2009/III. szám - Diplomás pályakövetés
2010.01.25Az felsőoktatási intézmények munkájához szakmai támogatást nyújtó TÁMOP 4.1.3 Diplomás Pályakövető Rendszer empírikus kutatási programjának bemutatására, s annak első, hallgatók körében végzett kutatási eredményeinek bemutatására vállakoztunk a folyóirat tematikus számában.
A diplomások pályakövetése kellő ösztönzést adhat az egyes főiskoláknak, egyetemeknek, hogy felfrissítsék, illetve kiépítsék a korábban hellyel-közzel működő kapcsolattartási formáikat a náluk diplomát szerzett hallgatóikkal. Ez már önmagában is hasznos visszajelzést adhat a képzések korszerűsítéséhez, és a szakmai hálózatok működtetéséhez. A módszeres szociológai alapozású vizsgálatok pedig reális képet nyújthatnak az adott szakterület, régió munkaerő-piaci dinamikájáról, vagyis az egyéni életpályák sokszínűsége közepette a főbb tendenciák megismerhetővé válnak.
A jelenleg elinduló diplomás pályakövetési programok óriási felelősséget is rónak az intézményekre. Egyrészt a rendelkezésre álló források nagysága joggal támaszt elvárást komoly és időtálló eredmények iránt. Másrészt a jól hangzó általánosságok, rutinszerű pályázati panelek után a megvalósítás érdemi, mély és alaposan kiérlelt szakmai-kutatói-elemzői munkát feltételez, amit nem pótolhatnak adminisztrációs megoldások.
Tartalom
Az egyes tanulmányok a linkekre kattintva pdf formátumban letölthetők.
Interjú
- Munkaadók és pályakezdők - Beszélgetés Tóth István Jánossal, az MTA KTI tudományos főmunkatársával, az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet ügyvezető igazgatójával
Fókuszban
- A magyarországi központi diplomás pályakövetés empirikus kutatási programja (Fábri István)
- A hallgatói tanulási stratégiák sokfélesége (Veroszta Zsuzsanna)
Műhely
- Frissdiplomásokkal szemben támasztott munkaadói elvárások (Forgó Melinda - Czakó Andrea - Lévai Róbert Sándor)
- Mit ér a bölcsészdiploma? (szerkesztett kerekasztal-beszélgetés munkaadókkal és munkaerő-közvetítőkkel)
Vendégoldal
- PhD-fokozattal rendelkező fiatal biológusok életpályája - munkahelyek és karriertervek (Horváth Dániel)