Kedvezőbb a diplomások helyzete
1 2 |
előre »
|
Az átlagosnál magasabb bér és kedvezőbb foglalkoztatottság - ezek a frissdiplomások legfontosabb ismérvei a több mint húszezer végzett hallgatót érintő kutatás adatai szerint.
Tanulás majd munka - ma már nem ez a sorrend
A végzettek elhelyezkedését vizsgálva kiderül, hogy nincs éles határvonal a felsőoktatás és a munka világa között, mivel a hallgatók nagy része már a főiskolai, egyetemi évek alatt szerez munkatapasztalatot. A „diáklét" és a „munkaviszony" tehát nem lineárisan követik egymást, hanem - egy matematikai fogalommal élve - egymást metsző halmazok.
A diploma megszerzése előtt a válaszadók több mint ötven százaléka már dolgozott. Kimondottan a tanulmányokhoz kapcsolódó munkatapasztalatról ennél többen, a válaszadók 60 százaléka számolt be. A képzés és munka világának összecsúszását jól mutatja, hogy az abszolutórium megszerzésekor a végzettek 41 százaléka már rendelkezett főállású munkaviszonnyal. Ezt az arányt természetesen felfelé húzzák az esti és levelező munkarendben tanulók, akiknél a hallgatói évek alatt főállásban dolgozók aránya meghaladja a 85 százalékot, illetve a távoktatásban résztvevők, ahol ez az arány több mint 95 százalék.
Azoknak a végzetteknek, akiknek a diploma megszerzésekor nem volt főállásuk, egy része a diplomázás után is a felsőoktatásban marad (továbbtanul például mesterképzésen). A frissdiplomásoknak összesen 46,4 százaléka lép ki álláskeresőként a munkaerőpiacra. A továbbiakban az ő helyzetüket, álláskeresési szokásaikat, valamint az elhelyezkedésük idejét és módját részletezzük.
Gyorsan és viszonylag könnyen helyezkedtek el
Az abszolutórium megszerzése után az álláskeresők 80 százalékának sikerült elhelyezkednie. Egyharmaduk pedig már egy hónapon belül munkába állt. Az átlagos állás-keresési idő a sikeres állás-keresők körében 3,4 hónap, a 2008-ban végzettek ennél valamivel kevesebb idő alatt, átlagban 3,21 hónap alatt találtak munkát, míg a 2010-ben végzetteknek ugyanehhez 3, 57 hónapra volt szükségük.
A 2008-ban végzettek azonban nem csupán az elhelyezkedés idejében voltak szerencsésebbek, de az elküldött pályázatok és a tényleges állásinterjúk aránya is kedvezőbben alakult, mint a két évvel később diplomázó társaik esetében. Míg előbbieknek 24 beadott pályázatból 5 interjúra sikerült eljutniuk, addig utóbbiaknak ugyanehhez átlagosan 32 pályázatot kellett beadniuk.
A foglalkoztatást megelőző kapcsolatfelvételek
Százalékos arányok
![]() |
Frissdiplomások 2011 - Educatio Nonprofit Kft.
N=8.851; 8.953
- 1. Gyors elhelyezkedés
- 2. Formális álláskeresés és magas jövedelem