felvi.hu


Jelentkezők és felvettek a 2018-as általános eljárásban

2018.08.08

Csaknem 108 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre, ami közel kétezerrel több, mint az előző évi jelentkezőszám. Közülük több mint 75 ezren kezdették meg tanulmányaikat szeptemberben valamely egyetemen, főiskolán.

A 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 107 695-en nyújtottak be érvényes jelentkezést. A legtöbben – 72 955-en – alapképzést jelöltek meg első helyen. Osztatlan képzésre 11 674-en, felsőoktatási szakképzésre 4 846-en, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül pedig mesterképzésre 18 220-an jelentkeztek első helyen. Állami ösztöndíjas képzésekre 93 395-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát 14 300-an jelölték meg elsőként. Idén is legfeljebb 6 – díjmentesen 3 – képzést lehetett választani. A jelentkezési adatok alapján elmondható, hogy a felvételizők átlagosan 3,3 képzésre jelentkeztek.

A legtöbb első helyes jelentkezést a gazdaságtudományok, a műszaki és a pedagógusképzés képzési terület valamely szakjára nyújtották be. Az első helyen választott képzési területek között a gazdaságtudományok, a műszaki tudományok és az informatika szakjainak az aránya némileg növekedett.

Első helyes jelentkezések száma a legnépszerűbb képzési területeken, alapképzésben és osztatlan mesterképzésen

Képzési terület 2017-es
általános eljárás
2018-as
általános eljárás
gazdaságtudományok 16,30% 17,10%
műszaki 13,50% 13,80%
pedagógusképzés 14,10% 13,70%
informatika 8,80% 9,80%
orvos- és egészségtudomány
9,30% 8,90%
bölcsészettudomány
8,10% 8,60%
jogi
5,10% 4,80%

 

A szakok közül kiemelhető a gyógypedagógus szak, amelyre 2015 óta egyre többen jelentkeznek, az idei adatok a tavalyiakhoz képest 10%-os emelkedést mutatnak.

A legnépszerűbb alapképzések az első helyes jelentkezések alapján

Szak neve 2017-es
általános eljárás
2018-as
általános eljárás
gazdálkodási és menedzsment 3827 4220
mérnökinformatikus 3327 3579
ápolás és betegellátás 3260 3278
óvodapedagógus 3277 3158
pszichológia 2584 3036
gépészmérnöki 2656 2737
kereskedelem és marketing 2233 2572
gyógypedagógia 2259 2486
turizmus-vendéglátás 2369 2445
programtervező informatikus 2207 2320

 

A ponthatárok 2018. július 25-i megállapítása után kiderült, hogy közülük 75 230-an kezdhetik meg ősztől felsőfokú tanulmányaikat. Állami ösztöndíjas formában 58 491-en tanulhatnak tovább, és 16 739 hallgató önköltséges képzésen tanulhat.

Az alap- és osztatlan, nappali munkarendű, állami ösztöndíjas képzéseket figyelembe véve a legtöbb jelentkezőt – összesen 5 309 hallgatót – idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vette fel. Az állami ösztöndíjas képzések közül – azokat a szakokat vizsgálva, ahol legalább 20 felvett hallgató van – a legtöbb pont (451) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnöki szakára kellett.