Jelentkezők és felvettek a 2018-as általános eljárásban
2018.08.08Csaknem 108 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre, ami közel kétezerrel több, mint az előző évi jelentkezőszám. Közülük több mint 75 ezren kezdették meg tanulmányaikat szeptemberben valamely egyetemen, főiskolán.
A 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 107 695-en nyújtottak be érvényes jelentkezést. A legtöbben – 72 955-en – alapképzést jelöltek meg első helyen. Osztatlan képzésre 11 674-en, felsőoktatási szakképzésre 4 846-en, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül pedig mesterképzésre 18 220-an jelentkeztek első helyen. Állami ösztöndíjas képzésekre 93 395-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát 14 300-an jelölték meg elsőként. Idén is legfeljebb 6 – díjmentesen 3 – képzést lehetett választani. A jelentkezési adatok alapján elmondható, hogy a felvételizők átlagosan 3,3 képzésre jelentkeztek.
A legtöbb első helyes jelentkezést a gazdaságtudományok, a műszaki és a pedagógusképzés képzési terület valamely szakjára nyújtották be. Az első helyen választott képzési területek között a gazdaságtudományok, a műszaki tudományok és az informatika szakjainak az aránya némileg növekedett.
Első helyes jelentkezések száma a legnépszerűbb képzési területeken, alapképzésben és osztatlan mesterképzésen
Képzési terület | 2017-es általános eljárás |
2018-as általános eljárás |
gazdaságtudományok | 16,30% | 17,10% |
műszaki | 13,50% | 13,80% |
pedagógusképzés | 14,10% | 13,70% |
informatika | 8,80% | 9,80% |
orvos- és egészségtudomány |
9,30% | 8,90% |
bölcsészettudomány |
8,10% | 8,60% |
jogi |
5,10% | 4,80% |
A szakok közül kiemelhető a gyógypedagógus szak, amelyre 2015 óta egyre többen jelentkeznek, az idei adatok a tavalyiakhoz képest 10%-os emelkedést mutatnak.
A legnépszerűbb alapképzések az első helyes jelentkezések alapján
Szak neve | 2017-es általános eljárás |
2018-as általános eljárás |
gazdálkodási és menedzsment | 3827 | 4220 |
mérnökinformatikus | 3327 | 3579 |
ápolás és betegellátás | 3260 | 3278 |
óvodapedagógus | 3277 | 3158 |
pszichológia | 2584 | 3036 |
gépészmérnöki | 2656 | 2737 |
kereskedelem és marketing | 2233 | 2572 |
gyógypedagógia | 2259 | 2486 |
turizmus-vendéglátás | 2369 | 2445 |
programtervező informatikus | 2207 | 2320 |
A ponthatárok 2018. július 25-i megállapítása után kiderült, hogy közülük 75 230-an kezdhetik meg ősztől felsőfokú tanulmányaikat. Állami ösztöndíjas formában 58 491-en tanulhatnak tovább, és 16 739 hallgató önköltséges képzésen tanulhat.
Az alap- és osztatlan, nappali munkarendű, állami ösztöndíjas képzéseket figyelembe véve a legtöbb jelentkezőt – összesen 5 309 hallgatót – idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vette fel. Az állami ösztöndíjas képzések közül – azokat a szakokat vizsgálva, ahol legalább 20 felvett hallgató van – a legtöbb pont (451) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnöki szakára kellett.