi régió jelentkezőinek felülreprezentáltsága; az ELTE-TÓK így a leginkább regionális kötődésű ELTE-karként definiálható. Ez összességében megfelel a tanító- és óvóképzést folytató egyetemi és főiskolai karok általánosan erős regionális szerepéről kialakult képnek.
Ugyancsak általános tapasztalat, hogy leginkább a speciális képzéseket folytató intézményeknél érvényesül a kistérségen és a régión túlnyúló, sok esetben országosnak is nevezhető vonzáskörzet. Nincs ez másként a most vizsgált karok esetében sem: a legkevésbé az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara nevezhető regionális hatású intézménynek; jelentkezőinek mindössze egynegyedét teszik ki a budapestiek, további 18-19 százalékukat a közép-magyarországiak, míg több mint 56 százalékuk az ország egyéb részeiből (illetve külföldről) nyújtotta be ide első helyes jelentkezését.
Az ELTE-karok első helyes jelentkezőinek regionális megoszlása (2011. általános eljárás, minden képzési szint, munkarend és finanszírozási forma)
Budapest (%) | Egyéb Közép-Magyarország (%) | Egyéb (%) | Összesen (%) | |
ELTE-ÁJK | 32,96 | 18,12 | 48,92 | 100 |
ELTE-BGGYK | 24,82 | 18,93 | 56,25 | 100 |
ELTE-BTK | 34,45 | 16,14 | 49,41 | 100 |
ELTE-IK | 34,59 | 18,42 | 46,99 | 100 |
ELTE-PPK | 35,61 | 19,15 | 45,24 | 100 |
ELTE-TÁTK | 36,66 | 18,51 | 44,83 | 100 |
ELTE-TÓK | 37,90 | 27,17 | 34,93 | 100 |
ELTE-TTK | 33,64 | 17,56 | 48,79 | 100 |
Forrás: Jelentkezési statisztika, 2011. Educatio Nonprofit Kft.
További intézményi elemzésekért kattintson az alábbi linkekre:
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Szegedi Tudományegyetem
- Pécsi Tudományegyetem
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Debreceni Egyetem
- Miskolci Egyetem
- Semmelweis Egyetem