Egyre keresettebb a nemzetközi gazdálkodás szak
1 2 3 4 5 |
előre »
|
Az általános tendenciával ellentétben, abszolút értelemben is nőtt a nemzetközi gazdálkodás szakra első helyen jelentkezők száma. A képzés egyre népszerűbb: két éve még nem volt a legnépszerűbb 20 szak között, a tavalyi 15. hely után idén már a 11. A jelentkezők többsége fiatal és a budapesti intézmények nappali tagozatára készül.
Ha az utóbbi évek tendenciája folytatódni fog, a nemzetközi gazdálkodás alapszak az egyik legnépszerűbb gazdálkodási szak lesz: két évvel ezelőtt még nem volt a legnépszerűbb húsz szak között, 2006-ban a 15., idén pedig már a 11. a nappali alapképzéses jelentkezési rangsorban. Sőt, az általános tendenciával szemben nemhogy csökkent volna, hanem abszolút értelemben is nőtt a szakot első helyen megjelölők száma a múlt évihez képest - pl. a rangsorban még előtte található gazdasági szakok többsége esetében kifejezetten jelentős népszerűség csökkenés volt tapasztalható. A múlt évihez képest pozitív jelentkezői "mérleggel" a húszas toplistán a nemzetközi gazdálkodás mellett mindössze csak a gépészmérnöki rendelkezik.
JELENTKEZŐK SZÁMA AZ EGYES SZAKOKON
A nappali munkarendű alap- és osztatlan képzésre jelentkezőket figyelembe véve - az első helyre beadott jelentkezési lapok alapján
(A tizenöt legnépszerűbb szak)
2007. (2006.) | Szak | Jelentkezők száma (fő) |
1. (2.)
|
turizmus-vendéglátás
|
4610 (-107)
|
2. (1.)
|
gazdálkodási és menedzsment
|
4462 (-321)
|
3. (4.)
|
mérnök informatikus
|
3066 (-361)
|
4. (3.)
|
kommunikáció és médiatudomány
|
2694 (-826)
|
5. (7.)
|
orvos
|
2335 (-244)
|
6. (6.)
|
kereskedelem és marketing
|
2218 (-599)
|
7. (5.)
|
jogász
|
2141 (-694)
|
8. (8.)
|
pénzügy és számvitel
|
2130 (-67)
|
9. (9.)
|
pszichológia
|
1992 (-153)
|
10. (11.)
|
gépészmérnöki
|
1969 (+149)
|
11. (15.)
|
nemzetközi gazdálkodás
|
1560 (+51)
|
12. (13.)
|
villamosmérnöki
|
1500 (-44)
|
13. (16.)
|
andragógia
|
1432 (-43)
|
14. (14.)
|
ápolás és betegellátás
|
1412 (-123)
|
15. (17.)
|
nemzetközi tanulmányok
|
1298 (-123)
|
- 1. Egyre előrébb a nemzetközi gazdálkodás szak
- 2. A nagy fővárosi intézmények a legnépszerűbbek
- 3. Jelentkezések képzési szint, munkarend és finanszírozás szerint
- 4. Leginkább a fiatal nők választották
- 5. A jelentkezők felének van középfokúja
Kutatások
- A 2023-as tavaszi felmérés kérdésblokkjai
- Felsőoktatási Elemzési Jelentések - 6. évfolyam 1. szám, 2022. március
- Field period of EUROSTUDENT 8 research in Hungary has started
- Vegyél részt az EUROSTUDENT 8 kutatásban és nyerj belépőt az EFOTT-ra!
- Elindul az EUROSTUDENT 8 kutatás magyarországi adatfelvétele