Az idősebb korosztályok körében népszerű az e-jelentkezés
2007.04.18Gyorsjelentés az e-jelentkezőkről
Egyre többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy interneten keresztül jelentkeznek a felsőoktatási intézményekbe. 2007-ben minden tizedik továbbtanulni szándékozó az e-felvételit választotta. Érdekesség viszont, hogy nem a legfiatalabbak, hanem a huszon- és harmincéves korosztály tagjai használták leginkább az elektronikus jelentkezést.
Immár harmadik éve adhatják be jelentkezésüket az interneten keresztül is a továbbtanulni szándékozók. Az elmúlt évhez képest tovább nőtt az e-felvételizők aránya a felsőoktatásban: 2007-ben már a jelentkezők egytizede, mintegy tizenegyezer fő választotta ezt a gyors és - a beépített hibajavító programnak köszönhetően - kevesebb hibalehetőséget hordozó formát.
Ha kicsit részletesen megnézzük, hogy e téren kik használták ki a technika adta lehetőségeket, akkor érdekes összefüggéseket találunk. Elsőre azt gondolhatnánk ugyanis, hogy a fiatalabb korosztály körében nagyobb népszerűségnek örvend az elektronikus "ügyintézés", a statisztikai adatok ugyanakkor nem igazolták ezeket a várakozásokat. Az alábbi táblázatból jól látszik: éppen hogy a legfiatalabbak, a 18-19 évesek teszik ki a hagyományos formában jelentkezők majdnem felét. Ez az arány az e-jelentkezők között kevesebb, mint egynegyed! Az életkor előrehaladtával viszont folyamatosan nő az elektronikus jelentkezési adatlapot kitöltők aránya. Amíg a frissen érettségizettek közül csak minden huszadik jelentkezik interneten keresztül, addig a 28-35 éves korosztályon belül minden negyedik fiatal. Még a negyven évesnél idősebbek között is sokan jelentkeznek ebben az új formában.
Mivel a diplomás képzés és a kiegészítő alapképzés az idősebb korosztályban népszerű, ezért a fentiek fényében már nem meglepő, hogy ezekre a képzési formákra az átlagosnál többen adták be a jelentkezési lapjukat elektronikus úton. A legszembetűnőbb különbséget viszont tagozat (munkarend) tekintetében találunk: az esti és a távoktatás formájában induló képzéseknél minden ötödik fiatal interneten keresztül jelentkezett.
Kérdés, mi állhat ezek mögött az elsőre talán meglepőnek tűnő adatok mögött? Valószínűleg az, hogy az idén érettségizők egyrészt még szoros közösséget alkotnak a középiskolákban, ahol együtt, egymással intenzíven kommunikálva, hagyományos módon, a nyomtatott lap fölé hajolva töltik ki a jelentkezési formanyomtatványt. Ebben nyilván sokszor segítségükre vannak tanáraik, akik gyakran még a jelentkezési lapokat is összegyűjtik és azokat együtt postára adják.
A hagyományos, papíralapú jelentkezési formához nyilván hozzájárul az is, hogy a hivatalos felvételi kiadványhoz, pl. a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóhoz minden középiskolás hozzájuthat az iskolában vagy az osztálytársain keresztül - amellett, hogy a felmérések szerint közülük nagyon sokan böngészik a felvi.hu oldalait. Természetesen nem vethetjük el a pszichikai magyarázó tényezőket sem: az első, akár egész életre szóló döntést, a továbbtanulás súlyát a hagyományos, "kézzelfogható" hivatalos jelentkezés is erősítheti.
A jelentkezők megoszlása születési év szerint | ||||
e-jelentkezők | hagyományos formában jelentkezők | |||
születési év | jelentkezők száma (fő) | összes e-jelentkezőn belüli arány (%) | jelentkezők száma (fő) | összes hagyományos formában jelentkezőkön belüli arány (%) |
1988 és utána |
2538
|
24,1%
|
46 043
|
47,6%
|
1985-1987 |
2919
|
27,7%
|
26 760
|
27,7%
|
1980-1984 |
2122
|
20,2%
|
11 314
|
11,7%
|
1972-1979 |
2121
|
20,2%
|
8265
|
8,6%
|
1965-1971 |
642
|
6,1%
|
2832
|
2,9%
|
1964 és előtte |
180
|
1,7%
|
1426
|
1,5%
|
összesen |
10 522
|
100,0%
|
96 640
|
100,0%*
|
Ha feltételezzük, hogy a számítógép- és internet-hozzáférést Magyarországon még mindig jelentősen befolyásolja a szociális helyzet, akkor nem meglepő, hogy az e-jelentkezők között egészen kicsi, mindössze 2,1 százalék azoknak az aránya, akik hátrányos helyzetük miatt többletpontokhoz juthatnak a felvételin. A hagyományos jelentkezési lapot kitöltők között viszont már érezhetően magasabb az arányuk, 6,0 százalék. Végül egy érdekesség: úgy tűnik, a fiúk inkább éltek az internet adta lehetőségekkel, hiszen az e-jelentkezők 54,2 százaléka közülük kerül ki.
Fábri István