2010/III. szám – Felsőoktatás és munkaerőpiac
1 2 |
előre »
|
Vissza-visszatérő téma a felsőoktatási szakemberek között, hogy a hallgatók mibe is fognak a diplomájuk megszerzése után. Fontos feladat feltérképezni a munkaerőpiac és a felsőoktatás közötti kapcsolatot, valamint az egymásra épülő képzési szintek és az élethosszig tartó tanulás térhódítása hozta új helyzetet is.
A felsőoktatás számos műhelyében, így a mi Felsőoktatási MŰHELYünkben is visszatérő témává vált, hogy mi következik a diploma után. Az új osztott képzési rendszerben legvalószínűbben egy újabb diploma, mondhatnánk, ha el akarnánk ütni a választ. S valóban érdemes elemezni az egymásra épülő képzési szintek, az élethosszig tartó tanulás térhódítása hozta új helyzetet, aminek mi is teret kívánunk adni a jövőben.
Most arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a bolognai reformmal párhuzamosan a felsőoktatásunk alapvetően megváltozott az utóbbi évtizedben. Főként a mostanában beérkező hallgatók, az átalakuló munkapiac, illetve az alapvetően változó nemzeti és nemzetközi társadalmi feltételek miatt nem zárkózhat be saját köreibe.
Nyilvánvaló, hogy a tudás későbbi felhasználása, az azzal kapcsolatos speciális és általánosabban jelentkező igények sokszorosan esnek latba ma a felsőoktatási folyamatok tervezésében. Az idők ma nem az elefántcsonttoronyba zárkózó felsőoktatásnak kedveznek. Még akkor sem, ha könnyen a ló túlsó oldalán találja magát, aki ötletszerű munkapiaci elvárások vagy éppen túlzott leegyszerűsítésükben hamissá váló mélyebb összefüggések alapján igyekszik a felsőoktatást új utakra vezetni.
Fontos tehát számon tartanunk, hogy a munkapiac és a felsőoktatás közötti kapcsolat rendszeres elemzéssel feltárható, fel is tárandó. Az ezzel kapcsolatos empirikus kutatásoknak évtizedes európai hagyományai vannak, ahogy az ki is derül a következő oldalakon a téma jeles képviselőjével készített interjúnkból. A diplomás pályakövetés itthon kialakuló országos rendszere nyomán mi ennek a nemzetközi együttműködésnek részeseivé váltunk.
Jelen számunk fókusztanulmányaiban, de műhelytanulmányában is éppen ennek bizonyítékait mutatjuk be. A Társadalmi Megújulásért Operatív Program Diplomás Pályakövetési Rendszerének kialakítását szakmailag támogató kiadványok sorát egészítjük ki elsősorban a nemzetközi kontextushoz írott adalékokkal és intézményi példával. Most is van vendégoldalunk, amely a hazai felsőoktatás-kutatási műhelyek eredményeit közvetíti, ezúttal a közép-európai adottságokat elemezve és az egyházi felsőoktatásunk sajátosságaiba bepillantva.
A Felsőoktatási MŰHELY eközben - több lépésben - megújul, amit reményeink szerint elsősorban a tanulmányozására fordított nagyobb kedvben és időben fog észlelni a kedves Olvasó.
Kiss Paszkál, főszerkesztő
Tartalom
Az egyes tanulmányok a linkekre kattintva pdf formátumban letölthetők.
Interjú
Diplomás pályakövetés: interdiszciplináris alapokon, európai kitekintéssel - Beszélgetés Harald Schomburggal, a Kasseli Egyetem Nemzetközi Felsőoktatás-kutató Központjának vezető kutatójával
Fókuszban
Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) bevezetése a Semmelweis Egyetemen - Kalmár István - Girasek Edmond
Az előzetesen megszerzett tudás elismerése a felsőoktatásban - Derényi András
A kutatóképzésben résztvevők alapkészségeinek vizsgálata kompetencia alapú önértékeléses módszer alkalmazásával - Anthony P. Bromley - James R. Boran - William A. Myddelton
Műhely
Felsőoktatási hallgatók jövedelmi várakozásai - Papszt Miklós
Vendégoldal
A bolognai folyamat megvalósulása Közép-Európában - Kozma Tamás - Gál Attila - Ceglédi Tímea
A Kárpát-medencei kisebbségi magyar felsőoktatás kihívásai - Papp Z. Attila
Áthagyományozott és új értékek, normák néhány sajátossága a felekezeti felsőoktatásban tanulók körében Magyarországon - Révay Edit
- 1. Előszó, tartalom
- 2. Abstract