A 2013-as keresztféléves eljárás felvettjei
2013.02.28A 2013-as keresztféléves eljárás során a 7600 jelentkezőből 6204-en (81,6%) jutottak be a felsőoktatásba.
A keresztféléves eljárás során idén is az idősebb korosztály képviselői jutottak be elsősorban a felsőoktatásba. Az alapképzésre felvettek átlagéletkora 28,7 év, az egységes osztatlan képzésre, valamint a mesterképzésre bekerültek átlagéletkora pedig majdnem eléri a 33 évet. Alapképzésben a női felvettek minimális többségben vannak a férfiakhoz képest, a nemi arányok itt nagyrészt megegyeznek a 2012-es általános eljárás adataival. Mesterképzésben a felvettek mintegy hatvan százaléka nő, itt sincs jelentős eltérés a tavalyi általános eljáráshoz képest, egységes, osztatlan képzésben azonban a női felvettek aránya (78 százalék) lényegesen magasabb, mint a tavalyi általános eljárás hasonló adata (61 százalék).
A legtöbben, 5712-en mesterképzésben kezdik majd meg tanulmányaikat, alapképzésre 474, míg egységes, osztatlan képzésre 18 főt vettek fel.
A 2013-as keresztféléves eljárásban felvettek képzési szint szerint
![]() |
Az alapképzésre felvettek fele levelező, mintegy egyharmada pedig távoktatás munkarenden kezd tanulmányokat. A levelező munkarend dominál a mesterképzésre felvettek körében, valamint az egységes, osztatlan képzésre bekerülteknél is – utóbbi képzési szinten csak levelező képzésre jutottak be új hallgatók.
A 2013-as keresztféléves eljárásban felvettek képzési szint és munkarend szerint
nappali |
levelező |
esti |
távoktatás |
|
alapképzés |
19,80% |
49,20% |
31,00% |
|
egységes, osztatlan képzés |
|
100,00% |
||
mesterképzés |
44,40% |
55,20% |
0,50% |
|
összesen |
42,40% |
54,90% |
0,40% |
2,40% |
Alapképzésben, valamint egységes, osztatlan képzésben csak önköltséges helyre lehetett jelentkezni, mesterképzésben ellenben az új felvettek több mint 90 százaléka állami ösztöndíjas képzésben kezdhet februártól.
A 2013-as keresztféléves eljárásban felvettek képzési szint és finanszírozási forma szerint
állami ösztöndíjas |
önköltséges |
|
alapképzés |
|
100,0% |
egységes, osztatlan képzés |
|
100,0% |
mesterképzés |
92,8% |
7,2% |
összesen |
85,4% |
14,6% |
Alapképzésben a legtöbb új hallgatót felvett szak a gazdálkodási és menedzsment (159 felvett), ezt a turizmus-vendéglátás (53 felvett) és a pénzügy és számvitel szak (45 felvett) követi. Egységes, osztatlan képzési szinten csak jogász szakon hirdettek felvételt, míg a mesterszakok közül a szokásos listavezető tanári mesterszakot (2320 felvett) a vezetés és szervezés (255 felvett), valamint a villamosmérnöki mesterszak (216 felvett) követi a lista élén.
Kutatások
- A 2023-as tavaszi felmérés kérdésblokkjai
- Felsőoktatási Elemzési Jelentések - 6. évfolyam 1. szám, 2022. március
- Field period of EUROSTUDENT 8 research in Hungary has started
- Vegyél részt az EUROSTUDENT 8 kutatásban és nyerj belépőt az EFOTT-ra!
- Elindul az EUROSTUDENT 8 kutatás magyarországi adatfelvétele