A TÁMOP 4.1.3 "Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése" című kiemelt pályázat során az Educatio Nkft. által megvalósított és megvalósítandó szakmai tevékenységek oldala.
A 2021-es tavaszi felmérés kérdésblokkjai
2021.04.28A hallgatói kutatás esetében az intézmények számára követelmény az alap-, a mester- és az osztatlan képzéseken tanuló aktív hallgatói kör megkeresése. A végzettek esetében a 2016‐ban, illetve 2020-ban alap‐, mester- és osztatlan képzéseken abszolutóriumot szerzettek teljes körének megkeresése kötelező. Mindkét adatfelvétel kiterjedhet a felsőfokú/felsőoktatási szakképzések és a szakirányú továbbképzések hallgatóira illetve végzettjeire is, de ez utóbbi két csoport lekérdezéséből származó adatokat az Oktatási Hivatal központilag nem gyűjti és nem dolgozza fel.
Mint az ismert, 2019-ben megújult a végzetti kérdőív, s a lekérdezés annyiban is módosult, hogy az 1 és az 5 éve végzettek számára kerül kiküldésre a kérdőív. Idén is a megújított törzskérdőívet használjuk, de a tavalyitól eltérő tematikus kérdőívblokkal kiegészítve.
2020-ban a hallgatói kérdőív is gyökeresen megújult. A megújított kérdőív a korábbinál jobban kitér a továbbtanulási és munkaerőpiaci motivációk és attitűdök feltárására. A kérdőív törzskérdései minden hallgatóra egyaránt vonatkoznak, bizonyos kérdésblokkok azonban csak szűkebb célcsoportokban (első évesek; végzősök; alapképzésben tanulók; mesterképzésben tanulók) kérdezendők le.
A doktori hallgatók és végzettek lekérdezése továbbra sem kötelező, tekintettel arra, hogy a korábbi lekérdezések visszamenőleg több évnyi alapsokaságot fedtek le. Az intézmény ettől függetlenül dönthet a doktori hallgatók és végzettek megkeresése mellett, erre az esetre a korábbi hallgatói/végzett összevont doktori kérdőívek rendelkezésre állnak.
A tavalyi évhez hasonlóan az intézménynek a kutatás lezárultával az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Elemzési Főosztálya számára el kell juttatnia a hallgatói és végzett kutatás nyers adatbázisának a központi kérdőívblokkot lefedő részét (interfész‐specifikáció alapján). Az intézményi adatközlés során csak az alap-, mester- és osztatlan képzések hallgatóinak/végzettjeinek válaszait tartalmazó, a kiküldött intézményi képzéslistával, intézményi/kari kódokkal egyező adatbázisokat kell megküldeni az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Elemzési Főosztálya számára az útmutatóban megadott határidőig.
Kérdőív | MS Word formátum | EvaSys (vfd) |
EvaSys (MINTA) |
UniPoll (upt) |
UniPoll (MINTA) |
Hallgatói kérdőív a(z): • alapképzés • mesterképzés • osztatlan képzés • felsőfokú/felsőoktatási szakképzés • szakirányú továbbképzés, rezidensképzés hallgatói számára. |
LETÖLTÉS | LETÖLTÉS | MEGTEKINTÉS | LETÖLTÉS | MEGTEKINTÉS |
Végzett kérdőív a(z): • alapképzés • mesterképzés • osztatlan képzés • felsőfokú/felsőoktatási szakképzés • szakirányú továbbképzés végzettjei számára. |
LETÖLTÉS |
LETÖLTÉS | MEGTEKINTÉS | LETÖLTÉS | MEGTEKINTÉS |
Letölthetők továbbá az adatfelvételhez szükséges egyéb állományok is:
- Az intézményi pályakövetési kutatások módszertana (pdf)
- Adattérkép, intézményi és kari kódok az intézményi adatszolgáltatáshoz (xls) (frissítve: 2021.04.29.)
- Képzéslista az intézményi adatszolgáltatáshoz (xls)