Honnan jelentkeznek ELTE-re?
« vissza | 1 2 |
|
Ha a vonzáskörzet-csoportok megoszlásának 2002 és 2006 közötti dinamikáját tekintjük, azt látjuk, hogy 2002 és 2004 között nincs jelentős átrendeződés az arányokban, a fővárosiak és a vidékiek aránya 40-60 százalék a jelentkezők között. 2005-től azonban csökkenő tendenciát mutatnak az adatok a budapesti jelentkezők esetében és növekvőt a vidékieknél.
Csakúgy, mint az összes jelentkező között, külön-külön a budapestieknél és a vidékieknél is a Bölcsészettudományi Kar áll első helyen a népszerűségi ranglistán. A fővárosi jelentkezők között különösen népszerű a BTK, mintegy 36 százalékuk választotta ezt a kart. A fővárosiak csoportjában második helyen az Állam- és Jogtudományi Kar áll, szinte holtversenyben a Pedagógiai és Pszichológiai Karral. A vidékieknél ezzel szemben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar szerzett magának egy erős második helyet, és az Állam- és Jogtudományi Kar a harmadik legnépszerűbb volt.
Meg kell említeni emellett, hogy az előző évhez képest a Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karra, valamint a Társadalomtudományi Karra idén két százalékponttal kisebb arányban jelentkeztek, miközben a Természettudományi Kar iránt másfél, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar iránt két százalékponttal nőtt az érdeklődés.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkezők száma karok szerint (esetszám és oszlopszázalék) |
||||
Budapest | Többi országrész | |||
Jelentkezők száma (fő) | Százalék | Jelentkezők száma (fő) | Százalék | |
ELTE-TÓFK Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar |
271
|
5,2
|
394
|
4,3
|
ELTE-ÁJK Állam- és Jogtudományi Kar |
763
|
14,7
|
1256
|
13,8
|
ELTE-BTK Bölcsészet-tudományi Kar |
1851
|
35,6
|
2658
|
29,3
|
ELTE-TTK Természet-tudományi Kar |
594
|
11,4
|
995
|
11,0
|
ELTE-GYFK Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar |
441
|
8,5
|
1669
|
18,4
|
ELTE-IK Informatikai Kar |
222
|
4,3
|
466
|
5,1
|
ELTE-PPK Pedagógiai és Pszichológiai Kar |
733
|
14,1
|
1154
|
12,7
|
ELTE-TÁTK Társadalom-tudományi Kar |
323
|
6,2
|
483
|
5,3
|
Összesen |
5198
|
100,0
|
9075
|
100,0
|
A választott kar és a vonzáskörzet-csoport összefüggést a másik "irányból" is megvizsgáltuk, vagyis, hogy az egyes karokon belül hogyan oszlanak meg a budapesti és a vidéki jelentkezők. A leginkább specifikus karnak a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar tűnt, hiszen itt a vidékiek csoportja nagyon erősen felülreprezentált, míg a budapesti jelentkezők aránya csupán 21 százalék. A vidékiek még az Informatikai Karon vannak jelen részarányukon felül. A budapesti jelentkezők három karon - Bölcsészettudományi Kar, Társadalomtudományi Kar, illetve Tanító- és Óvónőképző Főiskolai Kar - felülreprezentáltak.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkezők száma karok szerint (sorszázalék) | |||
Budapest | Többi országrész | Együtt | |
ELTE-TÓFK Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar |
40,8
|
59,2
|
100,0
|
ELTE-ÁJK Állam- és Jogtudományi Kar |
37,8
|
62,2
|
100,0
|
ELTE-BTK Bölcsészet-tudományi Kar |
41,1
|
58,9
|
100,0
|
ELTE-TTK Természet-tudományi Kar |
37,4
|
62,6
|
100,0
|
ELTE-GYFK Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar |
20,9
|
79,1
|
100,0
|
ELTE-IK Informatikai Kar |
32,3
|
67,7
|
100,0
|
ELTE-PPK Pedagógiai és Pszichológiai Kar |
38,8
|
61,2
|
100,0
|
ELTE-TÁTK Társadalom-tudományi Kar |
40,1
|
59,9
|
100,0
|
Összesen |
36,4
|
63,6
|
100,0
|
- 1. Honnan jelentkeznek ELTE-re?
- 2. Budapest és vidék összehasonlítása